Tudomány

Műanyaggal van tele a palackozott víz

Peter Dazeley / Getty Images
Peter Dazeley / Getty Images

Egy friss tanulmány alapján a véltnél akár százszor több mikro- és nanoműanyag is lehet a palackozott vizekben – írja az MTI. A szakértők egy új technológiával átlagosan 240 ezer műanyag részecskét számoltak meg az egyik, Amerikában népszerű literes palackozott vízben, ami a korábbi becslések 10-100-szorosát jelenti, és olyan lehetséges egészségügyi aggályokat vet fel, amelyeknek alaposan utána kell járni.

Beizhan Yan, a Columbia Egyetem munkatársa és a csapat tagja azt ajánlotta azoknak, akik aggódnak a palackozott vízben lévő műanyagok miatt, hogy vegyenek fontolóra alternatív megoldásokat, például a csapvíz fogyasztását. Arra is figyelmeztetett, hogy a kiszáradás nagyobb veszélyt jelent a szervezetre, mint a műanyagrészecskék.

A mikroműanyagok már a sarki jégsapkáktól a hegycsúcsokig minden ökoszisztémában kimutathatók, bekerülnek az élelmiszerekbe és az ivóvízbe is. Hatásaikkal kapcsolatban azonban még sok a kérdőjel.

A mikroműanyagok az 5 milliméternél kisebb műanyag darabkákat jelentik, míg a nanoműanyagok az egy mikrométernél kisebb részecskéket. A nanoműanyagok olyan aprók, hogy átjutnak az emésztőrendszeren, a tüdőn, és bekerülnek a véráramba, ahonnan a szervekbe, az agyba és a szívbe is eljutnak. A nanoműanyagok a placentán át a még meg nem született magzatok testébe is bekerülnek.

Korlátozott számú vizsgálat áll rendelkezésre a nanoműanyagok ökoszisztémára és emberi egészségre gyakorolt hatásaira vonatkozóan, bár néhány korai laboratóriumi tanulmány olyan toxikus hatásokkal hozta kapcsolatba őket, mint a reprodukciós rendellenességek és gyomorproblémák.

A kutatók a palackozott vízben lévő nanorészecskék számának felméréséhez a stimulált Raman-spektroszkópia kémiai elemzési technikát használták, amelyet a közelmúltban talált fel a csapat egyik tagja. A mintákat két lézerrel szondázták, amelyek úgy voltak beállítva, hogy bizonyos molekulák rezonáljanak, egy számítógépes algoritmus így meg tudta állapítani, hogy milyen részecskékről van szó.

A kutatók három vezető palackozott vízmárkát teszteltek, de megnevezni nem akarták őket, mert szerintük minden palackozott víz tartalmaz nanoműanyagokat.

A mintákban literenként 110 ezer-370 ezer darabkát mutattak ki, ezeknek a részecskéknek 90 százaléka nanoműanyag, a maradék pedig mikroműanyag volt.

A részecskék leginkább nejlonból álltak, és feltehetően a víz tisztítására használt szűrőkből származtak. A második leggyakoribb típus a PET volt, amelyből maguk a palackok készülnek, és a palack összenyomásával kerültek a vízbe. Más műanyagok akkor kerülhettek be, amikor az adott palack kupakját le- vagy visszacsavarták.

A csapat következő vizsgálatát a csapvíznek szenteli, amelyben szintén vannak mikroműanyagok, de korántsem olyan mennyiségben, mint a palackozott vizekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik