Szórakozás

Durva: Alekosz már egy italért sem fizet

ÖsszeEsküvők Mariánja VV Olivér sorsára jutott. Alekosz szinte már szóba sem áll vele, sőt, még anyagilag is lehúzta.

Az ÖsszeEsküvők nézői bizonyára emlékeznek arra, hogy a játék vége előtt hat héttel a Rezidenciába költöző Alekosznak és Vájának csupán Marci és Kati mama örült. Úgy tűnt, megtalálták a közös hangot, de amikor Mariánék kiestek, elindult a szóbeszéd, hogy ezennel a nagy barátságnak vége. Ezt a teóriát támasztotta alá Olivér, Alek ValóVilág-beli barátja is, aki elmondta, amióta vége a műsornak, cimborája felé sem néz.


Fotó: TV2

A Hír24-nek Marián akkoriban elmondta, hogy szinte biztos abban, hogy az ő barátságuk megmarad. “Alekosz mesélt nekem Olivérről, és azt állította, kettőnk barátsága más, mint az övéké volt. Azt is elmondta, miért nem ápolta a kapcsolatot Olival, de ez titok” – nyilatkozta.

Marcinak azóta a saját bőrén kellett megtapasztalnia, mennyit ér a görög csődörnek is nevezett valóságshow-szereplő barátsága. Az ajkai fodrászfiú a Hír24-nek arról mesélt, amióta vége a játéknak, Alekosz nem keresi, a telefonhívásokra sem válaszol. “Egyszer összefutottunk egy szórakozóhelyen. Iszogattunk, de egy idő után feltűnt, hogy Alekosznak esze ágában sincs kifizetni még a saját fogyasztását sem. Nekem kellett jó mélyen a zsebembe nyúlnom, ő pedi még csak meg sem köszönte” – panaszolta Marci.

Az ÖsszeEsküvők szereplője úgy érzi, Alekosz nem csak a barátaihoz, de az őt foglalkoztató csatornákhoz sem lojális. “Előbb lelépett az RTL Klubtól, most meg azt nyilatkozza, hogy a ValóVilágban jobban érezte magát. Elszállt vele a ló, és ennek nem lesz jó vége” – szögezte le Marci.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik