Belföld

Hiába írta a Magyar Nemzet, nem változott a terrorkészültség Magyarországon

Lakatos Péter / MTI
Lakatos Péter / MTI

Hiába írta kedden a kormánypárti Magyar Nemzet, hogy magasabb szintre emelték a terrorkészültséget Magyarországon a Védelmi Tanács vasárnapi ülését követően, a hír nem bizonyult igaznak. Ez a Terrorelhárítási Központ (TEK) kedden délután kiadott közleményéből derült ki.

Magyarország területén a 3-as terrorfokozat van érvényben, a magyar emberek biztonságát közvetlenül fenyegető terrorcselekmény elkövetésére vonatkozó információ nincs a hatóságok birtokában

– fogalmazott a TEK az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül kiadott kommüniké szerint.

Magyarország területén 2016 óta van 3-as terrorfokozat érvényben, ez nem változott a Védelmi Tanács vasárnapi ülését követően.

A Népszava ezzel párhuzamosan azt írta, korábban több, megerősített szakmai forrásból is úgy értesült, hogy az Izrael elleni iráni dróntámadás után is maradt a 3-as, azaz közepes terrorfokozat. A fokozat emelését, csökkentését egyébként sem a Védelmi Tanács rendeli el, hanem a belügyminiszter vagy saját hatáskörében, vagy a Terrorellenes Koordinációs Bizottság kezdeményezésre, a Védelmi Bizottság egyetértésével.

A TEK közleménye szerint a rendőrség a külképviseletek védelmét megerősítette, fokozottabban ellenőrzik a közintézmények biztonságát, valamint a határátlépéseket. A rendvédelmi, valamint a partnerszolgálati együttműködésben az információk cseréje folyamatos, az adatokat a Terrorelhárítási Központ (TEK) folyamatosan összegzi, elemzi és értékeli.

A terrorveszély-fokozat besorolását egy 2015-ös kormányrendelet szabályozza, ahol a 4-es a legenyhébb, míg 1-es a kritikus szint. A 3-as, azaz közepes fokozat akkor rendelhető el, ha „ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk a fenyegetettség szintjének növekedésére utalnak az Európai Unió, illetve a NATO tagállamában, vagy a szomszédos államok valamelyikében terrorcselekményt követtek el, amelynek hatásaként Magyarország fenyegetettségének növekedése valószínűsíthető, de magasabb fokozat bevezetése nem indokolt”.

Az Izrael elleni iráni akció nyomán a környező országok sem változtattak a terrorbesorolásukon, így jobbára maradtak a jóval korábban megállapított, közepesnek minősülő fokozatok.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel jelentette be, hogy redkívüli ülésre összehívja a Védelmi Tanácsot. A kormányfő ezt azzal indokolta, hogy „a közel-keleti konfliktus kiterjedése súlyos veszélyt jelent a világ és így Magyarország biztonságára is”.

A kormányon belül működő Védelmi Tanácsot 2022 nyarán hozták létre, amit akkor az elhúzódó ukrajnai háborúval és a nyomában járó európai gazdasági válsággal, valamint a fokozódó migrációs nyomással indokoltak.

A Védelmi Tanács a kormányzati döntéshozatal különös hatáskörű politikai döntéshozó fóruma, elnöke Orbán Viktor miniszterelnök, titkára a nemzetbiztonsági főtanácsadó. A Védelmi Tanács tagja Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalai-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint a miniszterelnök által kijelölt tagként a nemzetbiztonsági főtanácsadó. A Védelmi Tanács ülésén állandó meghívottként részt vesz a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára.

Szombatról vasárnapra virradóra Irán több száz drónból, cirkálórakétából és ballisztikus rakétából álló rajt indított Izrael állam ellen, ezek nagy részét Izrael szövetségesei segítségével hatástalanítani tudta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik