Belföld

Nem kért a felajánlott 17 évből a férfi, aki felgyújtotta az alvó barátját egy nő miatt Angyalföldön

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Hétfőn az elkészítő üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak az aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt férfinek a büntetőpere, aki felgyújtotta gyerekkori barátját, miután összeveszett vele egy nőn.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint az ügyész 17 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kért a vádlottra beismerés esetére, de az nem ismerte be a bűnösségét, nem kívánt az eljárás jelen szakaszában vallomást tenni, és tárgyalás megtartását kérte.

A terhelt és a későbbi áldozata gyerekkoruk óta ismerték egymást, mert régebben ugyanabban az intézményben voltak állami gondozottak. A hajléktalanként élő férfiak barátsága 2019 őszén megromlott, aminek oka az volt, hogy mindketten ugyanannak a nőnek udvaroltak.

A nő végül a fiatalabb férfit választotta, és élettársi kapcsolatot is létesített vele. A terhelt azonban ekkor sem mondott le a nő kegyeiről, és mindent megtett azért, hogy elcsábítsa. Szinte soha nem hagyta kettesben a párt, s minden idejét a társaságukban töltötte.

A vádirat szerint az ominózus napon mindhárman az áldozatok lakóhelyiségében töltötték az estét. Ennek során melegedési céllal, egy fémedénybe benzint öntöttek és azzal tüzet gyújtottak, majd mindhárman lefeküdtek aludni. A vádlott azonban nem sokkal később felébredt, felkelt, majd szándékosan rárúgta a benzines edényt a matracon alvó férfi testére, illetve a matracra, amelyen a nő is aludt.

A szétfröccsenő, égő benzincseppektől a fiatalabb férfi teste, valamint a matrac is több helyen azonnal lángra kapott, és pillanatokon belül tűz alakult ki. A lángokra felébredő férfi a kezeivel próbálta eloltani a testén égő tüzet, miközben még ki tudott menekülni az épületből, ahol azonban összeesett. A ráfröccsent égő benzincseppektől a matracon alvó élettársa egyik lába szintén lángra kapott. A nő pánikba esett, emiatt a gyorsan terjedő tűz, illetve füst ellenére nem tudta elhagyni az épületet, onnan végül az egyik szomszédos helyiségben lakó férfi menekítette ki.

Kapcsolódó
„Véletlen rúgtam bele a benzines edénybe” – védekezett a riválisát és annak párját Angyalföldön felgyújtó férfi
A pokoli fájdalmakat átélő férfi meghalt, a barátnője megsérült. Fegyházbüntetést kértek az elkövetőre.

A vádlott elmenekült a helyszínről a történtek után. A tüzet egy arra közlekedő gépkocsi vezetője észlelte, s ő hívott segítséget. A helyszínre érkező tűzoltók a tüzet eloltották, az áldozatokat pedig a mentők kórházba vitték. A fiatalabb férfi a testfelszínének mintegy 90-95 %-ára kiterjedő, súlyos égési sérüléseket szenvedett, amelynek következtében a kórházban meghalt. Az élettársa nyolc napon belül gyógyuló égési sérüléseket szenvedett.

A kegyetlen bűncselekménnyel vádolt férfi  tagadta a bűnösségét az első kihallgatása során, és azt állította, hogy véletlen rúgott bele a benzines edénybe, amikor felkelt este és ki akart menni a mosdóba. Később viszont már nem tett vallomást, de tagadta a bűnösségét.

Az ügyészség 17 év fegyházat kért a jelenleg más ügye miatt amúgy is börtönben lévő férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére, de ő nem ismerte be a tettét, és tárgyalás tartását kérte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik