A szemaglutidot eredetileg a cukorbetegség kezelésére fejlesztették ki. A készítmény lényegében úgy működik, hogy serkenti az inzulin termelését, hogy kordában tartsa a vércukorszintet. Ezt a fajta gyógyszert azonban egyre gyakrabban írják fel fogyás céljából is, sőt, újabban függőségek kezelésére is hatásosnak tartják az emberek, írja a Science Alert.
A fogyás céljából szemaglutidot szedő betegekről szóló jelentések azt sugallják, hogy csökkenti az étvágyat és az étel utáni sóvárgást, de meglepő módon olyan történetek is szrányra keltek, miszerint csökkentheti az alkoholfogyasztás, a cigarettázás vagy akár a kábítószerek iránti sóvárgást is.
Mit mutatnak a kutatások?
Nos, a rágcsálókon és majmokon végzett állatkísérletek túlnyomórészt pozitívak. A szemaglutid a glukagonszerű peptid-1 receptorokon fejti ki hatását, így csökkenti a drog és az alkohol fogyasztása utáni örömérzetet. Bár a harminc különböző klinikai vizsgálat többsége meggyőző eredményeket hozott, a kutatók szerint az emberekre való átültetés kihívást jelent.
A 127 ember bevonásával végzett vizsgálat azonban nem talált különbséget az exenatid GLP-1-receptor-agonista és a placebo között a vizsgálat 26 hete alatt. Azt viszont megállapították, hogy az alkoholfogyasztáshoz köthető súlyproblémás esetek száma csökkent a gyógyszer hatására.
Egy másik, 12 hetes kísérletben a kutatók azt találták, hogy a GLP-1-receptor-agonista dulaglutid nem segített a dohányzás csökkentésében. A kokainra és opioidokra vonatkozó kutatások pedig vegyes eredményt hoztak. A szélesebb körű vizsgálatoktól azonban sokkal pontosabb eredményeket várnak.
Biztonságos?
A kutatók szerint összességében a GLP-1-receptor-agonisták használata viszonylag biztonságosnak bizonyultak egészséges felnőtteknél, valamint cukorbetegeknél és az elhízottoknál.
A legújabb kutatások emellett rámutatnak a GLP-1-receptor-agonistákhoz kapcsolódó hasnyálmirigy-gyulladás ritka kockázatára, aminek azonban az alkoholfogyasztási problémákkal küzdőknél már jóval nagyobb a kockázata.