Élet-Stílus

Undorítónak találják az emberek, mikor megtudják, mi az a „spagetticsirke”

A dolognak semmi köze a csirkehússal készített spagettihez.

Egy texasi édesanya a Facebookján osztott meg egy képet néhány csirkemellről, ami felháborodást és undort váltott ki követőiből – írja a Daily Mail.

Alesia Cooper éppen a gyermekei vacsorájának szánt húst mosta, amikor az elkezdett szétesni a kezében, és nyúlóssá vált. A nő a következő felirattal tette ki a nem túl étvágygerjesztő fotót:

Nem voltam benne biztos, hogy posztoljam-e, de mivel nekem látnom kellett, ezért nektek is kell. Néhány hete vacsorát főztem a gyerekeimnek, és tisztítottam a húst, ahogyan általában szoktam, majd mikor visszamentem főzni, ez lett belőle. Szerintem ez műhús, de nem biztos. Amúgy az Aldi-ban vettem. Azóta nem csináltam csirkét.

A kommentelők hamar hozták a megfejtést, miszerint a képen látható jelenség neve a „spagetticsirke”. Mikor a tenyésztett baromfikat rövid idő alatt természetellenesen nagyra növesztik, az izomszöveteik gyakran nem kapnak elég oxigént, ami a rostok szétválását és zsinórosodását okozhatja. A hús így is biztonságosan fogyasztható, bár a szokásosnál rágósabb lehet az állaga.

A cikk szerint 1925-ben még 112 napra volt szükség ahhoz, hogy az állatok elérjék a piaci súlyukat, ami mára 47 napra csökkent, a csirkék súlya viszont nőtt, és az említett rendellenesség bizonyítottan a gyorsabban növő szárnyasokhoz kapcsolódik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik