Belföld

Hivatalos: Menczer Tamás úgy ment, hogy maradt

Szajki Bálnt / 24.hu
Szajki Bálnt / 24.hu
Magyar Péter mellett a magyar–német társadalmi kapcsolatokkal is foglalkoznia kell.

Egy hete vált hivatalossá, hogy Menczer Tamás államtitkár megbízatása a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, lemondására tekintettel, megszűnt. Noha az akkori Magyar Közlönnyel együtt is megjelent a Hivatalos Értesítő, az csak a mostaniból derült ki, hogy Szijjártó Péter miniszter továbbra is nagyon számít a Fidesz új kommunikációs igazgatójának munkájára.

Noha Menczer Tamás az elmúlt időszakban elsősorban Magyar Péterrel foglalkozott, az elmúlt egy hétben az is feladata volt, hogy a magyar–német társadalmi kapcsolatokat fejlessze. Szijjártó Péter ugyanis lemondása másnapjától, április 13-tól miniszteri biztossá nevezte ki. A kinevezés visszavonásáig – de legfeljebb két évre – szól.

Miniszteri biztosként:

  • részt vesz a magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztésére irányuló álláspont és tevékenység kialakításában, együttműködik a külgazdasági és külügyminiszter által vezetett minisztérium érintett szervezeti egységeivel, más minisztériumokkal, államigazgatási szervekkel és egyéb szervezetekkel, illetve hazai és a külföldi partnerekkel;
  • támogatja a magyar–német ifjúsági szervezetek és a kormány közötti együttműködési programok előkészítését, tartalmának kidolgozását és végrehajtását;
  • elősegíti a magyar–német testvérvárosi kapcsolatok kialakítását és fenntartását;
  • elősegíti a magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztésére irányuló kétoldalú kapcsolatfelvételt, egyéb programok, fórumok előkészítését és megrendezését.

Tevékenységét Szijjártó Péter irányítja. Munkájáért helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazást kap. Az utóbbi időben elsősorban Magyar Péterre fókuszáló fideszes kommunikációs igazgató, parlamenti képviselő számára a biztosi munka ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztosítja.

Menczer Tamás tavaly november végén beszélt arról, hogy a magyar-német kapcsolatok milyen értékesek, mennyire fontos a fejlesztésük. Államtitkárként az MTI-nek azt mondta: a Magyar-Német Fórum jól szolgálta a kapcsolatok erősítését, de tovább kell lépni, még tartalmasabb fórumokat szeretnének, ezért a szervezésben nagy szerepet vállaló partnerek, a Német-Magyar Ifjúsági Szervezet, a Jugendwerk és az Andrássy Egyetem mellé további német partnereket is szeretnének bevonni a munkába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik