Szórakozás

Fecó összeomlott Vera pornóvideójától

Csak Attila, Seherezádé és Cristofel védte meg Verát, amikor kiderült, hogy korábban pornó-castingon vett részt. A többiek beszólogattak az érzékeny leányzónak.

Hétfőn újra beköltöztek a már kiesett villalakók a luxusbörtönbe. Ahogy erre számítani lehetett, azonnal botrány tört ki, mégpedig Vera ponóvideója miatt. A lány úgy döntött, elmondja Fecónak, mit tett a múltban. Elmesélte, hogy mélypontra került az élete, ezért ment el egy pornó-castingra. Azt állította, mindezt csak a pénz miat tette, és már nagyon megbánta. A villa dumagépét láthatóan sokkolta Vera vallomása. Azt mondta neki, ezt a keresztet a lánynak hordoznia kell, és magában kell rendeznie a dolgokat.

Aztán amikor egyedül maradt, összeomlott és sírt. Azt mondta, összetört benne a kép, amit korábban a lányról kialakított. Fecó egyébként nem bírta magában tartani a titkot, azonnal elmesélte a többieknek, hogy Veráról pornóvideó készült. A legtöbben teljesen kiakadtak és cikizni kezdték Verát. Egyedül Cristofel állt ki mellette a többiekkel szemben. Később aztán Seherezádé és Attila is arról biztosította, nem ítéli el amiatt, amit tett.



Közben Veronika és Cristofel között is veszekedés kerekedett. Péter ugyanis azt állította, hogy közte és Roni között pár nappal ezelőtt intim viszony volt, miközben tudjuk, hogy Veronika és Cristofel egy párt alkotnak. A lány tagadta, hogy szexelt Péterrel. Cristofel láthatóan inkább a fiúnak hitt, ennek ellenére azt mondta szerelmének, megbocsát neki. Veronika azonban nem igen akart békülni, mert szerinte kapcsolata a kubai macsóval végleg megromlott.

Bár a villa botrányoktól volt hangos tegnap, a legizgalmasabb mégsem ezek viták voltak, hanem a kiválasztás, ahol a villalakók úgy döntöttek, Fecót küldik ki az utolsó párbajra. Az, hogy kit hív ki, csütörtökön derül ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik