Szórakozás

Ezzel a szépséggel jár Müller Attila

A műsorvezető több mint két hete van együtt egy világbajnok fitness modellel. Attila és Réka egy rendezvényen ismerkedtek meg, a szerelmesek nemrég együtt wellnesseztek.

Müller Attila elárulta, hogy két és fél hete van boldog párkapcsolatban a huszonhárom éves Rajnai Rékával. A gyönyörű fitness modell világbajnok és a műsorvezető tegnap értek haza három napos ráckeveipihenésükről. A kiruccanás még közelebb hozta egymáshoz a szerelmeseket, akik a Hír24-nek exkluzív képeket is adtak a kikapcsolódásról.

“Először egy sajtórendezvényen láttam meg Rékát. Már akkor nagyon megtetszett, aztán pár nappal később a véletlen újra összehozott minket: egy közös barátunk bemutatott neki” – meséli Müller Attila.

Mint kiderült, a közös baráttól mindketten meg akarták szerezni a másik telefonszámát, de végül Réka volt a gyorsabb. A telefonhívás után randit beszéltek meg, azóta pedig szinte elválaszthatatlanok.

“Ő a leggyönyörűbb nő a földön, és ami a legjobb, hogy legalább olyan bolond mint én. Mindenki azt kérdezi tőlünk, hogy hány éve ismerjük egymást. Szerencsére egy hullámhosszon vagyunk, nagyon megértjük egymást” – árulta el csillogó szemekkel Müller Attila.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik