Szórakozás

Kiderült! Fél vesével él a magyar színésznő

Csongrádi Kata mindig mosolyog, pedig a színésznő életében is sok a nehézség. Amiatt sem panaszkodik, hogy fél vesével él, vagyis ahogy ő fogalmaz, nem kettő, csak egy veséje van.

A színésznő sokak számára lehetne példa olyan tekintetben is, hogyan kell kezelni az élet megpróbáltatásait, amiből neki bizony bőven kijutott. Ő azonban sosem adta fel, mint ahogyan ezt egyébként egyik könyvében is megírta. Azt mondja, sok esetben az angyalokat hívja segítségül, így volt ez beteg férjénél is. Mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk Csongrádi Kata férje, S. Nagy István évek óta súlyos betegségekkel küzd, ám a színésznő folyamatosan mellette van, ami nyilván rengeteget jelent a beteg dalszövegíró számára. Egyebek mellett ennek is köszönhető, hogy egészségi állapota a körülményekhez képest kielégítő.

Szerencsére Kata is jól van, sokan talán nem is tudják, hogy az egyik veséjét korábban el kellett távolítani. A népszerű művésznő a Hír24-nek azt is elmondta, miért romlott meg egészsége és hogyan fajult odáig a dolog, hogy végül a műtőasztalon kötött ki.

Kata így is boldog

“Tizenhét éven keresztül játszottam egy színházban. Én hűséges típus vagyok, igaz ez a munkámra vonatkozóan is. Bár sokat sírtam azon a helyen, mégsem mondtam fel. Azért voltam szomorú, mert a kollégák nagyon sokat bántottak, aminek nem értettem az okát. A feldolgozatlan lelki fájdalom végül fizikai betegséggé vált, ezért került sor az operációra. Őszintén mondom, nem haragszom senkire a történtek miatt, inkább útmutatásnak fogtam fel.”

Miután Kata egyik veséjét eltávolították, a színésznő felmondott. Ezt egyáltalán nem bánja, hiszen azt vallja “minden rossz egy jóra indító lehetőség”. És valóban számtalan új lehetőség nyílt meg előtte, sőt csodával határos dolog történt vele, amire orvosi magyarázat nincs. A megmaradt veséje a duplájára nőtt és olyan intenzitással működik, mint ha a másik kiválasztó szerve is meglenne még. Ráadásul egy vizsgálat során az is kiderült , hogy a sejtjei és az erei sokkal fiatalabbak, rugalmasabbak, mint ami egy Kata korabeli nőre állapotára jellemző. A színésznő szerint ez is annak köszönhető, hogy az új élet egy új felfogás felé irányította, ami nemcsak a táplálkozásban és a mindennapi mozgásban, hanem az úgynevezett Belső Nap meditációban is megnyilvánul, amire, Közép-Amerikában, a Yucatan-félszigeten talált rá. Azóta sokkal kreatívabbnak és egészségesebbnek érzi magát. Ezt igazolja az is, hogy megírta és nagy sikerrel eljátszotta hét színdarabjának a főszerepét, hét CD-je, könyvei, és DVD-je jelent meg. Jelenleg is reggeltől estig próbál. Hattagú csapattal készül egy új bemutatóra, mely március 4-én lesz a Budapesti Kamara Színház Tivoli Színházában. Kata huszonéveseket meghazudtolva még kánkánozik is a produkcióban, annak rendje-módja szerint, minden kételkedőnek bebizonyítva, hogy igenis: “Csoda az élet!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik