Az 1810-ben, Hassman néven jómódú német polgárcsaládban született Házmán Ferenc rögtön egyetemi tanulmányai elvégzése után Buda város szolgálatába szegődött. Karrierje szépen ívelt felfelé, a fiatalember pedig a reformok, sőt, a magyar nemzeti törekvések lelkes támogatója lett, egy 1844-es budai tanácstermi vitában az ő ajkáról hangzottak el az első magyar szavak e sokat látott helyiségben.
Halálra ítélték
Kossuth és Szemere híveként szerepet vállalt az 1849. áprilisi trónfosztás utáni kormányok munkájában is, és velük tartott az emigrációba. Törökországban internálták, végül 1851. szeptember 10-én szállt fel a hajóra, amely novemberben kötött ki New Yorkban. Házmán elkövette azt a „bravúrt”, hogy
mivel még márciusban Magyarországon halálra ítélték, és szeptember 22-én távollétében – jelképesen – fel is akasztották.
Ez kevésbé zavarta, viszont emigránsként kezdetben elég szűkösen élt, nyelvtanárként, napszámosként is dolgozott, majd a borkereskedéssel, a fényképészettel, végül állítólag a selyemhernyó-tenyésztéssel is megpróbálkozott, lassacskán kiépítve magának valamilyen polgári egzisztenciát. Hányattatásai ellenére folyamatosan foglalkozott a magyar üggyel, a különféle emigráns szervezetekben is szerepet vállalt.
Elment Kossuth után
Bár már 1863-ban kegyelmet kapott volna, ha hűségesküt tesz Ferenc Józsefnek, végül csak 1867-ben tért haza Hunfalvy János unszolására, aki fontos szerepet vállalt abban is, hogy még távollétében jelölte Házmánt a budai polgármester-választásra, így nem volt akadálya annak, hogy megérkezése után szinte azonnal meg is válasszák a város vezetőjének. Házmán nagyszabású fejlesztési programot indított, később pedig országgyűlési képviselőként is dolgozott a város érdekében, és néhány év alatt talpra állította a teljesen elszegényedett Budát, miközben olyan látványos beruházások megvalósítását is előkészítette, mint például a svábhegyi fogaskerekűét.
Házmán már az 1840-es években felszólalt Buda, Pest és Óbuda egyesítéséért, és emellett azután is kiállt, hogy Buda vezetője lett. Intenzíven kampányolt az egyesülés mellett, tagja volt az azt előkészítő bizottságnak is, majd a főpolgármesteri tisztségről is csak néhány tucat szavazattal maradt le Ráth Károly mögött.
Ettől függetlenül tovább dolgozott, képviselősége mellett például a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagjaként és más tisztségekben is megtett mindent Budapest fejlődéséért. 1886-ban aztán visszavonult a közélettől. A legenda szerint Kossuth halála, illetve temetése annyira megviselte, hogy közölte szeretteivel, „utánamegy” egykori harcostársának, és 1894. április 7-én, hat nappal a dísztemetés után meg is halt. Nevét 1900 óta egy utca is viseli Budán, a II. kerületben.
