Sport

Ritkán aláznak NBA-legendát ilyen látványosan

Thearon W. Henderson / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Thearon W. Henderson / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Sacramentóban nyert 107-103-ra a Dallas Mavericks az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján, Luka Doncic pedig ezúttal ugyan 50 százalék alatti mezőnymutatóval zárt, azonban így is 26 ponttal vette ki a részét a sikerből. Ráadásul a hajrában elsüllyesztett egy büntetőt a gyűrűben, amivel lényegében lezárta a mérkőzést.

A szlovén játékos ezután hevesen mutogatott az első sorban ülő Kings-legenda, Vlade Divac irányába, miközben azt kiabálta, „le kellett volna draftolnia”.

A játékosként öt évet Sacramentóban töltő, olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Divac, akinek a mezszámát visszavonultatta a klub, korábban általános igazgató is volt a Kingsnél, 2018-ban is, amikor Luka Doncic a ligába érkezett. Divac a második helyen választhatott, de nem a még elérhető Doncicra esett a választása, hanem Marvin Bagley III-t választotta ki.

Doncic így a Maverickshez került, az év újoncának választották és elég hamar a liga szupersztárjává nőtte ki magát, másodéves kora óta stabil szereplője az All Star-gáláknak, illetve rendre beválogatják az év kezdőötösébe, vagyis a legjobbak közé. Ezzel szemben Bagley kiegészítő ember lett inkább, és már két csapatváltáson is túl van.

Korábban voltak olyan pletykák, hogy Divac rosszban van Doncic apjával, és azért nem a szlovént draftolta, de utóbbi ezt cáfolta.

Kapcsolódó
Milák visszatér, elindul az ob-n – sajtóhír
Azt még nem tudni, mely számokban áll rajthoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik