Élő Nagyvilág

Támadás érte az USA libanoni nagykövetségét

JOSEPH EID / AFP
JOSEPH EID / AFP

A Hamász és Izrael háborújáról szóló keddi közvetítésünket itt olvashatja el.

Őriztebe vettek tizenhárom embert a Stanford Egyetemen

Tizenhárom embert őrizteben vettek a rendfenntartók, miután szerdán reggel elfoglalták az egyetem egyik épületét, és károk keletkeztek az elnöki és dékáni hivatalnak otthon adó épületben – közölte Stanford Egyetem

Az épület elfoglalását a palesztinpárti diákok a tavaszi szemeszter utolsó napjának hajnalára időzítették. A tüntetők egy része elbarikádozta magát az épületben, míg mások odakint őrködtek – jelentette a The Stanford Daily című egyetemi napilap. Az épületfoglalók azt skandálták:

 Palesztina szabad lesz, felszabadítjuk Palesztinát!

A egyetemi lap szerint az egyik újságírójuk is az őrizetbe vettek között volt.

A rendőrők három órán belül behatoltak az épületbe, és elkezdték őrizetbe venni az embereket. Az ellentüntetők üdvrivalgással fogadták, amikor az őrizeteseket kikísérték az épületből, és a rendfenntartó erők járműveibe rakták őket.

Az épületet kiürítették, és a tüntetés nem befolyásolta az egyetem más tevékenységeit – közölte Dee Mostofi, az egyetem szóvivője. Az egyetem azt is tudatta, hogy a tüntetésen részt vevő diákokat azonnal felfüggesztik, és a közöttük lévő végzősök nem kaphatnak diplomát.

Izraelnek egyre több nemzetközi bírálattal kell szembenéznie a Gázai övezetben folytatott szisztematikus pusztítási stratégiája miatt, amely már eddig is rengeteg civil áldozatot szedett. Az izraeli bombázások és szárazföldi műveletek során az ostromlott területen több mint harminchatezer palesztint öltek meg a gázai egészségügyi minisztérium szerint. A tárca az áldozatok számításakor nem tesz különbséget harcosok és civilek között.

Az ENSZ bírósága arra a következtetésre jutott, hogy Gázában fennáll a „népirtás valószínűsíthető kockázata” – ezt a vádat Izrael határozottan tagadja.

(AP)

Többen megsérültek a Hezbollah dróntámadásában Izraelben

A libanoni síita Hezbollah milícia támadó drónja megsebesített tizenegy embert, egyiküket életveszélyesen Észak-Izraelben, a határhoz közeli, drúzok lakta Hurfis faluban, jelentette be az izraeli mentőszolgálat szerda este

A dróntámadás nem váltott ki légvédelmi riadót, az emberek ezért nem menekültek az óvóhelyekre az ellenséges csapás elől.

A nahariai kórházban riasztották az egészségügyi személyzetet a sebesültek fogadására. A támadás áldozatainak elsősegélyt nyújtó egyik mentős is megsebesült egy újabb lövedéktől.
Jeruzsálem óvárosában a támadással egy időben tízezrek részvételével tartották a Jeruzsálem napi „zászlótáncoltató” felvonulást.

Ezen szélsőséges zsidó fiatalok tucatjai összecsaptak palesztinokkal, majd a rendőrség szétválasztotta őket. Öt felvonulót letartóztattak, mert az eseményről tudósító újságírókat is megdobálták különböző tárgyakkal.

A gyalogmenet, mint minden évben, ezúttal is áthaladt a főként palesztinok használta, a kelet-jeruzsálemi arab városrészbe vezető Damaszkuszi kapun, és végigvonult az óváros muszlim negyedének utcáin.

A délelőtti óráktól kezdve több száz zsidó ment fel a Templom-hegyre az al-Aksza mecsethez, az iszlám Mekka és Medina után – harmadik legszentebb helyéhez. Köztük volt a kormánykoalícióban részes Zsidó Erő párt több politikusa, minisztere is. A rendőrség nagy erőkkel biztosította a rendezvényt, melyen számos erőszakos incidens is történt.

(MTI)

„Halál az arabokra!” – skandálták szélsőjobboldali izraeli felvonulók a Jeruzsálem-napi zászlós felvonuláson

Szélsőjobboldali izraeli tüntetők randalíroztak a Jeruzsálem-napi zászlós felvonulás előtt. Az izraeliek kövekkel dobáltak és megtámadtak helyi lakosokat a Damaszkuszi kapunál – derül ki a The Guardian háborús hírfolyamából.

Az izraeli aktivisták bántalmazták a palesztin sajtó egyik szabadúszó munkatársát is, és az egyik tüntető megpróbálta összetörni a Times of Israel riporterének telefonját, aki az erőszakos cselekményeket filmezte. A tüntetők azt skandálták, hogy

Halál az arabokra!

A balhé egyik jelentéről egy közösségi médiás videót is megosztott a brit lap:

A Jeruzsálem-napi felvonulás egy olyan provokatív esemény, amelyet évről évre megszerveznek zsidó nacionalisták, hogy arra emlékezzenek, amikor az 1967-es hatnapos háború keretében megszállták a a palesztinok lakta Kelet-Jeruzsálemet és annak szent helyeit. Ezt a megszállást az ENSZ a mai napig nem ismeri el jogszerűnek.

A felvonulók és az óváros palesztin lakosai közötti erőszakos összecsapások, valamint az arabellenes gyűlöletbeszéd és a palesztin tulajdon elleni vandalizmus is gyakran előfordul a Jeruzsálem-napi zászlós felvonuláson, noha a tavalyi felvonulás viszonylag békésen zajlott.

Támadás érte az USA libanoni nagykövetségét

Egy fegyveres lövéseket adott le szerdán az Egyesült Államok libanoni nagykövetségére, és a katonákkal folytatott tűzharcban megsebesült – idézi a libanoni hadsereg közlését a Guardian. A közlemény szerint „az Egyesült Államok libanoni nagykövetsége köré telepített hadsereg egységei vizsgálatot végeznek a területen, és azon dolgoznak, hogy végrehajtsák a szükséges biztonsági intézkedéseket.”

Egy katonai forrás a Reutersnek azt mondta, a nagykövetség biztonsági csapatának egyik tagja megsebesült a támadásban, a libanoni katonák pedig megsebesítették a támadót. Az amerikai nagykövetség egyébként Bejrúttól északra található, egy fokozottan védett zónában, ahol több ellenőrzőpont is található a bejárathoz vezető útvonalon.

Netanjahu: Erős fellépésre készülünk a libanoni határnál

Benjamin Netanjahu szerdán a Libanont és Izraelt elválasztó kék vonal közelében járt Észak-Izraelben. A Guardian tudósítása szerint az izraeli miniszterelnök azt mondta:

Aki azt hiszi, hogy árthat nekünk, és tétlenül fogunk ülni, az nagyot téved. Nagyon erős fellépésre készülünk északon, így vagy úgy, de helyreállítjuk a biztonságot.

Izrael tavaly október 7-e óta szinte folyamatosan összecsapásokba keveredik a Libanon déli részén állomásozó Izrael-ellenes erőkkel.

Liberman: Irán két éven belül ki akarja irtani Izrael népét

Irán két éven belül ki akarja irtani Izrael népét – jelentette ki Avigdor Liberman, a jobboldali Izrael a Hazánk ellenzéki párt elnöke egy szerdán elhangzott interjúban.

MTI / EPA / AFP Pool / Menahem Kahana

Irán nyilvánosan bejelentette, hogy célja Izrael megsemmisítése két éven belül. A kellős közepén vagyunk azon tervének, hogy kiirtson bennünket. Átfogó támadásra készül, több fronton egy időben fog támadni

– jelentette ki Liberman a katonai rádióban.

„A Hezbollah és más síita milíciák Libanonból, Szíriából, illetve Irakból, a Hamász a Gázai övezetből indít támadást, Jemenből a húszik, Ciszjordániából szervezett palesztin csoportok, Irán pedig több ezer ballisztikus rakétával akarja támadni Tel-Avivot és Izrael stratégiai infrastruktúráját” – tette hozzá. Ez alatt a két év alatt Iránnak sikerül kifejlesztenie a saját területét védő, elrettentő nukleáris fegyvereit. „Ez nem feltételezés vagy vélekedés. Nem is titok, hiszen nyíltan kimondják, megjelenik az iráni vezetők nyilatkozataiban, erről a döntés már megszületett” – hangsúlyozta.

Liberman szerint az Izrael elleni április 13-i támadást, amelynek során Irán mintegy háromszáz rakétát, illetve drónt indított el Izrael felé, megpróbálják megismételni, csak sokkal nagyobb volumenben. A politikus bírálta a jelenlegi kormányt, mert szerinte belső viszályok osztják meg, és alkalmatlan egy ilyen várható iráni támadás megelőzésére vagy kivédésére. Közölte, hogy soha nem csatlakozna egy olyan kormányhoz, amelyet Benjámin Netanjahu jelenlegi miniszterelnök vezet. (MTI)

Izrael fokozatosan felszámolja az elfogott palesztin katonák hadifogolytáborait

Izrael fokozatosan megszünteti a gázai háború során elfogott palesztinok izraeli területen felállított hadifogolytáborait, amelyekben jogvédő csoportok szerint bántalmazások érhették a rabokat – idézi igazságügyi tisztviselők közlését a reuters.com. Az államügyészek azt mondták a Legfelsőbb Bíróságnak, hogy a Hamász tavaly október 7-i, a gázai háborút kirobbantó dél-izraeli támadása után megnyitott Sde Teiman hadifogolytáborban elhelyezett palesztinokat fokozatosan normál börtönökbe szállítják át.

Az áthelyezések már megkezdődtek, ez pedig lehetővé teszi, hogy a fogvatartás körülményei érdemben javuljanak – mondták. Aner Helman államügyész az Izraeli Polgári Jogok Szövetsége által benyújtott petícióra válaszolva azt mondta a bíróságnak, hogy 700 rabot már átköltöztettek, és a következő hetekben további 500 áthelyezését tervezik, így 200-an maradnak a Sde Teimanban, amelynek a jövőjéről még nem született döntés.

Beperelte a Metát egy elbocsátott, palesztin származású alkalmazott

A Meta amerikai internetes óriásvállalat egy volt mérnöke beperelte a céget, mert szerinte azért bocsátották el munkahelyéről, mert segíteni akart a palesztin tartalmú Instagram-posztok háttérbe szorítását okozó hibák kijavításában – írja az MTI. Ferras Hamad palesztin származású amerikai mérnök 2021 óta dolgozott a Facebook, az Instagram és a WhatsApp közösségi oldalakat működtető multinacionális vállalat gépi tanulási csapatában, most azonban egy kaliforniai állami bíróságon diszkrimináció, jogtalan felmondás és egyéb jogsértés miatt perelte be a céget a februári elbocsátása miatt.

Beadványában Hamad a palesztinokkal szembeni elfogultsággal vádolta a Metát, mondván: a vállalat törölte azokat a belső alkalmazotti levelezéseket, amelyekben gázai rokonaik halálát említették, és vizsgálatokat folytatott a palesztin zászló emoji használata miatt. A cég a kereset szerint nem indított ilyen vizsgálatot az izraeli vagy ukrán zászló emojikat hasonló kontextusban használó alkalmazottak esetében.

Hamad állítása szerint a Meta azután indított ellene vizsgálatot és bocsátotta el, miután jelezte hogy bizonyos palesztin személyek tartalmai csak jóval kisebb eléréssel jelennek meg a cég közösségi oldalain, vagy rossz kategóriába sorolták azokat.

A Meta egyelőre nem reagált a Reuters megkeresésére, hogy kommentálja Hamad állításait.

Több jogvédő csoport már régóta hasonló kritikával illeti a vállalatot az Izraellel és a palesztinokkal kapcsolatos tartalmak moderálása miatt, beleértve egy Meta által megrendelt 2021-es külső vizsgálatot is. A gázai háború kitörése óta a Metát már többen vádolták azzal, hogy elnyomja a háborús területeken élő palesztinokat támogató megnyilvánulásokat a közösségi platformjain. Az év elején a vállalat közel 200 alkalmazottja hasonló aggályokat fogalmazott meg egy Mark Zuckerberg vezérigazgatónak és más vezetőknek címzett nyílt levélben. (MTI)

Borrell: Az unió támogatja a Biden-féle béketervet

Az Európai Unió teljes mértékben támogatja a Joe Biden amerikai elnök által előterjesztett átfogó ütemtervet, amely tartós tűzszünethez vezethet Gázában, az összes túsz szabadon bocsátásához és a Gázának nyújtott humanitárius segítségnyújtás megsokszorozásához – idézi az MTI az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselőt.

Josep Borrell, az Európai Unió nevében kiadott szerdai nyilatkozatában hangsúlyozta: az EU nagyra értékeli az Egyesült Államok, Egyiptom és Katar erőfeszítéseit az Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet közötti háború befejezését célzó tárgyalások elősegítésére, biztosítva Izrael biztonságát, amely mellett – mint kiemelte – az EU továbbra is teljes mértékben elkötelezett.

