Kultúra

A Barbie óta nem kezdett olyan jól film a mozikban, mint az Agymanók 2

Alberto E. Rodriguez / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Alberto E. Rodriguez / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A Disney és a Pixar Agymanók 2. című animációs filmje már az első hétvégén hatalmas, 155 millió dolláros bevételt ért el, megelőzve ezzel a Dűne 2. (82,5 millió dollár) és a Godzilla x Kong: Az új birodalom (80 millió dollár) című filmeket az év legjobban nyitó filmje címért. A tavaly júliusi Barbie (162 millió dollár) óta ez az első film, amely 100 millió dollár felett nyitott.

A második Agymanók a nemzetközi jegypénztáraknál is 140 millió dollárt termelt, ami elég volt ahhoz, hogy megelőzze a Frozen – Jégvarázs 2-t (135 millió dollár), és minden idők legjobban nyitó animációs filmje legyen a nemzetközi mozipiacon. Különösen nagy volt az érdeklődés Latin-Amerikában, ahol a Bosszúállók: Végjáték mögött minden idők második legtöbb bevételt hozó filmje lett a premier hétvégéjén. Világszerte a film 295 millió dolláros bevételt hozott már az első hétvégéjén, egyébként 200 millió dolláros gyártási költségvetéssel készült.

Ez a Pixar nagy diadala is, amelynek az elmúlt években nem ment jól a jegypénztáraknál, mivel a Disney a világjárvány óta olyan filmeket küldött a mozik helyett közvetlenül a Disney+-ra, mint a Pirula Panda, a Lelki ismeretek és a Luca. A Pixar főnöke, Pete Docter, aki a 2015-ös, első Agymanók filmet rendezte, azt állította, hogy a Covid-korszak stratégiája betanította a közönséget arra, hogy otthon nézze meg a stúdió filmjeit, legalábbis ő ezzel magyarázta a 2022-es Lightyear és a 2023-as Elemi viszonylag sikertelen mozibemutatóit.

A Variety cikke szerint azonban a családok újra felfedezték a Pixar erejét a nagyvásznon: ez a debütálás a Pixar történetének második legnagyobb nyitó hétvégi bevétele, és csak a 2018-as A hihetetlen család 2 (182 millió dollár) előzi meg. Az Agymanók 2 jegyeladásai felülmúlták az eredetit, amely 90,5 millió dollárral nyitott. Az első Agymanók elsöprő, Oscar-díjas siker lett, és 356 millió dollárral zárt a mozikban Észak-Amerikában és 858,8 millió dollárral világszerte. Kritikánk az Agymanók 2. című filmről itt olvasható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik