Szórakozás

Újabb embert rúgtak ki az MTV-ből – Megszólal az érintett

Január közepétől megszűnik Várkonyi Attila MTVA-val kötött szerződése. A DJ-ként is elismert szakember eddig a köztévé szórakoztató műsorainak főszerkesztőjeként tevékenykedett.

A Hír24 érdeklődésére az MTV-ben elmondták, Várkonyi Attila is a csoportos létszámleépítések áldozatává vált. Az MTVA sajtóosztályától úgy tudjuk, nincs rossz szájízük egykori munkatársukkal kapcsolatban, akire ráadásul külsősként továbbra is számítanak.

Az elbocsátott tévés a Hír24-nek azt mondta, közös megegyezéssel távozik az MTV-ből. Haragot ő sem érez, ám a közszolgálatiság hiányzik majd neki. Nagyon szeretett jótékonykodni és tehetségeket felkarolni, amiben a köztévé segítségére volt. Várkonyi azonban nincs elkeseredve, nem marad munka nélkül. A jövőben a zenével szeretne foglalkozni, főként lemezlovasként akar dolgozni, ahogy ezt DJ Dominique néven teszi évek óta. Politizálni nem akar és szeretné, ha elbocsátását sem ilyen összefüggésben emlegetnék. Nagyon készül az Eurovíziós Dalfesztiválra, amelynek idén is ő lesz az MTV-s zenei producere. Azt is elmondta, nagy öröm számára, hogy több elbocsátott köztévésnek sikerült már munkát találnia az utóbbi időben, és reméli, ezután is sokaknak tud majd segíteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik