A műanyagok ma már mindenhol jelen vannak, mikroszkopikus méretű részecskéi pedig a testünk összes részére eljuthatnak. Tekintettel arra, hogy ezek milyen könnyen beszivárognak a szervezetünkbe, létfontosságú tudnunk, milyen veszélyeket jelenthetnek ezek az anyagok az egészségünkre. Ennek érdekében a kutatók jó pár éve tanulmányozzák kisebb állatokon, hogy milyen hatást vált ki bizonyos szintű expozíció.
Előfordulhat azonban, hogy a vizsgálatok során használt mikroműanyagok koncentrációja nem tükrözi az emberek valós kitettségét, ugyanis viszonylag kevés vizsgálatot végeztek embereken. Egy olasz tanulmány részeként azonban most mikroműanyagot találtak eltömődött artériával műtött betegeknél, írja a Science Alert.
Raffaele Marfella, a nápolyi Campania Egyetem orvoskutatója által vezetett vizsgálat arra fókuszált, hogy a stroke kockázata hogyan különbözik azon betegek közt, akiknek plakkjaiban található mikroműanyag, és akiknél nem. A kutatók 257 beteget 34 hónapon ár lekövetve azt találták, hogy közel 60 százalékuknál mérhető mennyiségű polietilén volt az artériájukból kivett plakkokban. Emellett 12 százalékuknál polivinil-kloridot is találtak az ottani zsírlerakódásokban.
Érdemes azonban hangsúlyozni, hogy a vizsgálat nem állítja egyértelműen, hogy ahol mikroműanyag van, ott egyértelműen nő a szívroham miatti halálozás kockázata. Ehhez az is hozzájárul, hogy a kutatók nem vették figyelembe a szív- és érrendszeri betegségek egyéb kockázati tényezőit, például a dohányzást, a kevés fizikai aktivitást és a légszennyezést sem.