Nagyvilág

Nem működött a defibrillátor a gépen, meghalt a 14 éves utas

Diane Miller / Getty Images
Diane Miller / Getty Images

Egy New York-i nő beperelte az American Airlinest, miután 14 éves fia rosszul lett a légitársaság egyik járatán, majd nem sokkal később meghalt – írja a New York Post. Melissa Arzu szerint a fedélzeten lévő defibrillátor, amellyel a személyzet megpróbálta megmenteni a tinédzser életét, nem működött volt, azóta pedig nyoma veszett.

Kevin Greenidge 2022-ben, egy Hondurasból Miamiba tartó gépen vesztette el eszméletét, miközben egyik családtagjával hazafelé tartott nyaralásukról. Arzu májusban, Texasban nyújtotta be keresetét, ebben azt állítja, hogy a személyzet lassan reagált, illetve nem volt megfelelően kiképezve.

A gyászoló anya ügyvédje, Hannah Crowe szerint több szemtanú is megerősítette, hogy a Kevin újraélesztésére használt AED-készülék nem működött. „Miután Kevin meghalt, a berendezés eltűnt” – mondta Crowe, aki elképzelhetőnek tartja, hogy az eszközt szándékosan megsemmisítették, deaktiválták vagy áttették egy másik járatra. Ezek mind megsértenék az előírásokat.

Az Egyesült Államokban 2004 óta kötelező defibrillátort tartani az utasszállítókon.

A gépek nem is indulhatnak útnak, ha az életmentő eszköz hiányzik vagy nem működik.

Kevin asztmában és 2-es típusú cukorbetegségben szenvedett, halálát szívroham okozta. Arzu szerint az eset után az American Airlines nem fizetett számára 113 100 dolláros összeget, pedig a társaság szabályzata előírja, hogy ezt meg kell tenni, ha egy utas a fedélzeten életét veszti. Érdemes hozzátenni, hogy a fiú nem a gépen halt meg: a rosszullét után a repülő a mexikói Cancunban szállt le, Greenidge pedig egy helyi kórházban vesztette életét.

Az American Airlines nem kívánta kommentálni az ügyet, de együttérzését fejezte ki a hozzátartozók irányába. Arzu azt állítja, hogy a vállalat nem kereste meg a tragédia után, és most válaszokat akar. A nő már korábban, New Yorkban is beperelte a céget, ám a társaság kiharcolta, hogy a tárgyalásokat a texasi Fort Worthben folytassák le, ahol székhelye is található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik