Szórakozás

Bíróság elé állíthatják az RTL műsorvezetőjét

Sokan tartanak Sebestyén Balázs csípős humorától. A műsorvezető a minap Baukó Évát beszélte ki a háta mögött, ráadásul több százezer ember füle hallatára.

Gigi és Béci játszottak a Széfben, amikor is egy olyan kérdést kaptak, milyen alkotó elemekből áll az egyik klasszikus koktél? „Ha Évának szólna ez a kérdés, neki nagy gondot nem okozna. Azonnal tudná a választ” – nevetgélt Balázs.

Ha azt hittük, hogy itt befejeződött VV Éva kibeszélése, hát tévedtünk. Pár perc múlva ismét szóba került a leányzó, aki természetesen nem volt jelen a stúdióban. Balázs megjegyezte, hogy a piás kérdést vélhetően tudják majd a játékosok, ugyanis „ittak rendesen a ValóVilágban”. Erre Gigi azt válaszolta, hogy ők nem alkoholizáltak, mire Béci hozzátette: Éva csak ezt a koktélt itta.

Természetesen Balázs nem állta meg szó nélkül, rákontrázott a megjegyzésre: „Ivott ő mást is, egy idő után már mindegy volt neki…”

A műsor után Éva rajongói háborogni kezdtek, mondván, Balázs a lány becsületébe gázolt, és megérdemelné, hogy becsületsértésért bíróság elé állítsák. Természetesen amellett kardoskodtak, hogy Éva egyáltalán nem alkoholista, amit egyébként már ő maga is többször kijelentett.

Ezzel szemben, mint köztudott, épp „furcsa viselkedése” miatt tiltották ki az RTL Klubtól, akkor többen is azt állították, piásan ült le a kamerák elé.

Természetesen szerettük volna Évát is megkérdezni arról, szándékában áll-e esetleg becsületsértési pert kezdeményezni Balázs ellen, de sajnos nem lehetett elérni. A Hír24 által megkérdezett jogász szerint a villalakó nyugodt szívvel bíróság elé citálhatná Balázst a kijelentései miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik