Szórakozás

Kajdi Csaba a Next Top Model Hungaryről: Összeraktak egy TV2-höz közeli NER-zsűrit

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Úgy érzi, nem igazán szupermodelleket keresnek, inkább a show érdekli a készítőket.

Még februárban, a 24.hu-nak adott interjújában beszélt arról először Kajdi Csaba, hogy bár voltak egyeztetések arról, hogy a TV2-n futó Next Top Model Hungaryhez neki is köze lesz, ám végül megszakadt a kommunikáció közte és a csatorna közt.

„Megkerestek, hogy elsőként vállaljam el a Nicsak, ki vagyok? című showműsort, és azzal építhetjük kicsit a tévés karakteremet. Mondtam, hogy ebben nem szeretnék szerepelni, viszont valamilyen modelles műsorban szívesen. Elkezdtünk dolgozni egy olyanon, lett is munkacíme: Modellügynök bevetésen – tehát nem a Next Top Model Hungary, mert az egy licensz, utána vették meg. Nyáron kétszer vagy háromszor bent voltam a TV2-ben, a kollégáimat megkérték, hogy küldjünk szakmailag hiteles neveket, akikkel együtt kéne dolgozni, akik lehetnek zsűritagok, akikből felépülhet egy stáb. Aztán valahogy elmaradtak a telefonhívások.”

Kajdi most az nlc.hu-nak nyilatkozott a témában: azt meséli, nem savanyú a szőlő alapon nyilatkozik úgy a műsorról, ahogy.

Sajnos ez egy zs-kategóriás tévéshow lett számomra, ugyanolyan szintű emberekkel, akár a zsűrit nézzük, akár a szereplőket. Habár ez több műsorról is elmondható, de azoknak nem volt tétje és nem nevezték Topmodell leszek!-nek.

A modellügynökség-tulajdonos influenszer hozzáteszi, szerinte nem az új Palvin Barbarát vagy Mihalik Enikőt keresi a műsor, mert ahhoz nem elég szakmai.

Legyünk őszinték, összeraktak egy TV2-höz közeli NER-zsűrit, akiknek szakmailag nem sok közük van ahhoz, hogyan találják meg az új magyar szupermodellt. A nemzetközi formátumban a műsorvezető egy volt szupermodell, mint például Tyra Banks, vagy Heidi Klum, nálunk pedig Ördög Nóra: volt már szuper táncos, szuper séf, most szupermodell. Nem megbántva senkit a zsűriben, de Tomán Szabina modellmúltja sem egy topmodelléhez hasonlítható, hiszen az ismertséget inkább az Árpa Attila-féle házasságának köszönheti, mint a nemzetközi modell karrierjenek. Mást sem hallunk tőle azon kívül, hogy azt mondja, mutasd a catwalkodat. Az egész nem releváns számomra, de nagyon szórakoztató.

Kajdi elismerően beszélt ugyanakkor a zsűriben ülő modellről, Axente Vanessáról: „Ő az egyetlen kivétel, aki releváns ebben a műsorban! Ő tényleg hatalmas sikereket ért el, valóban modell, Steven Meisel-nek volt az egyik kedvence, csinált Chanel-kampányt, Rimowa-kampányt, és még számtalan címlapot, de nem ismerem teljesen a munkásságát.”

Azt mondja, ráncfelvarrást is igényelt volna az alapformátum, Kajdi szerint ugyanis „2024-ben nem szólhat arról, hogy megalázunk fiatal lányokat”.

Ennek a műsornak a lényege az lesz, hogyan sírnak a lányok, hogyan vesznek össze, mennyire félnek, majd sírva fakadnak, ezt pedig közelről felveszi a kamera.

Kapcsolódó
Kajdi Csaba: Tök jó döntés, ha egy államilag szabályozott tévé engem nem akar
Nem tartja magát sem celebnek, sem influenszernek Kajdi Csaba, aki azt vallja: ő csak „egy szereplő a médiapalettán”. Vele beszélgettünk a modellvilágról, a műsorról műsorra járó celebekről, a kirekesztésről, Brüsszel Jóskáról és Strasbourg Gézáról. És arról, hiányzik-e az életéből egy gyerek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik