Szórakozás

Wolf Kati kislánya nagy próbatétel előtt áll

Wolf Kati (wolf kati, )
Wolf Kati (wolf kati, )

Az énekesnő nagyobbik lánya, Janka szeptemberben kezdi meg általános iskolai tanulmányait. Wolf Kati igyekszik a legminimálisabbra redukálni a stresszt, amit a változás okozhat.

Hamarosan nagy változás következik be Wolf Kati és családja életében. Az X-Faktor énekesnőjének nagyobbik lánya, Janka ugyanis szeptembertől az iskolapadra cseréli a játszóteret. Wolf Kati és férje nagy körültekintéssel választották ki lányuk iskoláját. Választásukban azonban nem annyira az intézmény, mint a tanító személye döntött.

„Elsősorban nem iskolát, hanem tanítót választ a szülő. A következő években ő a második anyukája lesz a gyereknek” – nyilatkozta a Hír24-nek az énekesnő, aki szerint sokkal nehezebb a mai gyerekek helyzete az iskolakezdéskor.

„Az én időmben nem volt ez akkora mizéria. Abba az iskolába mentünk, ami közel volt, és kész. Nem kellett eldönteni már hatévesen, mi akarunk lenni, melyik nyelvet akarjuk tanulni, melyik egyetem lesz a cél… Sokkal játékosabb, lazább volt minden” – emlékszik vissza a bársonyos hangú énekesnő.

„Igyekszem úgy alakítani, hogy Janka semmiképp ne stresszként élje meg az iskolakezdést, hanem izgalmas újdonságként. Egyébként az iskolák is segítenek ebben. Több alkalom is volt, amikor a gyerekek találkozhattak a tanítónénikkel és ‘kipróbálhatták’ a sulit” – árulta el az RTL Klub felfedezettje, aki ennek ellenére izgul, hogy minden rendben lesz-e.

„Szeretném, ha a játékos ‘tanulás’ valamennyire megmaradna. Mi igyekezni fogunk, hogy az ő élete a lehető legkevesebbet változzon. Most már az iskolában fogja azt tanulni, amit eddig az oviban és a játszótéren. A legfontosabb azonban továbbra is az, hogy jól érezze magát” – mesélte a sikert sikerre halmozó Wolf Kati.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik