Belföld csatatér 2024

Vitézy Dávid: Nem fordulhat elő, hogy Szentkirályi Alexandra nyer

Sokan arról beszéltek a közéletben, hogy a Fidesznek nem lesz saját jelöltje, és mögém állnak be (…) Most már teljesen világos, hogy a kormányszóvivő a Fidesz főpolgármester-jelöltje. Én nem vagyok a Fidesz jelöltje, és nem is leszek az

– jelentette ki a Telexnek adott interjújában Vitézy Dávid, aki kedden jelentette be, hogy (az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület elnevezésű civil jelölőszervezet jelöltjeként) ringbe száll a főpolgármesteri címért.

Vitézy cáfolta azokat az elméleteket, amik szerint kivárt volna, hogy a Fidesz megnevezze a jelöltjét Karácsony Gergellyel szemben. Hogy miért csak most jelentette be az indulását, arra három okot sorolt fel:

  • a járatritkítások ügyét, ami a szemében rávilágított a jelenlegi vezetés álságos hozzáállására;
  • azt, hogy fel kellett számolnia eddigi civil munkáit;
  • és azt, hogy meg kellett egyeznie az őt jelölni szándékozó LMP-vel.

Ungár Péterékkel ellentétben a Fidesz nem kereste meg őt az ügyben, de egyébként sem lett volna a Fidesz jelöltje, elmondása szerint azért, mert „nem tudná képviselni azt a Budapest-politikát, amit az elmúlt másfél évben Lázár János megtestesített a kormány nevében”. Azt is nehezményezte, hogy amikor Szentkirályi Alexandra bejelentette, hogy a Fidesz jelöltje lesz a választáson, „az egyetlen üzenete az volt, hogy Gyurcsány”. Ezzel szemben egy szó sem esett arról, hogyan képzelné el Budapestet a Szentkirályi vezette főváros. Amikor arról kérdezték, kemény ellenfélnek tartja-e Szentkirály Alexandrát, azt mondta, neki a Fidesz jelöltjének évek óta az a munkája, hogy ugyanazt képvisele és mondja, mint a kormány, így ez valószínűleg a kampányban sem tesz másképp. Szerinte viszont a Fidesz-szavazók között akadnak bőséggel, akik az ország jövőjét érintő meghatározó kérdésekben azonosulnak ugyan a kormány álláspontjával, de a kormány Budapest-politikáját nem támogatják.

Hasonlóan vélekedett Karácsony Gergelyről is: Vitézy szerint „a másik oldalon is sokan vannak, akik nem egy olyan főpolgármestert szeretnének, aki állandóan egy országos választásra kampányol”.

Karácsony Gergely az elmúlt 15 évben lényegében az összes országos választáson elindult, és ahogy a március 15-i beszédét hallgattam, újra miniszterelnök-jelöltnek készül. Az egyik oldal orbánozik, a másik oldal gyurcsányozik, én ehhez képest egy Budapestről szóló kampányt szeretnék, és minden energiámmal azon leszek, hogy a várospolitikáról beszéljünk

– jelentette ki Vitézy, egyben elárulta azt is, hogy az indulásának egyik feltétele volt az LMP felé, hogy az új pártlistás választási rendszerben egy olyan alternatív listát állítsanak, aminek semmi köze Gyurcsány Ferenchez és Orbán Viktorhoz. Arra a kérdésre, hogy nem tartja-e súlytalannak az őt támogató LMP-t, azzal vágott vissza:

Ezt a kérdést bizonyára a jelenlegi főpolgármesternek és a mögötte álló rendkívül fajsúlyos pártnak is felteszik.

Karácsonnyal kapcsolatban elmondta még, sokan azt hihették, hogy vele majd egy új fejezet kezdődik Budapest történetében, a valóságban viszont a 135 konkrét ígéretéből 93 nem teljesült. Vitézy szerint lehet azzal takarózni, hogy a kormány gátat szabott mindennek, de meglátása szerint a be nem váltott ígéretek között akad azért olyan is, ami nem pénz, hanem akarat kérdése volt.

Mit ígér Vitézy Dávid?

  • Ha megválasztják főpolgármesternek, ígérete szerint Vitézy száműzi a fővárosi cégek igazgatóságaiból és felügyelőbizottságaiból a pártpolitikusokat. Ebben az őt jelölő párttal külön meg kellett állapodnia, de az LMP végül elfogadta a feltételt.
  • Vállalta azt is, hogy minden fővárosi cég igazgatóságának legalább egyharmadát nők adják majd – itt ismét odaszúrt Karácsonynak, akinek szintén volt egy ilyen ígérete, de az máig nem valósult meg.
  • Tízezer új szolgálati lakást építene.
  • Az utasok védelme és biztonsága érdekében BKK-rendészetet állítana fel.
  • A Clark Ádám tér „újbóli szimbolikus átépítése” helyett a forrásokat a körúton kívüli nagy csomópontok fejlesztésére irányítaná.
  • Felújítaná a HÉV-eket és a pályaudvarokat, valamint fejlesztené a külső kerületi, lakótelepi villamoshálózatot és kiterjesztené a buszsávok számát a fővárosban.

„Úgy valóban nem lehet előrelépni, ha a főpolgármester az ellenzék országos vezetőjeként és permanens miniszterelnök-jelöltjeként folyamatosan a kormány kihívójaként beszél, és a tárgyalásokon már az első tíz percben azon gondolkodik, hogy milyen Facebook-poszttal megy neki utána a kormánynak” – reagált arra, van-e még értelme főpolgármesterként nagyban gondolkodni, annak ismeretében, hogy a kormány folyamatosan zárja el a fővárosi pénzcsapokat. Leszögezte, Lázár Jánossal és a kormánnyal is kész együttműködni a megválasztása esetén, de borítékolható, hogy az építési miniszterrel sok mindenben nem fognak egyetérteni. „Ha Lázár János megtehetné, szerintem az összes létező budapesti fejlesztés forrását a mezőhegyesi ménesbirtokon költené el további wellness-pihenőhelyekre” – nyomatékosított.

Szavazatok dolgában Vitézy azzal kalkulál, hogy van Budapesten egy olyan szavazói kör, ami nem kormánypárti, de nem is Gyurcsány Ferenc körül összpontosul, nekik igyekszik elsősorban alternatívát nyújtani. Mindezek mellett azzal is számolt, hogy a Kétfarkú Kutya Párt szimpatizánsai közül is lesznek jó páran, akik az ő neve mellé teszik majd az ikszet a szavazólapon. „A legutóbbi felmérés azt mutatta, hogy ha minden ötödik Fidesz-szavazó és minden ötödik Karácsony-szavazó úgy dönt a kampány hatására, hogy engem támogat, akkor megnyerem a választást” – mondta végül, hozzátéve, hogy ez a választás közte és Karácsony Gergely között fog eldőlni.

Nem ismerek olyan elemzői véleményt vagy kutatást, ami szerint előfordulhat, hogy se Karácsony Gergely, se én nem nyerek, de Szentkirályi Alexandra igen

– jelentette ki, azt a feltételezést viszont cáfolta, hogy lenne közte és a Fidesz között megállapodás arról, hogy Szentkirály Alexandrát még éppen időben visszalépteti a kormánypárt, így segítve őt, hogy a kormánypárti szavazatokkal végül legyőzze Karácsony Gergelyt.

Kapcsolódó
Karácsony: Nem gondolom, hogy Szentkirályi Alexandra végig fogja csinálni a kampányt
Vitézy Dávid a Fidesz jelöltje a főpolármester szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik