Tech

Hivatalos: mobilon is elérhető lesz az Epic Games Store

Rafael Henrique/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
Rafael Henrique/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Hosszú évek kálváriája után sikerült megoldást találni, így az Epic Games Store még idén, különálló felületként érkezik meg az iOS és az Android rendszerekre – jelentette be Steve Allison, a vállalat menedzsere a Game Developers Conference (GDC) eseményen.

Mint arról korábban beszámoltunk, az EU digitális piacról szóló törvénye (DMA) miatt az Apple kénytelenné vált elérhetővé tenni az App Store mellett más alkalmazásboltokat is eszközein. Így hosszú évek pereskedése után úgy tűnt, az Epic Games játékai, köztük a Fortnite visszatérhet az almás platformra. Igen ám, de az Apple március elején váratlanul megszüntette a cég fejlesztői fiókját, emiatt pedig úgy tűnt, nem képesek megjelentetni az applikációikat.

A 9to5Google szerint azonban a fent említett eseményen a vállalat menedzsere bejelentette, hogy alig pár hét alatt megtalálták a megoldást: az Epic Games Store különálló felületként érkezik az androidos és almás rendszerekre, így nem kell az Apple Store vagy a Play áruház szabályai szerint játszaniuk. Az Insider Gaming szerint Allison a döntés egyik okaként a „fáradhatatlanul ellenük küzdő” mobilos kapuőröket nevezte meg, amivel minden bizonnyal az Apple-el zajló vitájukra utalt.

A mizériának tehát úgy néz ki, tényleg vége van, így a több, mint 270 millió regisztrált felhasználóval rendelkező Epic Games célba veszi a mobilos piacot is. Azt egyelőre nem tudni, pontosan mikor érkezik meg az online áruház, Allison elmondása szerint azonban még idén ott lesz mindenki eszközén.

Kapcsolódó
Így változik meg az Apple-felhasználók élete Európában
Az Apple az Európai Unió nyomására márciustól bevezeti az alternatív alkalmazásboltok és fizetési rendszerek lehetőségét, azonban amennyire lehetett, annyira kifacsarták a jogszabályt a maguk javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik