Élet-Stílus

Fodor Zsóka nem lát esélyt arra, hogy Várkonyi Andrással leüljenek megbeszélni a dolgaikat

Ványi Ákos
Ványi Ákos
Azt mondja, nagy ez az ország, ki tudják kerülni egymást.

Február közepén indult nyilvános adok-kapok Várkonyi András és Fodor Zsóka között, amit azóta sem sikerült rendezniük a színészeknek. Minden azzal kezdődött, hogy Várkonyi néhány hete azt mondta, szakmailag és emberileg is csalódott Fodorban, ugyanis mint álltja, még az ősszel le volt kötve két olyan előadásuk, amit a színésznő nemcsak neki, hanem a szervezőknek is letagadott: nem jelent meg a fellépéseken, így anyagi kárt is okozott neki.

A színésznő azt mondta, köpni-nyelni nem tudott, amikor szembesült egykori kollégája állításaival.

Nem értem, hogy hogy alázhatott így meg. Persze azt mond, amit akar, csakhogy ez hitelrontás és rágalmazás

– fogalmazott akkor, majd március elején a Reggeliben jelentette ki, hogyha Várkonyi egyetlen interjút is elő tud hozni a múltjából, ahol nem szuperlatívuszokban beszélt róla, letérdel a Nagykörút közepén, és bocsánatot kér tőle.

Fodor Zsóka most a Borsnak adott interjút, melyben azt mondta, vele ellentétben Várkonyi tett olyan „finoman fogalmazva nem szép” nyilatkozatot róla és két kollégájáról a tévében, ami miatt egyikük két éve nem áll szóba vele, ám ő sosem szólt neki arról, hogy bántja, ahogyan róla beszélt.

Úgy véli, egykori kollégájából most talán az válthatott ki rossz érzést, hogy egyszer viccesen arról elmélkedett egy cikkben, kire cserélné őt le.

A felsorakoztatott férfiakat egyesével megindokoltam, miért nem jöhetnének szóba. Utolsóként Csuja Imre neve hangzott el, akit én nagyon szeretek emberileg és művészileg is. Akkor mondtam azt, hogy »drága Andriskám, ne haragudj, de a Csujára lecserélnélek«. Ennyi!

– nyilatkozott a színésznő, aki ezen a ponton nem lát esélyt a békülésre.

Nagyon rosszul esett ez az egész, mondhatni, kaptam egy gyomrost tőle. Andrisban vannak tüskék, de hogy mik, az maradjon a mi titkunk. Nem haragszom rá, inkább csodálkozom. Szeretnék a jövőben is csak a szép közös élményeinkre emlékezni. Becsülöm, nagyra tartom a tehetsége miatt, és minden túlzás nélkül állítom, ő a magyar szinkroncsászár Magyarországon. Ezekkel a gondolatokkal tartom őt meg magamban. Nincs esély, hogy leüljünk megbeszélni. Neki is megvan a saját kis élete, nyilván mi már nem fogunk együtt sem beszélgetni, sem játszani. Nekem is megvan a magam dolga, nagy ez az ország, ki tudjuk kerülni egymást

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik