Olvasónknál (nevezzük Tibornak) 2022 nyara óta üzemel napelem, tehát még éves szaldó elszámolásban van. Egy tavaly augusztusi éjszakán kigyulladt az ad-vesz árammérő órája és szénné égett. A házuk, az életük csak azért nem ment rá, mert Tibor időben felébredt, és porral oltóval megfékezte a tüzet. A leégett mérőórát lecserélte az elosztó, az E.On-csoporthoz tartozó Elmű.
Az elszenesedett régi óráról Tibor nem tudta leolvasni az aktuális mérőállást, az appból azonban látta a termelést. Hogy tisztázza, mennyi volt a fogyasztásuk és termelésük az óraleégésig, egyeztetést kért az MVM Next Zrt.-től. Úgy gondolta, ezeket az adatokat majd hozzá fogják göngyölíteni az új óra által mutatott energiatermeléshez és -fogyasztáshoz az éves elszámoláskor. Adatokat nem kapott, pedig szerinte ez a minimum lett volna, különösen, hogy kérte is. Jobb híján az appból kiírta a termelést, a fogyasztást pedig a korábbi átlagok alapján megbecsülte, és feljegyezte e számokat magának.
A műszer leégése után két hónappal kapott egy soron kívüli elszámoló számlát az MVM Next Zrt.-től, amely szerint a 2023-as éves elszámolás (június) és a tűzeset (augusztus) között nulla kWh termelése és fogyasztása volt. De szerepeltek a számlán az óraállások is, amelyekből ki lehetett számolni, hogy 121 kWh áramot fogyasztott, miközben 1288 kWh áramot termelt, azaz 1167 kWh túltermelése volt. Ezek a számok nem vágtak egybe teljesen Tibor számaival, de amikor reklamált, a szolgáltató jelezte, hogy az ad-vesz óra központhoz befutott adatai ezt mutatták, szóval ezt el kell fogadni.
8745 forint visszajár, a túltermelést megvenné az MVM
A számlán egyébként csak egy 267 kWh-os sávkorrekció szerepelt, két tételben (ennek valószínűleg ahhoz van köze, hogy a rezsicsökkentett mennyiség augusztustól július végéig jár), ami a soron kívüli elszámolással érintett bő másfél hónapból a június-júliust fedte le. A 267 kWh-ra 8745 forint visszatérítést mutatott ki az MVM, amit Tibor megkérdezése nélkül el is utaltak neki. Ezen kívül a szolgáltató mellékelt egy Tibor nevére kitöltött nyilatkozatot, hogy felajánlja az általa pluszban termelt 1167 kWh áramot az MVM-nek megvételre (5,11 forint/kWh áron).
Tibor mindezt több szempontból is problémásnak érezte.
- Mivel éves elszámolásban állapodtak meg a szolgáltatóval, nem értette, milyen alapon készítettek bő másfél hónapra soron kívüli elszámoló számlát neki.
- Nem értette, miért utaltak részére 8745 forintot.
- Nem akarta eladni a bő másfél nyári hónap alatt keletkezett többlettermelését a rezsicsökkentett ár hatodáért (5,11 forintért), és nem kérte az MVM-et, hogy vegye meg tőle. Ő télen szerette volna lefogyasztani a nyári túltermelését, ahogyan ezt az éves szaldóelszámolás lehetővé teszi.
Kiszámoltuk, ha aláírta volna az MVM által részére megküldött „nyilatkozat és kifizetési kérelem lakossági felhasználó háztartási méretű kiserőművel termelt betáplálási többletének elszámolásához” nyomtatványt, hogy 5,11 forintért eladja az MVM-nek az 1167 kWh többlettermelését (5963 forintért), és télen meg kellett volna vennie ugyanezt a mennyiséget (31,88 forint/kWh + áfa áron), az több mint 40 ezer forint ráfizetést jelentett volna neki.
A nyilatkozat megküldése az MVM részéről azért is szokatlan, mert a hmke-seknek (háztartási méretű kiserőmű, vagyis napelem-tulajdonosoknak) önállóan kell kikeresniük, kitölteniük, és beküldeniük a visszaigénylő nyomtatványt, különben nem kapják meg a többlettermelésért a nagyon alacsony 5,11 forintot sem. Tibornak viszont nemcsak hogy kiküldte az MVM a nyomtatványt, hanem ki is töltötték neki előre, hogy csak alá kelljen írnia és visszaküldenie.
MVM: nem lehet stornózni a számlát
Tibor szóvá tette az MVM-nek, hogy részéről ez így nem elfogadható, ragaszkodik az éves elszámoláshoz. Levelezgettek. A cég azt az álláspontot képviselte, hogy a leégett óra, illetve óracsere miatt el kellett számolniuk Tiborral (még ha ezzel ő rosszul is járt), olvasónk pedig nem engedett abból, hogy a bő másfél hónapnyi fogyasztását és termelését göngyöljék hozzá ahhoz, amit az új óra mutat majd az éves elszámoláskor, és a teljes évre egyben számoljanak el vele, ahogy az szabályos. Kérte, hogy a köztes elszámolást vonják vissza, és majd az éves elszámoláskor számoljanak csak el vele. Erre a szolgáltató nem volt hajlandó, nem jutottak dűlőre egymással, Tibor követelésének nem adtak helyt.
Az MVM többek között azt írta neki, hogy
valamint hogy ők az elosztó által küldött adatok alapján készítették el a számlát. Azt is hozzátették, hogy egyetemes szolgáltatóként kötelesek elszámolni minden mérőállást, amelyről piaci kommunikációs üzenet érkezik hozzájuk az elosztótól, elszámoláshoz. (Az elosztó a konkrét esetben az E.On csoporthoz tartozó Elmű.) Az MVM kijelentette, hogy a számla elszámolási időszaka annak megfelelően alakult, ahogy az elosztó átadta nekik az elszámoláshoz a leolvasási adatokat. Vagyis kvázi az elosztóra hárították a problémát. Leszögezték továbbá, hogyMit csinált volna erre egy átlagfogyasztó? Valószínűleg lenyelte volna a békát (meg az éves elszámoláskor várható veszteséget). Mert ha a szolgáltató azt mondja, nem lehet, akkor elhisszük, hogy nem lehet. Nem így Tibor, aki nem hagyta ennyiben a dolgot, az MVM felettes szervéhez, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH) fordult.
MEKH: stornózni kell a számlát, éves elszámolás szükséges
Az energiahivatal határozatában olvasónknak adott igazat, kimondva, hogy hiába égett le a villanyóra, akkor is éves elszámolást kell alkalmazni. Egyértelművé tették, hogy
amikor soron kívül állított ki számlát a napelemes fogyasztónak.A MEKH-határozat azt is kimondta, hogy mivel a fogyasztóval éves szaldó elszámolásról állapodtak meg, ezért a mérőóra cseréjéből nem következik automatikusan, hogy elszámolószámlát kell kiállítani. Rögzítették, hogy az elosztó által kiolvasott 2023. augusztusi mérési adatok kizárólag a következő esedékes éves elszámolást segíthetik – ez az adat is kell ahhoz, hogy megállapíthassák a tényleges termelést és fogyasztást 2023 és 2024 júniusa között. Az adatokat zárolni kell, azokat csak a következő éves elszámolószámlában lehet figyelembe venni – nyomatékosították. A határozatban azt is kimondták, hogy
A MEKH az eset kapcsán közigazgatási szabályszegést állapított meg, de csak figyelmeztetést alkalmazott az elosztóval és az egyetemes szolgáltatóval szemben. Azért csak figyelmeztetést, mert a szabálysértés csak egy fogyasztót érintett, nem sokakat (csekély súly). Ezen túl
és felhívta az elosztó és az egyetemes szolgáltató figyelmét rá, hogy a jövőben tartózkodjon a közigazgatási szabályszegéstől, mert ha nem, súlyosabb szankciót is alkalmazhat velük szemben.Ha valaki azt hiszi, hogy ezen a ponton mindent megoldódott, az téved.
Fizessen, vagy kikapcsoljuk
A MEKH határozata nyomán az MVM lestornózta a -8745 forintról szóló számlát, és Tibortól visszakövetelte a korábban neki visszautalt összeget. Tibor hiába kérte, hogy az elhibázott elszámolásból származó különbözetet (általa nem kért visszautalást) is majd az éves elszámolásban tegyék rendbe. Odáig fajult a dolog, hogy az MVM Next fizetési felszólítást küldött Tibornak a „lejárt tartozás” miatt (még egyszer leírjuk, 8745 forintról van szó, amit a szolgáltató a saját, MEKH által megállapított számlázási hibájából utalt el az ügyfélnek), illetve
idén május elején arra az esetre, ha nem fizeti vissza az összeget.Tibornak írott levelük szerint nem tehettek mást, mert miután stornózták a soron kívüli elszámoló számlát, az összeg tartozásként mutatkozott. És ha tartozás van, 15 nap múlva kiküldik a fizetési felszólítás, 63 nap múlva pedig jön a kikapcsolás.
Bár Tibor nem értett egyet az egész jogtipró eljárással, végül visszautalta a 8745 forintot, így nem kapcsolták ki nála a szolgáltatást. Most azt várja, hogy a júniusi éves elszámolásban vajon mi fog szerepelni.
Mit mond az MVM?
Kíváncsiak voltunk, mi az MVM gyakorlata hasonló ügyekben, ezért megkérdeztük, ha egy napelemesnél valamilyen okból (például a villanyóra elromlik, kigyullad, megrongálódik) cserélni kell a villanyórát, akkor mi a protokoll az elszámolás szempontjából.
- Csinálnak egy külön elszámolást, azzal a dátummal, amikor lecserélik a villanyórát?
- Csak akkor csinálnak elszámolást, amikor az éves leolvasás van? (Rendkívüli óracserekor nem?)
- Van-e a válaszban különbség aszerint, hogy valaki még szaldó, vagy már bruttó elszámolásban van-e?
Ezekre a kérdésekre nem kaptunk választ, viszont azt írták, hogy a jogszabályok alapján minden új hmke-létesítés esetén már jó ideje smart ad-vesz mérő telepítése szükséges. Amennyiben a mérő megsérül, a korábbi mérési adatok a távleolvasási rendszerből kinyerhetőek. Abban az esetben, ha ott sem állnak rendelkezésre adatok (ezek szerint ez sem kizárható), akkor az előző időszakok alapján becsült mérőállást határoznak meg. Küldtek továbbá egy linket, hogy további információkat hol találunk. A linken nem találtunk információt arról, amit kérdeztünk, és az elszámolási módoknál és a szaldó elszámolást ismertető részben sem.
Visszakérdeztünk, mi a válasz a kérdéseinkre, de választ még nem kaptunk.