Szórakozás

Férfi táncosokat vetkőztetett Madonna lánya

Lourdes kivette a részét anyja turnéjából, és ő szedte le a ruhát az izzadt táncosokról két dal között.

Mindent megtesz Lourdes Leon, hogy megszabaduljon az anyja hírnevétől, és normális emberként élhessen. Ezen törekvését tartotta a nyáron is szem előtt, amikor barátaihoz hasonlóan munkát szerzett magának. Ám miután a családjával kellett tartania Európába Madonna botrányos turnéja miatt, csak a koncert körút stábjában tudott elhelyezkedni. Viszont nem használta ki, hogy ő a főnökasszony lánya, és legalul kezdte, a jelmez szekcióban. Ami azt foglalta magában, hogy amikor az izzadt táncosok két dal között lerohantak a színpadról, akkor neki kellett le-, majd felöltöztetnie őket egy másik szettbe, alig pár másodperc alatt. Amit Lourdes nagyon élvezett, hiszen dolgozhatott, és mindezt kellemes emberek társaságában, akik nem hírességként kezelték.

Madge részéről pedig becsülendő, hogy engedte első csemetéjét rangon aluli munkát vállalni. Az viszont azért érdekes, hogy a többnyire férfiakból álló tánccsoport tagjait egy tizenhat éves lány vetkőztette gyakorlatilag anyaszült meztelenre.


Anyu hagyta, hogy férfiakat vetkőztessen

Ajánlott videó

Olvasói sztorik