Sport

A hazai Eb-n még nyert egy ezüstöt, majd visszavonult a magyar kettős

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Bejelentette a nemzetközi szerepléstől való visszavonulását Szabó Bence és Furkó Kálmán, miután szombaton a szegedi evezős Európa-bajnokságon ezüstérmet nyertek a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesek versenyszámában.

Tudunk örülni ennek az ezüstéremnek, mégpedig amiatt a környezet és hangulat miatt, ami most körülvesz minket.

Mikor elkezdtünk evezni, akkor azért még nem gondoltunk volna arra, hogy egy ilyen verseny lehet a nemzetközi pályafutásunkban az utolsó. Hazai közönség előtt egy olyan Európa-bajnokság, ahol tényleg Európa legjobbjai vannak jelen és annak ellenére, hogy nem tudtunk nyerni, egy ezüstérmet azért csak sikerült bezsebelni és mindent, ami bennünk volt, azt ki tudtuk adni. Ezt az ezüstérmet szerettük volna a közönségnek, a családunknak és elsősorban magunk miatt megnyerni” – mondta Furkó Kálmán.

Utoljára versenyzett együtt a nemzetközi porondon a 2021-ben és 2022-ben Európa-bajnok, valamint 2022-ben és 2023-ban világbajnoki ezüstérmes könnyűsúlyú kettes egység, ezt pedig a döntőjük után jelentették be a mix zónában, még az eredményhirdetés előtt. A magyar páros ugyanakkor kiemelte, ezt a döntést már hónapokkal ezelőtt meghozták, de hazai szinten még szívesen versenyeznének.

Furkó Kálmán az MTI-nek azt is elárulta, hogy már az élsport mellett elkezdett részmunkaidőben testnevelő tanárként dolgozni, de edzői ambíciói is vannak, így a későbbiekben sem akar eltávolodni a sportágtól. Szabó Bence szerint visszavonulásuk egyik indoka, hogy a párizsi olimpián szerepelnek utoljára a könnyűsúlyú versenyszámok és csapattársával ellentétben ő nem szeretne edzőként tevékenykedni.

Kapcsolódó
Idegenben KO-zott, fél lábbal az elődöntőben a Győr
A Győri Audi ETO KC 30-23-ra nyert a címvédő norvég Vipers Kristiansand otthonában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik