Szórakozás

Így búcsúzik munkájától a TV2-es szépség

Szunai Linda nem hagy fel teljesen szépségkirálynői tevékenységével. Most utódjának ad hasznos tanácsokat, melyek előrébb vihetik majd az új királynő karrierjét.

Egyik szeme sírt, a másik pedig nevetett Szunai Lindának, amikor nemrég átadta koronáját Cserháti Tamarának. A fiatal szépségkirálynő csodás egy évet tudhat maga mögött, melynek lezárása némi fájdalommal töltötte el. Ám Szunai Linda nem kesereg. Igyekszik tapasztalatait átadni a korona örökösének.

„Annak idején mikor királynő lettem rengeteg olyan dologgal találtam szemben magam, amelyről fogalmam sem volt. A nyilatkozatok, a megjelenések, a szereplések… Mindbe magamtól rázódtam bele. Taminak már egészen más a helyzete, de a jövőjére nézve én is szeretnék segítségére lenni” – nyilatkozta a Hír24-nek Szunai Linda, aki minden tapasztalatát igyekszik átadni a trónörökösnek.

„Remélem Tamara tud profitálni abból, amiket én megéltem. Ez egy remek időszak lehet az életében, ha felkészülten áll a dolgokhoz” – mondta az egykori szépségkirálynő, aki most is kap kisebb munkákat a modellvilágból.

„Mindig van valami. Most egy reklámfilm castingján voltam. Rendezvényekre is gyakran kapok felkérést. Az első és legfontosabb dolog viszont az, hogy továbbtanulhassak. Izgatottan várom a felvételi eredményeket, s bízom benne, hogy szeptembertől megkezdhetem kommunikációs tanulmányaimat” – mondta reménykedve a leköszönő szépségkirálynő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik