Szórakozás

Nem találja a rendőrség Pákó kisfiát?

fekete-pako(430x286)(3).jpg (fekete pákó, )
fekete-pako(430x286)(3).jpg (fekete pákó, )

A Didikirály teljesen kikészült. Egyrészt, mert továbbra sem tudja, mi van a gyermekével, másrészt azért, mert Hajdú Péter műsorában, a Frizbiben igencsak leszólták.

A hétvégi Frizbiben egyebek között arról is szó esett, kiket miért hívnak meg vendégként. Kiderült, hogy vannak, akiket csak azért hívnak meg, hogy röhögjenek rajtuk, itt említették Pákót is. Ezeket a beszélgetéseket „trash”-nek nevezte Hajdú, ami magyarul szemetet jelent. A Didikirály ezen nagyon kiakadt.

„Megvan nekem a saját bajom, nem értem, miért nem hagynak békén. Én sosem bántottam Hajdú Pétert. Sosem én ajánlottam, hogy bemegyek a műsorába, ő hívott meg, hogy velem növelje a nézettséget. Akkor meg miért gúnyolódik rajtam?” – tette fel a kérdést Pákó, akit bár valóban felhúzott ez a történet, de mégsem akar ezzel foglalkozni, ugyanis sokkal jobban aggasztja, hogy mi lehet a gyermekével.

Pákó kisfiát édesanyja vitte magával, miután a párnak megromlott a kapcsolata. A mulatószenész tavaly nyár óta nem látta Bencét. Azt mondja, felesége arra hivatkozik, amikor tiltja tőle a gyereket, hogy Pákó magával akarja vinni külföldre a kisfiút. Az ismert celeb azonban esküdözik, hogy ilyesmiről szó sincs. Ő Magyarországon akar maradni, hiszen itt megtalálta a számítását, csupán azt szeretné, hogy rendszeresen találkozhasson a gyerekkel. Mivel Pákó önerőből nem tudta megtalálni kisfiát, így a rendőrséghez fordult segítségért. Állítólag már keresik Bencét, de egyelőre Pákót senki nem értesítette arról, hogy megtalálták volna a kicsit és édesanyját. A Didikirály retteg, hogy mi történhetett gyermekével.

A Hír24 a Budapesti Rendőr-főkapitányságon is érdeklődött arról, hol tart Pákó kisfiának a keresése, de kérdésünkre mostanáig nem kaptunk választ.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik