Forma-1

Verstappen már első futamon odacsapott, utcahosszal nyert Bahreinben

ANP via Getty Images
ANP via Getty Images

Max Verstappen nyerte a Forma-1 szezonnyitó versenyét, a Bahreini Nagydíjat. Sergio Pérez lett a második a másik Red Bull-lal, míg a ferraris Carlos Sainz ért be harmadikként, akit egyébként meg is választottak a futam versenyzőjének.

A szezon első futama mindig különleges abból a szempontból, mert ekkor látjuk tényleg élesben a mezőny tagjait. Ráadásul az időmérő nagy csatát vetített előre, Verstappen ugyan megszerezte a pole-t, de úgy tűnt, többeknek is reális esélyük lett volna a rajtelsőségre.

Mindezek után Verstappen tökéletesen visszaverte George Russell támadását az első kanyarban, majd fokozatosan lépett el a mezőnytől, a hatodik körben már közel öt másodperc volt az előny. A rajtnál volt egy kisebb koccanás, Lance Strollt forgatták meg, Nico Hülkenberg volt, aki belé hajtott, az ő autóján az első szárny sérült.

Verstappen mögött nagy volt a csata egy ideig, de az első bokszkiállást követően Pérez megszerezte a második helyet, és ő is megnyugtató előnyt dolgozott ki. A Ferrarinál az év végén távozó Carlos Sainz autózott jobb tempóban, meg is előzte Charles Leclerc-t, majd rendesen maga mögött hagyta a monacóit.

Egy kicsit Russel még kellemetlenkedett, de aztán ő is a két Ferrari mögé szorult, így a futam hajrájára állandósult az élmezőny. Így aztán Max Verstappen győzelmét semmi és senki sem veszélyeztette,

a háromszoros világbajnok holland karrierje 55. futamgyőzelmét aratta.

A világbajnokság egy hét múlva, a Szaúdi Nagydíjjal folytatódik Dzsiddában.

A Bahreini Nagydíj pontszerzői.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik