A rendelés összegétől teszi függővé a jövőben a rendelésenként felszámolt rendszerhasználati díjat a Foodora, erről az online platform levélben tájékoztatta ügyfeleit – írta a hvg.hu.
Arra is visszautalnak, hogy a Foodora (még Foodpandaként) 2022 novemberében vezette be a rendszerhasználati díjat, amit megnövekedett költségeikkel indokoltak, valamint azzal, hogy a versenytársak is alkalmaznak hasonló díjtételt.
2022-ben az ételkiszállító cég rendelésenként 110 forintot számolt fel rendszerhasználati díj címén, ez mostanra 150 forintra emelkedett. A díj ezután is 150 forintról indul, de a rendelés összegével arányosan nő, akár 300 forintra.
Azt is írja a portál, hogy lehetőség nyílik viszont arra, hogy a minimálisnál alacsonyabb értékben is lehessen rendelni – ekkor az úgynevezett „alacsony értékű rendelés díját” kell megfizetni.