Rozika, mi az, hogy Kék Rózsa?
Ezt a címet adtam több internetes oldalamnak is. Benne van a keresztnevem meg a kedvenc színem.
Jé, tényleg, ott az őszes hajában is egy kékre festett tincs.
Na ugye, látja? A Kék Rózsa az én magam vagyok.
Ez a teremtés vidám, magabiztos, élénk beszédű és nagyon értelmes. Pedig hát az élénkségre és a jókedvre nincs túl sok oka Rozikának. Mióta az eszét tudja, beteg, ráadásul évtizedeken át egyetlen orvos sem tudta megmondani, hogy mi a baja. Ezen kívül abszurd alacsony rokkantnyugdíjat „élvez” – havi ötvenezer forint körül –, ráadásul ez az egyetlen biztos, állandó bevétele. És van még itt valami.
Aki csak mostanában ismert meg, el sem hiszi, hogy pár éve még megszólalni sem mertem. Világéletemben riadt, szürkénél is szürkébb kisegér voltam. Hajdan az iskolában, ha kihívtak a táblához, olyan sokkos állapotba kerültem, hogy képes voltam elájulni, ezért jobb híján még év közben is kénytelenek voltak írásban feleltetni. Csak az érettségire szedtem össze annyira magam, hogy a szóbelit is teljesítsem.…
Nos, a szürke kisegér jól kinőtte magát. Az utóbbi években különböző egészségügyi fórumok, konferenciák aktív résztvevője. Vagy meghívják, vagy önszántából megy oda. Egy nagy cég felkérésére most éppen egy ismeretterjesztő előadásra készül. Naponta 10–12 órán át levelezik vagy beszél teljesen tanácstalan, vadidegen emberekkel, akik telefonon vagy írásban keresik és kérik a segítségét. Jelen van üzleti portálokon is, aktívan üzemelteti a honlapjait, nyomdákkal tárgyal. Rozika gyakorlatilag mindenütt ott van, ahol tapasztalati szakértőre, vagy csupán egy másik beteg ember empatikus meghallgatására, konkrét segítségre van szükség. És nagyon is szeret megszólalni, kifejezetten keresi rá az alkalmakat.
Az ember meghökken, amikor belép ennek az asszonynak az otthonába. Pici, egyszobás, földszintes, lakótelepi. Már a belépés sem könnyű, kifejezetten ügyes testmozgás szükséges hozzá: balanszírozni, oldalazni, sasszézni kell a keskeny, szabadon hagyott ösvényeken. Ugyanis, a padlón, a bútorokon, a dívány előtt és mögött, a konyhai munkapulton, sőt, még a fürdőszobában is használt könyvek magasodó kupacai torlaszolják el a járást. De vannak itt más tárgyak is: gyerekruha, játékok, egy használaton kívüli monstre szobabicikli, nyergén egy kókadozó, régi asztali lámpával. CD-s rádiómagnó, legalább harmincéves őslelet.
Mi ez a raktárféleség, ez a tárgykáosz, Rozika?
Biztosan azt hiszi, hogy egy lökött, mániákus tárgygyűjtő vagyok, nem?
Dehogy hiszem, isten ments. De lássa be, hogy meglepő a látvány annak, aki először jár itt.
Semmi baj. Ebből élek, és egészítem ki azt az 56 070 forintnyi rokkantnyugdíjamat. A tb-nél kicsit elszámolták magukat az urak: 40 százalékos rokkantnak minősítettek. Szóval úgy megy ez, hogy az interneten pár forintokért felvásárlok mindenféle használt tárgyat, főleg kiszelektált könyveket, és néhány fillérrel többért továbbadom őket. Van egy saját licitoldalam a neten, és ott. Teljesen hivatalos, leadózott. Most éppen nagyon felgyűlt ez a sok minden. Ami könyv vagy más tárgy meg végképp a nyakamon marad, azt beteszem szépen egy hátizsákba, fogom a gurulós járókeretemet, kiballagok a Bosnyákra, ott van egy könyves kocsi, leadom, hadd menjen jótékony célra.