Kijelentette: sürgősen tartós tűzszünetre van szükség a civilek védelmének biztosítására, az összes túszt feltétel nélkül és azonnal szabadon kell engedni, valamint növelni kell a Gázába juttatott humanitárius segélyek mértékét, tekintettel az egyre mélyülő humanitárius válságra. A Közel-Kelet békéje és stabilitása mindkét népnek, a régió, valamint világ egészének érdeke – hangoztatta.

Borrell hangsúlyozta: az Európai Unió mindkét felet a három szakaszból álló amerikai javaslat elfogadására és végrehajtására biztatja. Az EU készen áll továbbá arra, hogy hozzájáruljon a tartós és fenntartható békét célzó, a kétállami megoldáson, Izrael mellett egy palesztin állam létrejöttén alapuló politikai folyamat újjáélesztéséhez, valamint arra, hogy támogassa a Gáza újjáépítésére irányuló összehangolt nemzetközi erőfeszítést – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Joe Biden amerikai elnök pénteken mutatta be Izrael új, háromlépcsős tűzszüneti ajánlatát, azonban az elképzelés tartalmazott néhány, az eredeti tervtől eltérő elemet. Az izraeli kormányfő, Benjámin Netanjahu hétfői nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy országa elképzelése kevésbé átfogó, mint amit az amerikai elnök bemutatott.

A tervben a tűzszünetre, a fogolycserére, továbbá a terület újjáépítésére vonatkozó lépések is szerepelnek. (MTI)

Szlovénia hivatalosan is elismerte a palesztin államot

A szlovén parlament kedden hivatalosan is elismerte az önálló palesztin államot, a határozatot 52 képviselő támogatta a 90 fős parlamentben. Az ellenzéki jobbközép pártok nem vettek részt a szavazáson – idézi a szlovén közszolgálati televízió közlését az MTI.

A szlovén nemzetgyűlés kedden egyetlen napirendi pontként, rendkívüli ülésen tárgyalta a kormány azon döntését, hogy Szlovénia független és szuverén államként ismerje el Palesztinát az 1967-es határokon belül, illetve azokon a határokon belül, amelyekről az érintett felek egy jövőbeli béketárgyaláson megállapodnak. A Janez Jansa korábbi miniszterelnök vezette, jobboldali ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) még hétfőn népszavazási indítványát nyújtott be, amely harminc nappal késleltette volna a szavazást.

A baloldali kormányzó koalíció azonban úgy döntött, hogy újraértelmezi a nemzetgyűlés eljárási szabályzatának arra vonatkozó cikkelyét, amely szerint a népszavazási indítvány által megcélzott jogszabályokat nem lehet harminc napnál hamarabb szavazásra bocsátani. Még a délután folyamán összehívták a parlament külpolitikai bizottságának ülést, amelyen elutasították az SDS indítványát.

A parlamenti szavazás előtt Urska Klakocar Zupancic házelnök azzal vádolta az SDS-t, hogy visszaél a népszavazás intézményével.

Az ilyen visszaéléseket mostantól nem fogom megengedni az én felügyeletem alatt

– mondta. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a döntés megtámadható lesz az alkotmánybíróságon.

Jansa parlamenti felszólalásában azzal indokolta a népszavazási indítvány benyújtását, hogy időt akarnak nyerni a kormánynak, hogy lehűljenek a kedélyek, és némi előrelépés történjen a béketörekvésekben, és Szlovénia csatlakozhasson azokhoz az országokhoz, amelyek a legmegfelelőbb pillanatban fognak lépni. Úgy vélte: van rá esély, hogy a következő harminc napban béketerv szülessen Izrael és a palesztinok között, és megszűnjön a konfliktus. Amennyiben ebben a folyamatban előrelépés történik, a párt hajlandó támogatni Palesztina függetlenségét – tette hozzá.

Aleksander Rebersek, az ellenzéki Új Szlovénia (NSi) képviselője szerint a kormánykoalíció visszaélt a parlamenti eljárással, amelyben pártja nem kíván részt venni.

A ljubljanai kormány május 9-én kezdeményezte a palesztin állam elismerését, és múlt csütörtökön el is fogadta az erről szóló határozatot, majd végső jóváhagyásra a parlament elé terjesztette. A lépésre azt követően került sor, hogy Spanyolország, Írország, Málta és Szlovénia miniszterelnöke március végén nyilatkozatot írt alá, melyben leszögezte: kész elismerni a palesztin államot, ha a lépés „pozitív hozzájárulást jelent, és a körülmények is megfelelőek.” Spanyolország és Írország azóta ezt már megtette. Szlovénia pedig kedden a világ 147. országaként ismerte el a független palesztin államot. (MTI)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik