Szórakozás

Ennyi férfival volt intim viszonya Somának

soma ()
soma ()

Balatonfelvidéki házába vonult vissza Soma, hogy lelkileg és testileg is „megtisztuljon". A híresség a Facebookon számolt be csodálatos tapasztalatairól.

Több napos léböjtkúrát tartott Soma. Az énekesnő, hogy minél inkább elmélyülhessen, elvonult a világ elől. A Megasztár egykori zsűritagja a legnagyobb közösségi portálon ismerőseivel is megosztotta a kúra menetét és az aközben átélt élményeit.

„A délelőtti hashajtás után nekivágtam a hegyeknek, erdőknek, közel 4 órán át mentem-mentem, szinte megállás nélkül, és körülbelül 3 órán át csak ezt a 4 szót mantráztam: ‘sajnálom, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek’.  És míg mondtam és mentem (e kettő ritmusa hamar összeért) végigvettem azokat az embereket, akikkel valamilyen szempontból meghatározó kapcsolatom volt” – vallotta meg a híresség.

„Először a szüleimet, anyámat: sajnálom, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek, sajnálom, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek, és közben jöttek föl az egykori haragok, láttam magam egy csomó helyzetben, amikor rosszat mondok vagy gondolok róla, amikor dühös vagyok rá és ítélkezem fölötte, de jöttek mindazok az ajándékok is, amiket ahogy megköszöntem, melegség öntötte el a szivemet, és őszinte lett tőle a szeretlek. Aztán jött az apám: sajnálom, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek, sajnálom, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek, elkezdtem meglátni őt kívülről, és magamat is, ahogy őt nézem kívülről, aztán jött a férjem – ó, mennyi fájdalmat okoztam neki, sajnálom, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek, és a testvéreim mind a négyen” – folytatja az énekesnő.

Aztán jöttek a férfiak, több tucat egymás után, akikkel valaha lefeküdtem” – tette hozzá. Soma arról is ír, hogy mindeközben átélte a régi élményeket, és úgy érzi, mindenki, aki az élete része volt, tulajdonképpen csodának tekinthető. Az ezoterikus tanokat valló híresség úgy véli, mindennek, ami történt vele, funkciója volt az életében, mindenkitől tanult valamit, mindenki által többé vált, így azokra a férfiakra is hálával tekint vissza, akik akár szenvedést okoztak számára.


Soma arról is ír, hogy miután hazatért, hosszasan meditált, ami nagyon jó érzéssel töltötte el. Hozzátette, hogy az életesemények, a múlt ilyen jellegű feldolgozását mindenkinek csak ajánlani tudja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik