Sport

Három magyar is az év sportolója lehet a LEN-nél

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A vízilabdázóknál Zalánki Gergő, a nyíltvízi úszóknál pedig Rasovszky Kristóf és Fábián Bettina is jelölt a 2023-as év legjobbja díjra az európai szövetségnél (LEN).

A LEN szombati hírleveléből kiderül, hogy első alkalommal minden kategóriában, vagyis úszásban, műugrásban, műúszásban és nyíltvízi úszásban öt-öt férfi és női jelöltet állítottak. A végső sorrend a szurkolók (30 százalék) és a LEN-tagok, valamint a szervezet technikai bizottságának szavazatai (70 százalék) alapján alakulnak majd ki.

Zalánki Gergő tavaly világbajnok lett a magyar válogatottal, ráadásul őt választották a torna legjobbjának, emellett az olasz Pro Reccóval Bajnokok Ligáját nyert. Rasovszky 10 kilométeren friss világbajnok, az olimpián második lett, 2023-ban két vb-ezüstöt nyert és összetett világkupa-győztes lett. Fábián Bettina is vb-második volt a váltóval és megnyerte összetettben a nyíltvízi úszók Európa Kupa-sorozatát.

A szavazatokat Március 3. éjfélig lehet leadni, a győzteseket pedig hó végén, március 25. és április 3. között hirdetik ki.

Kapcsolódó
Sós Csaba: A régi Hosszú Katinka 32 méterrel verte volna a mezőnyt
Az úszók szövetségi kapitánya szerint nem minden versenyszámban szerepeltek a világ legjobbjai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik