Szórakozás

Rátalált a szerelem az RTL tehetségkutatójának szívtiprójára

Szabó Ádám zenei karrierje egyre feljebb ível. A Csillag Születik felfedezettjének most szerelmi élete is fellendülőben van.

Mióta véget ért a Csillag Születik, azóta Szabó Ádám szinte egy percet sem pihent. A fiatal harmonikás ugyanis mindent megtesz azért, hogy az általa képviselt különleges és egyedi hangzásvilágot minél többen megismerjék. A zenész most minden erejével azon van, hogy olyan számmal rukkoljon elő, mely a rádiók játszási listájában is előkelő helyre tornázhatja fel magát.

„A fellépések mellett megkezdődtek a tárgyalások egy új számról. Az alapötletek már régóta megvannak, és remélem, hogy minél hamarabb sikerül előrukkolnom egy olyan számmal, ami a rádiók játszási listájába is bekerülhet” – árulta el a Hír24-nek Szabó Ádám, aki jelenleg első vizsgaidőszakát teljesíti a Liszt Ferenc Zeneakadémián. A zenész kimondottan jól veszi az akadályokat az iskolában, amelyet nagyon élvez. Ám ez nem mindig volt így.

„Bevallom az elején nehezen találtam meg a helyem. Aztán felmerült egy külföldi munkalehetőség is, s ennek hatására egy pillanatra úgy gondoltam, még az iskolát is feladnám emiatt. Most már máshogy látom, hiszen annyira belerázódtam a tanulásba, és olyan jól érzem magam a Zeneakadémián, hogy ezt a nagy lehetőséget nem szívesen kockáztatnám, még egy sikerrel kecsegtető külföldi karrierért sem” – mondta az egykori Csillag Születikes, aki kiválóan helyt állt a vizsgákon. „Szerencsére jól veszem az akadályokat. Még hátravan két-három vizsgám, de a legrosszabb osztályzatom eddig egy négyes. Remélem ez így is marad” – tette hozzá mosolygósan a zenész, akinek elfoglaltságai ellenére, most a magánélete is jól alakul. „Örülök, hogy még mindig megállítanak az utcán és autogramot kérnek. Rajongói leveleket is szép számmal kapok, de most egyébként is alakulóban van egy kapcsolat. Nemrég ugyanis megismerkedtem egy lánnyal, akivel most randizgatunk. Remélem, hogy jól fognak alakulni a dolgaink” – mondta Ádám örömtelien.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik