Szórakozás

Botrány a Megasztár felvételén

Nicki Minaj (Nicki Minaj)
Nicki Minaj (Nicki Minaj)

Az amerikai Megasztár ítészei, Nicki Minaj és Mariah Carey a legutóbbi válogatón az énekesjelöltek helyett egymás szidásával voltak elfoglalva.

Az American Idol producerei a lehető legrosszabb döntést hozták, amikor az egymást nyíltan utáló Nicki Minajt és Mariah Carey-t beültették a zsűribe. Az első adás máris botrányba fulladt a két sztár szópárbaja miatt. Az egyik énekesjelölt kiértékelésénél ugyanis egymásnak ugrottak a dívák. Nicki szidni kezdte kollegináját, aki szerinte királynőként viselkedik, elnyomva a többi zsűritagot. Kijelentette, ő nem hajlandó ezt a továbbiakban elviselni, és le fogja ütni Mariah-t, ha így folytatja. A történtek után a műsor készítői véget is vetettek az észak-karolinai selejtezőnek arra napra, hogy mindenki lenyugodhasson.

A szokatlanul heves zsűriharc előre sejthető volt. Az amerikai Megasztárhoz elsőként szerződtetett új ítész, Mariah Carey ugyanis előre kikötötte, hogy csak olyanokkal hajlandó együtt dolgozni, akikeket szakmailag elismer. Így amikor Nicki szóba került mint zsűritárs, azonnal felszólalt a rapperhölgy ellen.Emiatt aztán hetekig tartó nyilvános médiaharc zajlott kettejük között. Ennek ellenére mégis szerződést toltak Minaj orra elé a producerek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik