Belföld

Reptéri tolvajokat buktattak le

Több tolvajt is elfogtak a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói - olvasható rendőrség honlapján.

A rendőrség alig pár órával a bejelentéseket követően elcsípte a tetteseket, és büntetőeljárást indított ellenük – írták.

Három repülőtéri dolgozót gyanúsítanak lopással, ugyanis az egyik utastól a biztonsági átvilágítás során lopták el közel kétszáz eurót érő ezüstkarkötőjét, amelyet az utasbiztonsági kapunál található szalagra helyezett el ellenőrzés céljából.

Az utas éppen telefonált, amikor az utasbiztonsági ponton átlépett, ezért figyelmetlenségből ott felejtette az ékszert. Később hiába ment vissza érte, az ellenőrök már nem találták. A nyomozók a több órás adatgyűjtés és személyleírás alapján pár órával később a kávézóban fogták el a tettest. A kamerafelvételeken jól látható, ahogyan a reptéri dolgozó zsebre vágta az értékes karperecet az ellenőrzés végén.

Közel kétszázharmincezer forintnyi valutát reptéri rakodók loptak el egy másik utas poggyászából, aki Bécsbe utazott. A férfi már csak az osztrák városban észlelte, hogy a kézi táskájában található pénztárcából eltűnt közel 800 eurónyi készpénz. A férfi értesítette feleségét, aki azonnal bejelentést tett a rendőrségen.

A reptéri nyomozók még aznap azonosították az elkövetőket, akik a felrakodás során emelték el a pénzt, majd egy fülvédő tokba rejtve próbálták kicsempészni a reptérről. A rendőrök azonban feltartóztatták őket és eljárást indítottak.

A rendőrség szoros együttműködést alakított ki mind a repülőteret üzemeltető céggel, mind a Ferihegyen megtalálható földi kiszolgáló cégekkel. A rendőrség a nyári időszakban is folytatja vagyonvédelmi akcióit. Az első félév alatt négymillió utast számítva ötvenhét esetben történt lopás feladott poggyászból a rendőrség adatai szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik