Élő Nagyvilág

Putyin szerint Kínában értik csak igazán a háború kiváltó okait

Vyacheslav PROKOFYEV / POOL / AFP
Vyacheslav PROKOFYEV / POOL / AFP

Az orosz-ukrán háborúról szóló előző napi hírfolyamunkat itt olvashatják vissza.

Csehország szerint nem lehet csak úgy hazaküldeni a hadköteles ukrán férfiakat

Nem megvalósítható a hadköteles ukrán férfiak Ukrajnába való visszaküldését célzó javaslat – jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter szerdán Prágában.

A cseh diplomácia vezetője a TOP 09 kormánykoalíciós párt felvetésére reagált. A jobboldali párt néhány napja azt közölte, hogy a kormánykoalíció legközelebbi ülésén felveti ezt a témát.

Jan Lipavsky, a Kalózpárt képviselője a szerdai kormányülés előtt újságíróknak azt mondta, nem érti, hogyan lehetne egy ilyen javaslatot megvalósítani.

Lehetetlen valakit csak úgy elfogni és Ukrajnába küldeni azzal a tudattal, hogy ott besorozzák a hadseregbe. Ezt a nemzetközi jog és a különféle szerződések nem teszik lehetővé

– fejtette ki álláspontját a miniszter.

Látjuk, hogy aránylag élénk vita folyik erről, és hogy Ukrajna is jelzi, hogy szüksége lenne harcképes férfi állampolgáraira hadseregében

– mutatott rá Jan Lipavsky.

Hangsúlyozta, hogy „nagyon érzékeny kérdésről van szó”, amelynek fejleményeit a cseh diplomácia nagy figyelemmel követi, és követik azt a vitát is, amely erről a szomszédos országokban is folyik.

Vít Rakusan belügyminiszter, a szintén kormánykoalíciós Polgármesterek és Független Személyiségek (STAN) pártjának elnöke korábban közölte, hogy a kormányzat párbeszédet folytat az ellenzékkel az ukrán menekültek csehországi tartózkodását szabályozó úgynevezett lex Ukrajna szigorításáról. „A hadköteles személyek visszaküldése hazájukba a nemzetközi jog szerint jelenleg nem lehetséges” – mutatott rá a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízióban a belügyminiszter.

A prágai sajtó szerint jelenleg több tízezer hadköteles ukrán férfi él Csehországban. A TOP 09 álláspontja szerint visszaküldésük hazájukba az Ukrajnának nyújtott segítség újabb formája lehetne.

(MTI)

Az ukránok szerint nagyrészt kiszorították az oroszokat Vovcsanszkból

Az ukrán erők részben kiszorították a Harkiv megyei Vovcsanszkból az orosz megszállókat, az ukrán-orosz államhatár közelében fekvő város északi és északnyugati peremén pedig folytatódnak a védelmi hadműveletek – közölte legfrissebb kora délutáni helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.

A beszámoló szerint az orosz csapatok a megyeszékhely, Harkiv és Vovcsanszk között fekvő Lipci irányába próbálnak előrenyomulni. Orosz repülőgépek két csapást mértek Lipci és a megyeszékhely melletti Mala Danilivka térségére.

Eközben az ukrán erők Vovcsanszk térségében visszaverték az orosz csapatok támadó műveleteit és részben kiszorították az ellenséges erőket a településről. „Az ellenséges veszteségekre vonatkozó adatok tisztázása folyamatban van” – tette hozzá a vezérkar.

Pár órával korábban kiadott jelentésében a vezérkar azt írta, hogy Harkiv megyében az oroszok a nap eleje óta nem folytatnak aktív hadműveleteket, és igyekeznek megvetni a lábukat az elért vonalon, illetve erőket csoportosítanak át. A beszámoló szerint az ukrán egységek felderítő eszközökkel azonosítják a támadók egyes csoportjait, az orosz tüzérség bevetési helyeit, és tűzkárt okoznak, hogy megakadályozzák az ellenséges erők és eszközök felhalmozódását Vovcsanszk északi részén.

Összességében az ellenség Harkiv irányú támadó hadműveleteinek 2024. május 10-i kezdete óta az orosz megszállók embervesztesége 615 halott és sebesült, továbbá 98 darab fegyver és katonai felszerelés semmisült vagy rongálódott meg

– tette hozzá a kijevi katonai vezetés.

Ihor Terehov, Harkiv városának polgármestere egy tévéműsorban elmondta, hogy egyelőre nem tervezik a lakosság evakuálását a megyeszékhelyről, éppen ellenkezőleg, a térség azon településeiről érkeznek oda emberek, ahol harcok zajlanak. „Több mint nyolc órán keresztül volt légiriadó, de nyugodtan vészelte át az éjszakát a város. Harkiv kiürítésről még nincs szó. Éppen ellenkezőleg, ma olyan embereket üdvözölünk a városban, akik olyan területekről érkeztek, ahol most aktív harci cselekmények zajlanak”. Elmondta, hogy már több mint hatezren érkeztek a városba. A menekülteket kollégiumokban helyezték el, és „mindent megadnak nekik, hogy többé-kevésbé védettnek érezzék magukat”. Nazar Volosin, a keleti országrészben harcoló csapatok Horticja elnevezésű hadműveleti és stratégiai csoportosításának szóvivője a tévéműsorban leszögezte, hogy Harkiv városa jelenleg védett.

Szerhij Szkibcsik, az ukrán 65. dandár sajtófőnöke az Ukrajinska Pravda hírportálnak cáfolta, hogy az orosz csapatok elfoglalták volna Zaporizzsja megyében Robotine települést. Szavai szerint az orosz csapatok a falu határában vannak. Napi szinten próbálnak betörtni a településre, de az ukrán katonák kiszorítják őket onnan. Hozzátette, hogy a településnél ádáz tűzharcok zajlanak.

Az ukrán állami határőrség sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy ukrán határőrök meghiúsították az orosz erőknek a szomszédos Donyeck megyében lévő offenzíváját Bahmut felé, megsemmisítve a katonai felszereléseket és az ellenséges gyalogosok egy csoportját. A jelentés szerint az oroszok szerdára virradó hajnalban két harckocsi és öt páncélozott szállítójármű segítségével próbálták megrohamozni a határőrség katonáinak állásait Bahmutnál. A határőrök megsemmisítettek egy T-64-es harckocsit, egy BTR-82-es páncélozott járművet és körülbelül tíz orosz gyalogost. Az összecsapásról videófelvételt is közzétettek a határőrszolgálat hivatalos Facebook-oldalán.

Vitalij Kim, a déli Mikolajiv megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy nap közben az orosz erők több csapást mértek a megye azonos nevű székhelyére, a támadásokban három helyi lakos sérült meg. Az orosz hadsereg ugyancsak csapást mért a szomszédos régióra, Herszon megye székhelyére. Roman Mrocsko, a város katonai közigazgatásának vezetője arról tájékoztatott, hogy megrongálódott egy többlakásos ház teteje, de senki sem sérült meg.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, szerdai összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette a 487 ezret. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek mellett 14 harckocsit, 23 tüzérségi rendszert és 30 drónt.

(MTI)

Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin

A kurszki, a tulai, a kalinyingrádi, a kemerovói és a habarovszki régió élére nevezett ki megbízott kormányzót szerdán Vlagyimir Putyin, írja az MTI.

Kalinyingrád megye megbízott kormányzója Alekszej Beszprozvannih, az ipari és kereskedelmi minisztérium helyettes vezetője lett. Anton Alihanov, aki eddig irányította az exklávét, az ipari és kereskedelmi tárca élére került. Dmitrij Miljajev, aki 2022 óta Tula megye első kormányzóhelyettese volt, most átvette a régió irányítását. Hivatali elődje, Alekszej Gyumin elnöki tacsadóként Moszkvába költözik.

Kemerovo megye megbízott kormányzójává Ilja Szeregyuk korábbi első kormányzóhelyettest és regionális kormányfőt nevezte ki az államfő. Szergej Civiljov, aki 2018 szeptembere óta állt a Kuznyecki medence élén, az energiaügyi miniszteri posztot foglalta el.

A Habarovszki terület megbízott kormányzója Dmitrij Gyemjosin lett, aki eddig a főügyész helyetteseként a távol-keleti és a szibériai szövetségi körzet főügyészi hivatalát vezette. A régió előző első embere, Mihail Gyegtyarjov a sportminisztérium irányítását vette át.

Kurszk megye irányítását szintén az eddigi kormányzó első helyettesére, Alekszej Szmirnovra bízta Putyin. A régióvezetői posztot korábban betöltő Roman Sztarovoj közlekedési miniszter lett.

Amerika még kétmilliárd dollárt ad Ukrajnának, amit Blinken Kijevben jelentett be.

Az Egyesült Államok további 2 milliárd dollárral járul hozzá egy újonnan létrehozott alaphoz, amelynek célja az ukrán védelmi ipar fejlesztése és a fegyvervásárlás finanszírozása lesz – jelentette be Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán Kijevben, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Ma szeretném bejelenteni, hogy további 2 milliárd dollárnyi külföldi hadi finanszírozást is biztosítunk Ukrajnának. Ezt az első ilyen alapba, a Védelmi Vállalkozási Alapba fektetjük be

– fejtette ki Blinken.

Elmondta, hogy az alapból fogják fedezni az Ukrajnának szükséges fegyverek és katonai felszerelések beszerzését – nemcsak az Egyesült Államokból, hanem más partnerországoktól is -, és ebből fektetnek be az ukrán hadiipar fejlesztésébe, hogy Ukrajna több fegyvert tudjon gyártani „önmaga és mások számára”.

Az Egyesült Államok elkötelezett amellett, hogy Ukrajna megnyerje ezt a háborút, és ezt az általunk nyújtott és továbbra is nyújtott példátlan mértékű támogatásunk is bebizonyította

– hangoztatta.

Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok megengedi-e amerikai fegyverek oroszországi területek elleni bevetését, Blinken megismételte, hogy az Egyesült Államok elvileg nem ellenzi az Oroszországi Föderáció elleni csapásokat.

Egyértelműen körvonalaztuk politikánkat, de ezt a döntést Ukrajnának meg kell hoznia. Mi biztosítani fogjuk, hogy Ukrajna rendelkezzen a csatatéren való sikerhez szükséges fegyverekkel

– válaszolta.

Az amerikai diplomata kétnapos kijevi látogatása alatt előző nap a kijevi politechnikai intézetben tartott előadásán kijelentette, hogy az Egyesült Államok jövőbeni kétoldalú biztonsági egyezménye Ukrajnával számos területen fog katonai segítségnyújtást tartalmazni, és segít Ukrajnának közelebb kerülnie a NATO-tagsághoz. „Tíz évre szóló megállapodásunk értelmében az Egyesült Államok számos létfontosságú területen támogatja Ukrajna védelmét és biztonságát a repüléstől a légvédelemig, a drónoktól az aknamentesítésig” – emelte ki. Kitért arra is, hogy egy jövőbeli támadás esetén milyen konzultációs mechanizmust biztosít a megállapodás: „ha Oroszország vagy bárki más megtámadja Ukrajnát, azonnal a legmagasabb szinten fogunk együttműködni Ukrajnával, hogy megállapodjunk a fenyegetésre adott legjobb válaszról” – szögezte le.

A szerdai sajtótájékoztatón Blinken közölte: arra számít, hogy az ukrán és az amerikai elnöknek a következő hetekben alkalma lesz találkozni. Azt ugyanakkor nem részletezte, hogy pontosan mikor jöhetne létre a találkozó. „Többek között kétoldalú biztonsági megállapodást szeretnénk aláírni, és ennek küszöbén állunk” – mondta. A Jevropejszka Pravda ukrán hírportál hozzáfűzte: Volodimir Zelenszkij elnök nyáron várhatóan az Egyesült Államokba látogat, hogy részt vegyen a NATO-csúcson, amelyet július 9-11-én Washingtonban tartanak.

(MTI)

Kétezer gyerek veszítette életét vagy sérült meg Ukrajnában a háború kezdete óta

Legkevesebb 1993 gyermek halt meg vagy sérült meg az ukrajnai háborúban 2022. februárja óta, közölte az UNICEF, és egyúttal tűzszünetre szólítottak fel, írja a CNN.

Mint írták, Ukrajnában naponta átlagban két gyermek veszíti életét a harcok következtében.

Az ukrán gyerekeknek azonnali biztonságra, stabilitásra és pszichoszociális támogatásra van szükségük. És mindennél jobban, az ukrán gyerekeknek békére van szükségük

– olvasható a közleményben.

Tovább szigorítaná az Oroszországgal szembeni szankciókat az új jobbközép portugál kormány

Szigorítaná az Oroszországra kivetett háborúellenes szankciókat az új jobbközép portugál kormány – írja a Reuters Maria da Graca Carvalho környezetvédelmi és energiaügyi miniszterre hivatkozva.

Az új kabinet áprilisban kezdte meg működését, miután szűkös győzelmet arattak a márciusi választásokon, és ezzel véget vetettek a szocialisták nyolc éve tartó kormányzásának.

Az Európai Bizottság következő szankciócsomagja várhatóan az orosz LNG-gázra vonatkozó korlátozásokat fog javasolni – derült ki a Reuters által hivatkozott dokumentumból. A tervezett korlátozás ugyan nem tiltaná közvetlenül a cseppfolyósított orosz földgáz behozatalát, de tiltaná az átrakodási szolgáltatások nyújtását a harmadik országba történő szállításesetén.

„A portugál kormány általában igazodik az Európai Unió energiapolitikájához, nevezetesen a stratégiai szuverenitásunk erősítését célzó intézkedésekhez éppen úgy, ahogy a szankciók szigorítását is támogatja” – áll a miniszteri nyilatkozatban.

Srí Lanka-i zsoldosok haltak meg Ukrajnában

Legalább 16 Srí Lanka-i zsoldos halt meg az orosz-ukrán háborúban harcolva – közölte szerdán a dél-ázsiai szigetország védelmi miniszterhelyettese. Srí Lanka a múlt héten indított vizsgálatot állampolgárainak a konfliktusba való toborzása ügyében, amelynek alapján 288 nyugalmazott katona részvételét állapították meg – mondta el Pramitha Tennakoon.

Megerősítést kaptunk arról, hogy 16 zsoldost megöltek

– mondta a miniszterhelyettes Colombóban újságíróknak. Nem részletezte, hogy a konfliktus melyik oldalán harcoltak a katonák, csak azt hangsúlyozta, hogy a Srí Lanka-iak toborzását embercsempészetként kezelik.

A colombói kormány tárgyalásokat folytat az ukrán és az orosz külügyminisztériummal a két országban tartózkodó állampolgárainak felkutatásáról és biztonságos hazahozataláról.

Gamini Valeboda parlamenti képviselő hétfőn a törvényhozásban azt mondta, hogy a Srí Lanka-i állampolgárok többségét az orosz hadsereg szervezte be magas fizetések ígéretével, és azzal a hamis biztosítékkal tévesztették meg őket, hogy nem fogják őket harci feladatokra vezényelni. A Srí Lanka-i hatóságok többször felszólították honpolgáraikat, ne utazzanak Oroszországba vagy Ukrajnába a háborúban való részvétel céljából. A Srí Lanka-iakat azonban semmilyen korlátozás nem akadályozza abban, hogy külföldre utazzanak, a 2022-es történelmi gazdasági válság nyomán sokan elhagyták a szigetországot.

A múlt héten a rendőrség őrizetbe vett két nyugalmazott katonát, köztük egy főtisztet, azzal a váddal, hogy illegálisan toboroztak embereket orosz zsoldoscégek számára.

Elfoglalt három falut az orosz hadsereg

Két újabb falut elfoglalt az orosz hadsereg Harkiv régióban, és még egyet Zaporizzsja régióban – jelentette a Reuters az orosz védelmi minisztérium közleményére hivatkozva.

Eszerint az orosz csapatok a harkivi Hlüboke és Lukijancsi településeket, valamint a zaporizzsjai Robotine települést foglalták el.

Bezártak két repülőteret Oroszországban dróntámadás veszélye miatt

Oroszország szerdán közölte, hogy ideiglenesen lezárták az Ukrajnától ezer kilométerre fekvő Kazany város közelében lévő egyik nagy repülőteret, miután a térségben ukrán  dróntámadást jelentettek – írta a The Guardian az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Az ukrán hadsereg az elmúlt hetekben a korábbinál erősebb légitámadások alá vette a határ menti orosz területeket, de mélységi célpontokat is támadni volt képes orosz területen – emlékeztettek.

Az AFP szerint az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy lezuhant egy ukrán drón Tatárföld felett, de az nem derült ki, hogy mi volt a támadás célpontja. A régióban közben ideiglenesen lezártak két repülőteret, köztük a már említett nagy forgalmú kazanyi légikikötőt – írták az orosz repülései szervezet, a Roszavija közleményére hivatkozva.

A polgári légi járművek biztonsága érdekében ideiglenes korlátozásokat vezettek be két tatárföldi repülőtér – Kazany és Nyizsnyekamszk – működésére

– idézték az állami hírügynökségek a közleményt.

Oroszország korábban közölte, hogy a szerdára virradóra tizenhét ukrán drónt semlegesítettek. Az ukrán hadsereg egy üzemanyagraktárt vett célba Don-menti Rosztovban, ahol Moszkva ukrajnai hadműveletének katonai főhadiszállása található. A rosztovi üzemanyagraktárnál, két drón okozott robbanást, de tűz nem ütött ki, és sebesültek sincsenek – ismertette Vaszilij Golubev regionális kormányzó.

Lemondta spanyolországi útját Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki pénteken hivatalos látogatást tett volna Madridban, lemondta spanyolországi látogatását – erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által kiadott hivatalos program alapján.

A királyi palota szerda reggel frissítette az uralkodó programját, jelezve, hogy a VI. Fülöp király és az ukrán államfő tervezett találkozója, valamint a Zelenszkij tiszteletére rendezett hivatalos ebéd elmarad, az okok megjelölése nélkül. Az ukrán elnöknek Portugáliába is el kellett volna látogatnia, de a portugál sajtó értesülései szerint valószínűleg ez a látogatás is elmarad. Ukrajna újabb orosz offenzívával néz szembe északon. Moszkva május 10-én indított újabb támadása Harkivot, az ország második legnagyobb városát fenyegeti, amely az orosz határtól mintegy harminc kilométerre fekszik.

Az ukrán hadsereg kedd este bejelentette, hogy az északi front egyes területein, Harkiv térségében vissza kell vonulnia. Vovcsanszkban, a mostani orosz támadás célpontjaként szolgáló legnagyobb városban kritikus a helyzet – ismerte el kedden Tamaz Gambarasvili, a helyi katonai közigazgatás vezetője, aki folyamatos ágyúzásról és harcokról számolt be a város külterületén.

Az ukrán hadsereg vezérkara szerint az oroszok taktikai sikereket érnek el, és mintegy harminc falu áll ellenséges tűz alatt. Mintegy hétezer embert evakuáltak a területről. Ukrajna szerda reggel megkezdte az országszerte előző este bevezetett áramkorlátozás feloldását, amelyet az elmúlt hónapokban az orosz csapások által az energetikai infrastruktúrában okozott károk miatt vezettek be.

Megvetette a lábát az ukrajnai Vovcsanszkban az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg városon belüli állásokat foglalt el a Harkiv megyében található Vovcsanszkban – írja a Reuters a helyi rendőrfőnök közlésére hivatkozva.

A város öt kilométerre található az orosz határtól, elfoglalása nagy győzelmet jelentene Oroszország számára, miután a múlt pénteken behatolt Harkiv megyébe, új frontvonalat nyitva a háborúban.

A helyzet rendkívül nehéz. Az ellenség állásokat foglal el Vovcsanszk városának utcáin

– idézte a hírügynökség Olekszij Harkivszkij rendőrfőnök szavait a közösségi médiából.

Az ukrán hadsereg kedden közölte, hogy „előnyösebb” állásokba vonultak vissza két helyszínen Harkiv megyében. A visszavonulás egyik helyszíne Vovcsanszk térsége volt.

Putyin szerint Kínában értik csak igazán a háború kiváltó okait

Vlagyimir Putyin várhatóan pénteken Pekingbe látogat, hogy Hszi Csinping kínai elnökkel tárgyaljon, de előbb még interjút adott a kínai Hszinhua hírügynökségnek. Az orosz elnök ebben a háborúra vonatkozóan kijelentette, országa továbbra is nyitott a párbeszédre és a tárgyalásokra, és támogatja a kínai béketervet, mivel Kína teljes mértékben tisztában van azzal, mi áll a konfliktus hátterében.

Kína több mint egy évvel ezelőtt állt elő azzal a tizenkét pontból álló dokumentummal, amely általános elveket fogalmazott meg a háború befejezésével kapcsolatban, de konkrétumokra nem tért ki. Putyin ezzel együtt úgy vélekedetett: Kína terve és a Hszi Csinping elnök által áprilisban nyilvánosságra hozott további elvek figyelembe veszik a konfliktus hátterében álló tényezőket.

Pozitívan értékeljük Kína megközelítését az ukrán válság megoldására. Pekingben valóban megértik annak kiváltó okait és globális geopolitikai jelentőségét

– idézte a Reuters az elnök szavait az interjú orosz nyelvű leiratából, amely a Kreml honlapján található.

Olvasói sztorik