Erre két kérdés vonatkozik: a “vezeti-e a járművet 17-24 év közötti személy”, illetve a “van-e a családban 17-24 év közti személy” – ugyanis ez az a korcsoport, amely a gyakorlatlansága és a meggondolatlansága miatt gyakrabban okoz balesetet az idősebbeknél. Ha igennel válaszolunk, mindenképpen emelkedik a biztosítási díj, de hogy mennyivel, azt biztosítója válogatja.
A másik jelenség a kgfb kampányban a csomagban való értékesítés, amelyre a Generali-Providencia hívja fel az ügyfelek figyelmét. A közlemények eddig arról szóltak, hogy az internetes alkuszok a kgfb tarifálás után kedvező díjú casco biztosítást ajánlanak az ügyfeleknek, de bekerülhet a csomagba akár a lakásbiztosítás is.
A szakértők arról is szólnak, hogy a közös tulajdonossal rendelkező bank és biztosító azért enged a biztosítási díjból a saját banki ügyfelének, mivel így a haszon ugyan kisebb lesz, de két helyről is befolyik. Ennek a technikai megoldása az, hogy kap mondjuk 10 százalék kedvezményt az ügyfél a kgfb-ből, ha a biztosító bankjától utalja át annak a díját.
A keresztértékesítésnek nevezett megoldás azonban csak szűk körben működik. Azok a “notórius” kgfb váltók, akik akár 100 forintért is biztosítót váltanak, és ezt minden évben megteszik, érzéketlenek az ilyen árukapcsolásra, mivel tudják, hogy jövőre is találnak az ideinél olcsóbb biztosítót, enélkül is.