Belföld europoli

A DK szerint a kormányinfón elhangzottak azt üzenik, hogy súlyos megszorításokra kell készülni

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A csütörtöki kormányinfón a visszatérő Gulyás Gergely arról tájékoztatott, hogy a megszokottól eltérően a kormány a 2025-ös évre vonatkozó költségvetési javaslatot majd csak november fogja benyújtani. A miniszter ezt azzal indokolta, hogy „alapvetően más gazdaságpolitikát kíván egy háborús időszak, mint egy békés időszak, és ebben az évben a jövőre vonatkozó legfontosabb döntést november 5-én az amerikaiak hozzák meg” – utalt ezzel az amerikai elnökválasztásra, és arra, hogy a magyar kormány szimpátiáját is bíró jelölt, Donald Trump többször kijelentette már, hogy minél előbb véget akar vetni az ukrajnai háborúnak.

A DK szerint viszont nem az amerikai választásnak szól az év végi dátum, hanem annak, hogy a Fidesz nem meri benyújtani a a költségvetési javaslatot a nyári választások előtt. Ez pedig szerintük arra utal, hogy „soha nem látott megszorítások jönnek” – áll a Dobrev Klára által jegyzett közleményben.

A valódi ok nyilván nem az, hogy csak novemberben lesz az amerikai elnökválasztás, sokkal inkább az, hogy érdemben rontaná a Fidesz választási eredményét, ha az emberek tudnák, mekkora megszorítások jönnek a választás után. Ahogy 2022-ben, úgy most is azt akarják, hogy csak a választás után derüljön ki az igazság

– írja Dobrev, aki azt jósolja, ha Orbán Viktor többséget szerez június 9-én,  akkor a hivatkozási alapja is megteremtődik arra, hogy kivesse a megszorító csomagját. Dobrev írása szerint ez lenne a legrosszabb forgatókönyv, de a számukra elképzelhető legjobbról is ír: megismételte, hogy ha Orbán és a kormánya veszít az EP-választáson, akkor előrehozott választásokat fognak követelni.

Kapcsolódó
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik