Otthon

Kiposztolta, hogy együtt zuhanyzik négy gyermekével, kapott érte hideget-meleget

Együtt zuhanyzik négy gyermekével az anyuka,

Sok szülő találja magát abban a helyzetben, hogy két dologból nincs elég a hétköznapokban: időből és pénzből. És minél több gyermeke van valakinek, ezek a források annál szűkebbé válhatnak.

Így érez egy négygyermekes ausztrál anyuka is, aki az Instagramon mesélt arról, hogy családi fürdéseket szoktak tartani, amikor mindenki egyszerre zuhanyzik. Ezzel az ártatlannak tűnő poszttal pedig hatalmas vihart kavart a közösségi médiában.

Bronte Towns a bejegyzésnél részletesen is leírta, hogy miért fürdenek együtt, ugyanakkor azt már a legelején leszögezte, hogy nem mindenkinél válik be ez a rendszer. Úgy fogalmazott, praktikusan vizet és időt spórolnak meg így esténként, a közösségi fürdők pedig „természetesen tanítják a biológiát” a gyerekeknek és „segít megérteni nekik a különböző testfunkciókat és elfogadni a testüket.”

A nő úgy írta le a családi zuhanyzást, mint egy támogató környezetet, ahol ártatlan és kíváncsi kérdéseket lehet feltenni, a gyerekek pedig az életkoruknak megfelelő választ kaphatnak. Figyelemmel kísérhetik továbbá a test változását, és megtanulhatják könnyen kezelni a későbbi stigmákat Towns szerint.

A követőit elég rendesen megosztotta a véleménye, sokan egyenesen undorítónak nevezték ezt a szokást, mások ennél is tovább mentek és szexuális abúzust kiáltottak. Támogatói azt emelték ki, hogy más kultúrákban a meztelenség nem tabutéma.

A Yahoo által megkérdezett gyermekfejlesztési szakértők egyetértettek abban, hogy egészen addig normális és egészséges a gyerekekkel fürödni, amíg a gyerekek nem érzik azt kényelmetlennek, vagy a szülők nem kezdenek el miatta szorongani. Hozzátették: természetesen minden gyerek más és más, ezért a határok is máshol vannak. Emiatt mint sok más gyereknevelési témában, itt sem lehet szerintük kijelenteni, hogy melyik a jó vagy a rossz megoldás, mert szituációtól függ.

Kapcsolódó
Egy orvos elárulta, hogy reggel vagy este érdemes inkább zuhanyozni
Az biztos, hogy 10 percnél tovább nem ajánlott zuhanyozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik