Szórakozás

Exkluzív! Ebben a műsorban tér vissza Stohl

stohl (stohl)
stohl (stohl)

Hetek óta folyik a találgatás, mikor és hogyan tér majd vissza Stohl András a képernyőre. Arról is pletykáltak, hogy parkoló pályára került, de a Hír24 megtudta, hol bukkanhat fel legközelebb.

Úgy tudjuk, hogy a Heti hetes stábja is felfigyelt a börtönből szabadult színész-műsorvezetőre, aki állítólag mégsem kapta meg az ősszel induló Szombat esti láz című műsort. A Hír24 Ónodi Györgyöt, a Heti hetes főszerkesztőjét arról kérdezte, valóban munkát kínálnak-e Stohl Andrásnak?

„Nagyon kedvelem Andrást és úgy gondolom, valóban jó figura lehetne ebben a történetben. Ismeri a közéletet, szeretik a nézők, éppen közénk való lenne. Természetesen az együttműködés tőle is függ. Eddig még nem beszéltünk vele, de szeretnénk megkeresni” – árulta el a műsor főszerkesztője.

Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a Heti hetesben nemrég megürült egy hely, hiszen Hernádi Judit bejelentette, nem marad a műsor állandó szereplői között. Bár a stáb nagyon sajnálja, de tiszteletben tartották a színésznő döntését. Mint ahogyan már akkor is elmondták, nem kívánnak állandó szereplőt keresni Hernádi Judit helyére, ez egy „forgószék” lesz, ahová egyebek mellett Ábel Anitát is várják. Stohl András neve hasonló összefüggésben merült fel, de azt egyelőre még nem tudni, mikor tűnhet fel a színész-műsorvezető a humor nagyágyúi között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik