Belföld

„Véletlen rúgtam bele a benzines edénybe” – védekezett a riválisát és annak párját Angyalföldön felgyújtó férfi

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a 22 éves férfival szemben, aki 2020 májusában felgyújtotta az alvó lakótársait Angyalföldön, egy Kámfor utcai romos épületben. A 20 éves férfi olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt, a 42 éves nőt azonban még időben kimenekítették.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlott tagadta a bűnösségét az első kihallgatása során, és azt állította, hogy véletlen rúgott bele a benzines edénybe, amikor felkelt este és ki akart menni a mosdóba. Később viszont már nem tett vallomást, de tagadta a bűnösségét.

A vádirat szerint a férfi és a későbbi áldozata már hosszú évek óta ismerték egymást, a baráti kapcsolatuk azonban 2019 őszén megromlott, aminek oka az volt, hogy mindketten ugyanannak a nőnek udvaroltak.

A nő végül a fiatalabb férfit választotta, és élettársi kapcsolatot is létesített vele. A terhelt azonban ekkor sem mondott le a nő kegyeiről, és mindent megtett azért, hogy elcsábítsa. Szinte soha nem hagyta kettesben a párt, s minden idejét a társaságukban töltötte.

Mivel a fiatalabb férfi tisztában volt a vádlott szándékával, ezért rendszeressé váltak a viták és veszekedések a két férfi között. A trió egy Kámfor utcai elhagyott épületbe költözött, és egy ideig mindhárman ugyanabban a helyiségben laktak.

Az idősebb férfi azonban ezután is folyamatosan próbált közeledni a nőhöz, ami további konfliktust okozott a két férfi között. Ezért az elkövetés előtti napokban egy külön helyiségben alakítottak ki hálóhelyet az asszony körül legyeskedő férfinek.

ugyeszseg.hu

Az ominózus napon mindhárman az áldozatok lakóhelyiségében töltötték az estét. Ennek során melegedési céllal, egy fémedénybe benzint öntöttek és azzal tüzet gyújtottak, majd mindhárman lefeküdtek aludni. A vádlott azonban nem sokkal később felébredt, felkelt, majd szándékosan rárúgta a benzines edényt a matracon alvó férfi testére, illetve a matracra, amelyen a nő is aludt.

A szétfröccsenő, égő benzincseppektől a fiatalabb férfi teste, valamint a matrac is több helyen azonnal lángra kapott, és pillanatokon belül tűz alakult ki. A lángokra felébredő férfi a kezeivel próbálta eloltani a testén égő tüzet, miközben még ki tudott menekülni az épületből, ahol azonban összeesett.

A ráfröccsent égő benzincseppektől a matracon alvó élettársa egyik lába szintén lángra kapott. A nő pánikba esett, emiatt a gyorsan terjedő tűz, illetve füst ellenére nem tudta elhagyni az épületet, onnan végül az egyik szomszédos helyiségben lakó férfi menekítette ki.

ugyeszseg.hu

A vádlott elmenekült a helyszínről a történtek után. A tüzet egy arra közlekedő gépkocsi vezetője észlelte, s ő hívott segítséget. A helyszínre érkező tűzoltók a tüzet eloltották, az áldozatokat pedig a mentők kórházba vitték.

A fiatalabb férfi a testfelszínének mintegy 90-95 %-ára kiterjedő, súlyos égési sérüléseket szenvedett, amelynek következtében a kórházban meghalt. Amíg eszméleténél volt, az átlagost lényegesen meghaladó, rendkívüli fájdalmakat élt át.

A férfi élettársa könnyebb égési sérüléseket szenvedett. A Fővárosi Főügyészség fegyházbüntetést kért az aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember, illetve védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt férfire azzal, hogy feltételesen se engedjék ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik