Szórakozás

Nyilvánosan égette le a stand upos VV Attilát

vv-attila(210x140)(2).jpg (vv attila)
vv-attila(210x140)(2).jpg (vv attila)

A ValóVilág győztese már hetek óta készült a Dumafüred elnevezésű eseményre. A stand up comedy nagyágyúja, Dombóvári István azonban kipécézte magának VV Attilát.

Nagy várakozással vágott neki a Dumafüred elnevezésű eseménynek VV Attila. A VV nyertese még a villaléte alatt megfogadta, hogy ellátogat Dombóvári István egyik fellépésére. A stand upos és az összeférhetetlen játékos még a luxusbörtön falai között barátkoztak össze, a stand up jegyében eltöltött nap alatt. Attilának ugyanis az volt a kívánsága, – ahogy minden villalakó kívánhatott akkor – hogy egy napora lepjék el a villát a poéngyárosok.

Dombóvári István egyben mentora is volt Attilának ezen a napon, amelyen remekül összecsiszolódott a stand upos és VV Attila. A Balatonnál megrendezett eseményen épp ezt a barátságot szerette volna felfrissíteni Attila, aki nem számított arra, hogy a műsorról való késésével olajat önt a tűzre. A VV5 nyertese kissé megkésve érkezett a poéndömpingre, melyet Dombóvári István nem hagyott szó nélkül.

Poénjait egyből úgy kanyarította, hogy az összes szempár VV Attilára szegeződjön. A VV5 nyertesét azonban nem könnyű zavarba hozni, így Attila is inkább csak nevetett a vicces célozgatásokon. Dombi poénjain egyáltalán nem sértődött meg, így a műsor végén békében és örömmel koccintott a két jó barát. „Jól éreztem magam nagyon. Végig röhögtem és mindenki más is” – számolt be balatoni kiruccanásáról VV Attila, aki a villában számtalanszor megcsillogtatta fejlett humorérzékét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik