Belföld

Orbán Viktor: Trump kutyául megszenved a győzelemért, de ez a hasznára válik majd

Miniszterelnöki Sajtóiroda
Miniszterelnöki Sajtóiroda

A közmédiának adott interjút Orbán Viktor, amiben kezdetben Sulyok Tamásról, az új államfőről kérdezték, a beszélgetés lényegi részét viszont Orbán floridai útjának tapasztalatai tették ki. Az interjút az a Volf-Nagy Tünde készítette, aki korábban többször beszélgetett már a miniszterelnökkel, a jelenlegi helyzetben viszont meglehetősen érdekes választás, mivel a közelmúltban a kegyelmi ügybe belebukó Novák Katalin köztársasági elnök kommunikációs vezetőjeként dolgozott annak megválasztása után.

Kezdésként Orbán arról beszélt, miért esett Sulyok Tamásra a választás mint Novák utódja. Most egy fölkavart helyzet volt – mondta Orbán, ezért szerinte olyan államfőre van szükség, aki nyugalmat és stabilitást sugároz, Sulyok pedig ilyen ember.

Orbán felidézte azt a napot is, amikor felvetette Sulyoknak, hogy lehetne ő a köztársasági elnök. A kormányfő azt mondta, először csak ötletként vetette fel neki a lehetőséget, jelezve, hogy több név is napirenden van még. Amikor arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy bár csak néhány napja van hivatalban, máris heves támadások érik az új államfőt – mivel kiderült, hogy valótlanságot állított az apja múltjáról – szűkszavúan annyit mondott:

Ez Magyarország, ez ilyen.

Ezt követően rátértek Orán floridai útjára és Donald Trumpra, akit Orbán a béke elnökének hívott. A miniszterelnök azt mondta, azért ment Amerikába, mert „volt munka”, az amerikai-magyar viszony jelenleg nem a legfényesebb, szerinte leginkább azért, mert az amerikai kormány háborúpárti, ellentétben Magyarországgal. A Biden-adminisztrációval szemben Trump békepárti, amit jelez az, hogy elnökként több háborút is lezárt – fogalmazott Orbán, hangsúlyozva, hogy a republikánus jelölt többször kijelentette már, hogy mielőbbi békét akar az ukrajnai konfliktusban, miként a magyar kormány is.

Arra a kérdésre, hogy vannak-e Trumpnak titkos tervei a háború befejezésére vonatkozóan, Orbán azt mondta, természetesen vannak, ő viszont nincs felhatalmazva arra, hogy „a leendő amerikai elnök” terveit nyilvánosan megossza.

„Ezt kérdezze meg tőle” – tanácsolta a riporternek.

A kormányfőnek felidézték azt is, hogy Joe Biden, az USA jelenlegi elnöke azt mondta Orbánról, hogy nem hisz a demokráciában, és diktatúrát akar építeni. Megkérdezték Orbánt, hogy mit gondol erről, egyáltalán elhangozhatott-e ez a mondat, mire a kormányfő úgy reagált, Biden közelmúltbeli nyilatkozatait a pontosság szempontjából nem szabad túlértékelni.

Orbán eztán arról beszélt, hogy Amerikában ma Magyarországra különleges helyként tekintenek, egy szigetre a nagy liberális óceánban. „Ezért van nekünk tekintélyünk Amerikában” – húzta alá Orbán, aki szerint az USA-ban csodájára járnak a magyarországi közbiztonságnak és a bevándorláspolitikának.

Ez itt egy megoldott ügy, ott kuriózum

– utalt például arra, hogy kerítéssel védi Magyarország a déli határát az illegális határátlépőktől.

Ezt követően arra terelődött a szó, hogy mi romlott el a magyar-amerikai kapcsolatokban a közelmúltban. A miniszterelnök szerint Washington olyan dolgokat vár el Magyarországtól, amikkel mi nem értünk egyet, nem akarjuk teljesíteni. Szerinte az amerikai demokrata vezetés azt akarja, hogy szálljunk be az ukrajnai háborúba, illetve hogy a kormány változtasson az LMBTQ-közösségeket érintő politikáján. A magyar kormány viszont hajthatatlan, amit látnak odaát is, szerinte az amerikaiak megértették, csak úgy tudnak dűlőre jutni, ha leváltják a jelenlegi magyar kormányt. Ezért Orbán szerint pénzt adnak a kormány ellen szervezkedő civil szervezeteknek és pártoknak is, ami nyilvánvalóan rontja a viszonyt. A kormányfő szerint mindezt átlátják az amerikai konzervatívok is, akik abban érdekeltek, hogy helyrehozzák a magyar-amerikai kapcsolatokat.

Az ukrajnai háborúra visszatérve a kormányfő azt mondta, ha az amerikaiak nem adnak pénzt, a háborúnak vége, mert Európa képtelen lesz finanszírozni az ukránokat, márpedig Trump elnökként nem fogja forszírozni, hogy újabb forrásokat adjanak Ukrajnának. Trump emellett nem akarja Európa védelmét sem finanszírozni, Orbán szerint világosan beszél: Európa vagy épít egy saját hadsereget, vagy fizeti a költségét annak, hogy Amerika megvédi. A miniszterelnök szerint eljött az újrafelfegyverkezés ideje Európában, és ebben minden európai országnak vállalnia kell a részét, így nekünk is. Mint mondta, annak a pénznek, amit ma hadseregre költünk, máshol is lenne a helye, de ez a korszak véget ért, az orosz-ukrán háború bebizonyította, hogy nem lehet sunnyogni, mindenkinek meg kell teremtenie a biztonságát.

Orbán végül arról beszélt, hogy Trumpnál gyakorlatilag egy családi látogatáson vett részt, itt emelte ki, hogy Trump felesége, Melania szlovén származású, ez pedig nagy segítség, hiszen rajta keresztül Trumpnak nagyobb rálátása van arra, hogy történik ebben a régióban. A miniszterelnök nem titkolta egy pillanatig sem, hogy Trumpnak szorít az elnökválasztáson, arról pedig határozott véleménye van, hogy lesznek-e választási csalások, amelyek azt célozzák, hogy megfúrják szövetségese visszatérését. Orbán szerint Magyarországról nézve, ahol hosszú évtizedekig kommunista uralom volt, az, hogy valakit nem engednek indulni, leginkább a diktatúrákat idézi, ugyanakkor szerinte Trumpnak jót tesz ez a helyzet. Szerinte akkor lehet erős valaki, ha megszenved az eredményért, márpedig Trump szerinte kutyául megszenved a győzelemért.

Végül a miniszterelnök arról is kapott kérdést, hogy mi lesz akkor, ha mégsem Trumpot választják az Egyesült Államok elnökévé, vagyis Biden marad a Fehér Házban. A miniszterelnök nem részletezte hosszan a várakozásait, mindössze annyit felelt:

az rossz lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik