Sport

Minden évben BL-győzelemért csatázna a veszprémi kézicsapat

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A Veszprém Handball Team Zrt. szerdán kinevezett vezérigazgatója, Bartha Csaba azt szeretné, ha a Telekom Veszprém minden évben négyes döntőbe jutna a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

Ez sok mindentől függ, de ezzel a játékoskerettel, és olyan szakmai stábbal, amit remélhetőleg nagyon gyorsan és megfelelő szakmaisággal ki tudunk alakítani, illetve azzal a biztos tulajdonosi háttérrel, amivel rendelkezik a klub, azt szeretném, ha minden évben ott lenne a csapatunk, és minden évben akár a végső győzelemért tudnánk küzdeni

– nyilatkozta az MTI-nek Bartha Csaba, aki megjegyezte, hogy jelenleg az európai férfi mezőnyben nyolc-tíz klub verseng a BL-trófeáért.

A veszprémiek idén is megnyerték a bajnokságot és a Magyar Kupát, de a BL-ben a tavalyi szezont követően most sem jutottak a négyes döntőbe. Ezt követően a szurkolók előbb tüntetésen, majd petícióban követelték a klubvezetőket, hogy ne hosszabbítsák meg Momir Ilic vezetőedző és Gulyás Péter másodedző lejáró szerződését. A Veszprém Handball Team Zrt. cégvezetője, Sevinger Zsolt május elején, a vezérigazgató Csík Zoltán pedig szerdán távozott posztjáról.

Hétfőn két román sportportál, a fanatik.ro és a gsp.ro is tényként közölte, hogy a Barcelonával háromszoros Bajnokok Ligája-győztes spanyol Xavier Pascual Fuertes lesz a Veszprém vezetőedzője. A szakvezető ugyancsak hétfőn bejelentette, hogy távozik a román bajnok Dinamo Bucuresti együttesétől.

Krizsán Csaba / MTI

Bartha korábban a Győri Audi ETO KC női kézilabdaklub elnökeként is tevékenykedett, abban az időszakban a csapat a bajnoki címek és a kupasikerek mellett három BL-győzelmet aratott. Szerinte alapvető különbségek vannak a győri és a veszprémi szerepvállalása között, mert most olyan helyzettel állnak szemben, hogy gyakorlatilag vége a szezonnak, és a Telekom Veszprémnek nincs vezetőedzője.

Ez egy elfogadhatatlan helyzet, amit nagyon rövid időn belül orvosolni kell, úgyhogy most teljesen más problémák vannak, mint hat évvel ezelőtt, vagy korábban. Első lépésként ezt kell megoldani

– nyilatkozta.

Az átadás-átvétel során rövid időn belül meg kell ismernie, át kell látnia a klub teljes menedzsmentjét, a különböző feladatokat, és meg kell tennie azokat a lépéseket, illetve a hiányosságok orvoslása érdekében meg kell hoznia azokat a döntéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy a következő szezon harmonikusan el tudjon indulni.

Elmondása szerint a következő másfél hónapban nem várhatóak további személyi változások a klubnál, mert nem akar elhamarkodott döntéseket hozni, először szeretné tisztán látni, kinek pontosan mi a feladata, illetve kidolgozni a következő időszak struktúráját.

Biztosan nagyszerű kollégák dolgoznak a klub menedzsmentjében, nem beszélve arról, hogy nem úgy kell tekinteni a Telekom Veszprémre, hogy itt minden rossz volt. Azt gondolom, valamilyen folyamatnak a következménye, hogy az elmúlt két évben nem sikerült a négyes döntőbe jutás

– vélekedett.

A bakonyiak felnőtt csapatának keretében a mostani szezonban Ligetvári Patrik személyében csupán egyetlen magyar játékos volt. Ennek kapcsán Bartha elárulta: azt szeretné, ha azok a tehetséges fiatalok, akik erre érdemesek és fel tudnak nőni a feladathoz, megkapnák a lehetőséget akár az NB I-ben, akár a BL-ben, de nem szabad kihagyni lépcsőfokokat, mert az a fiatal játékosoknak és az első csapatnak sem jó.

Megjegyezte, az utánpótlás akadémia ügyvezetőjének, szakmai vezetőjének, a felnőtt csapat szakmai stábjának és sportigazgatójának közösen kell kialakítania a stratégiát ezen a területen.

Bartha hosszabb ideje dolgozik a Testnevelési Egyetem oktatójaként, 2015-től az Edzéselméleti és Módszertani Kutató Központ, továbbá a Sportági Intézet igazgatója is. Több alkalommal is becsatlakozott a Magyar Olimpiai Bizottság munkájába, jelenleg operatív igazgatóként tevékenykedik. Szerinte nehéz lesz összeegyeztetnie ezeket, de a nyári, párizsi olimpia kapcsán markáns és fontos feladata lesz, hiszen ő a Magyar Olimpiai Bizottság csapatvezető-helyettese. A TF-en a kollégái levették a válláról a terhek egy részét, így augusztus közepétől már szinte csak a Telekom Veszprémre tud koncentrálni.

Kapcsolódó
Döntött az MKSZ fegyelmi bizottsága a Ligetvári-Bombac ütközéssel kapcsolatban
A szegedi kézilabdacsapat irányítója súlyos sérülése miatt kezdeményezett eljárást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik