Tech

Óriási újítást kap a Facebook és a Messenger

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

A ChatGPT abszolút egyeduralkodó a mesterséges intelligencia alapú chatbotok piacán, a Meta azonban most bejelentette, hogy konkurenciával áll elő. Ennek eredményeként a tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe is, írja a Verge.

Az asszisztens ezen felül egy külön weboldalt is kap a meta.ai címen, ez azonban Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg bejelentésében közölte, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, nekik is fejlődniük kell. Ezért közölte, hogy továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető állítása szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A bejelentéssel egyszerre két kisebb Llama 3 modell jelenik meg, mind a Meta AI asszisztensben, mind pedig külső fejlesztők számára, a következő hónapokban pedig egy sokkal nagyobb, multimodális verzió is érkezik majd a publikum számára. A vállalat célja, hogy záros határidőn belül elérjék a több mint 3 milliárd napi felhasználót.

Mi az újdonság?

A Meta generatív mesterséges intelligenciáért felelős vezetője, Ahmad Al-Dahle jelezte, a Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

Emellett a képgenerálást is frissítették, hogy animációkat (lényegében GIF-eket) lehessen létrehozni.

Bár még messze van a globális elterjedéstől, az USA mellett már több tucat országban elérhető a felület. Magyarországnak azonban még várnia kell, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg jelezte, mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. Külön érdekesség, hogy a modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik