Kultúra

Húsz évvel később is olyan botrányos A passió, mint 2004-ben volt?

Icon Productions / Collection ChristopheL / AFP
Icon Productions / Collection ChristopheL / AFP

Húsz évvel később is olyan botrányos A passió, mint 2004-ben volt?

„Ez a legerőszakosabb film, amit valaha láttam” – így fogalmazott Roger Ebert, Pulitzer-díjas filmkritikus A passióról, amit 2004. február 25-én, azaz pontosan húsz évvel ezelőtt mutattak be. Mel Gibson korábban már bizonyította, hogy bátor rendező, a vizuális látásmódja is figyelmet érdemel, ám korántsem innovatív. Krisztus utolsó óráinak elmesélésével filmtörténeti jelentőségű alkotást készített, ezt elvitatni aligha lehet: rendezése számos ponton kimagasló, felkavaró és merész, ám nehezen lehet elvonatkoztatni attól, hogy Gibson több alkalommal is antiszemita kijelentéseket tett civilben. Önmagában ez elegendő ahhoz, hogy a filmet is megbélyegezzük? Joggal vált botrányfilmmé? Az egyáltalán? Évfordulós cikkünkben ezekre válaszolunk.

„A Jézus-adaptációnak két nagy időszaka volt: a korai Jézus-filmek 1900 körül (Lumiére, Mélies, Zecca, Jasset néma rövidfilmjei) és az 1960-as évektől nagykorú, modern filmművészet nagyszabású Jézus-adaptációi (Pasolini, Zeffirelli, Scorsese alkotásai). A Jézus-film vagy passiófilm műfaja, mint a Biblia-adaptáció, és azon belül az evangéliumok feldolgozásának egyik formája, tehát egyidős a filmművészet történetével” – írta Korcsog Balázs Kamera a Golgotán című esszéjében, 2004-ben.

Ám példának okáért, Zeffirelli vidám Jézus-ábrázolásához képest Mel Gibsoné szó szerint húsbavágó volt kereken húsz évvel ezelőtt, mikor elkészítette A passiót. Már a megjelenésekor botrányfilmként aposztrofálták a kritikusok, noha ez inkább csak Gibson hollywoodi történetmesélésének velejárója volt, mintsem a rendező vélt vagy valós zsidóellenessége mutatkozott volna meg a kétórás filmben.

Mitől ennyire ellentmondásos Gibson filmje? Alkotói előítélet? A naturalista stilizáció? Rásüthető a botrányos jelző 2024-ben? Milyen együtthatók miatt lett A passióból olyan film, ami még húsz évvel a premierje után is vitákat képes gerjeszteni?

Icon Productions / Collection ChristopheL / AFP

Villámcsapás és feliratok

Gibson tíz év után ült ismét a rendezői székbe, amikor elkezdte forgatni A passiót. Előtte A rettenthetetlennel Oscar-díjig jutott, ám azután inkább színészi ambícióit helyezte előtérbe – hol polgárháborús hazafiként, hol ufóktól rettegő, hitét vesztett papként, esetleg komikusi vénáját előhozva, szinkronszínészként. De A passió egy másfajta vállalás volt a részéről. Megmutatta, mit gondol a körülötte lévő világról – és a számára oly fontos hitről. Hitét már jóval a film előtt megvallotta: a többi közt kritikával illette Darwin evolúcióelméletét, így közel sem volt meglepetés, mikor előállt egy bibliai alapokon nyugvó film ötletével, abból is talán a legnagyobb vállalással: filmet kívánt készíteni Jézus Krisztus utolsó óráiról.

Ehhez Gibson nemcsak a négy evangéliumban leírtakra, hanem Brentano Kelemen Jézus Krisztus urunk kínszenvedése B. Emmerich Anna Katalin látományai szerint című könyvére támaszkodott, mikor papírra vetette a forgatókönyvet. A vallási könyv egy Ágoston-rendi apáca látomásait gyűjtötte egybe, amelyek értelemszerűen nem szerepelnek az evangéliumokban. Ezekből több festmény is készült az idők folyamán. Az apáca látomásait többen kritikával illették, mert antiszemita nézeteket is tükrözött (hitte például, hogy a zsidók gyerekek vérét itták szertartásokon).

Ugyanakkor A passiót elsősorban nem emiatt fogadta erős kritikával a filmvilág és a közönség.

A Krisztus szenvedéstörténetét unortodox rendezői szemlélettel feldolgozó alkotások (Jézus Krisztus szupersztár; Brian élete) szinte minden alkalommal felháborodást váltanak ki. Mindemellett eredendően nagy vállalás teológiai történetből valami valóságosat vászonra vinni, elvégre a hitbéli dolgok, a spiritualitás vagy a transzcendencia gyakorlatilag ábrázolhatatlanok.

Gibson így teológusokkal, Biblia-szakértőkkel, történészekkel konzultált hosszú hónapokig, mire eljutottak a forgatás megkezdéséhez.

Archives du 7eme Art / Photo12 / AFP

Így A passió sem vállalt olyat, amire végképp nem képes. Nem a klasszikus-modernista Jézus-filmek komolyságával operált, és nem is harminchárom évnyi grandiózus alapanyagból merített, hanem a Krisztus haláláig való eljutást mutatta meg. A film az ő utolsó 12 órájára összpontosít, és bár Gibson állította, történelmileg hű, bibliailag pedig pontos volt az ábrázolása – ez nincs így minden egyes képkockában.

A film lineáris cselekményt követ, kizárólag Krisztus visszaemlékezései törik meg azt az utat, míg eljut a keresztig. Jézus Golgotára tartó útját stációkban szokás feleleveníteni például a templomokban, és nagyjából ezt tette Gibson is. Csakhogy eközben magáról a Krisztus-figuráról keveset tudtunk meg, kizárólag a fizikai-lelki szenvedésén volt a hangsúly, mint ahogy azt a film címe előrevetítette – ilyen formában pedig a rendező sem hazudott. Emiatt olyan filozófiai mélységeket sem kell elvárnunk, mint Scorsesétől a Krisztus utolsó megkísértése című filmjében.

Gibson a nyers realizmusra törekedett, ezen indíttatása nem volt új keletű a forgatáskor: már A rettenthetetlenben is védjegyének számított e filmes eszköz, mint ahogy később az Apocalyptóban vagy A fegyvertelen katonában, melyeknél szintúgy bizonyította:

zsigerig ható vizuális élménnyel szereti megkínálni a nézőit, néha pedig elkapja a hév, és ezekből többet mutat, mint arra számítanánk.

Az ellentmondásos erőszak-ábrázolásról Gibson azt vallja, ez saját történetmesélési eszköztárának hatásosságához, annak érzelmi töltetéhez sokat tud hozzáadni. A már-már kényelmetlenül hosszú korbácsjelenetet mi magunk sem idézzük fel szívesen emlékeinkben, noha – mint abban is – Caleb Deschanel operatőr festményszerű képei bizonyosan emelik a film nívóját. A kamera szenvtelenül közvetít minden egyes csapást, szinte áttöri a negyedik falat a spriccelő vér.

Jim Caviezel kapta meg a főszerepet, aki hívő katolikusként a szokásosnál is lelkesebb volt a filmes Krisztus-szerep miatt, de Gibson közölte vele: ha elvállalja, nyílt támadásoknak teszi ki magát, és nem feltétlenül fogják bombázni a jövőben hollywoodi szerepekkel.

Tudtam, hogy Isten adta nekem ezt a foglalkozást, a színészetet, a tehetséget, így végül igent mondtam.

Caviezel elmélyedt a Bibliában, arámi és latin nyelven is megtanult, mert Gibson ezeken a nyelveken érezte hitelesnek a történet ábrázolását. Eredetileg feliratot sem akart, mert „egy Caravaggio-képhez sincs szükség magyarázatra.” Hogy filmjét ilyen művészekhez méri, az puszta öndicséret, mert A passióban hallott holt nyelvek nem teljesen pontosak, sokszor keveredtek a héberrel és az arabbal, de ez a legkevésbé felróható.

Archives du 7eme Art / Photo12 / AFP

Caviezel meglátása szerint a film „fájdalomban született”:

  • már a forgatás kezdetén kificamodott a válla;
  • az újságok folyton hívták a színészeket, hogy Gibson valóban antiszemita-e;
  • a főszereplőbe villám csapott, de karcolás nélkül túlélte;
  • megkorbácsolták egy jelenetben, és tényleg eltalálták;
  • tüdőgyulladást kapott, és szívműtétje volt a film után.

„A korbácsolós jelenet különösen félrement: volt egy fémlemez a hátamon, hogy az ütések ne érjék a bőrömet. Csapkodták, három kamera vett: Mel szólt a statisztáknak, hogy rosszul ütnek. Úgy kellene, mint a baseball-labdát az ütővel. Nem értették, mi az a baseball, olaszok voltak. Ekkor azt tanácsolta nekik, gondoljanak a krikettre: így hát nekifutásból kezdtek ütni. Ez jól is ment egyetlen pontig: akkor nem a fémlemezt találták el, hanem a hátamat, 35 centis vágás, azonnal a földre rogytam.”

A forgatás végéhez közeledve a színész már olyan rossz állapotban volt, hogy kardiológus is megvizsgálta a szívét, ő szólt Gibsonnak arról, ha tovább folytatják, Caviezel meg is halhat. A rendező is elbizonytalanodott, de a színész hajthatatlan volt:

– Jim, mit tegyünk?

– Folytassuk, ez már az én dolgom Istennel.

Nemcsak Caviezelbe, Gibson rendező-asszisztensébe, Jan Michelinibe is belecsapott a villám, ráadásul kétszer.

Önköltség és nyílt levelek Magyarországról

„Ez egy olyan film, amihez senki nem akart hozzányúlni, elvégre két holt nyelven forgattuk” – így vélekedett arról 2002-ben, két évvel a megjelenés előtt Gibson, miért neki és a saját produkciós cégének kell finanszíroznia A passió teljes gyártási költségét. Még 15 milliót marketingköltségekre fordítottak, és egy ideig úgy tűnt, A 20th Century Fox filmstúdió mégis beáll a projekt mögé, ám a filmmel kapcsolatos egyre hangosabb tiltakozások miatt végül visszatáncoltak.

Gibsonék okosan promózták a filmet a megjelenés előtt: tévéreklámokat forgattak hozzá, print médiumokban viszont nem vásároltak hirdetéseket. De például számos egyházi felekezetnél „házaltak” a mozival, ennek eredményeként több gyülekezet jelezte, hogy talán arra is jó lesz A passió, hogy evangelizálja a nem hívő embereket. Az amerikai evangélikus közösség látványosan beállt a film mögé, Gibson maga keresett fel egyházi vezetőket támogatásuk elnyeréséért. A gerillamarketing csillagos ötösre vizsgázott.

Icon Productions / Collection ChristopheL / AFP

Csakhogy akadt egy relatíve nagy bökkenő is: a forgatókönyv nagyon korán kiszivárgott, még jóval a megjelenés előtt. Keresztény teológusok és zsidó szervezetek sora kezdett kampányolni azért, hogy A passiót be sem szabad mutatni: sőt, ezek a szervezetek Gibsont egyenesen antiszemitizmussal vádolták, mert szerintük a film kizárólag a zsidókat teszi felelőssé Jézus haláláért. A botrány elért Magyarországra is 2004-ben, még a magyar bemutató előtt: több teológus és lelkész is nyílt levelet fogalmazott meg arról, hogy

a Názáreti Jézus szenvedéseinek öncélú, vértenger és a szétfröccsenő emberi testdarabok vágóhídi tivornyájává torzított ábrázolása nem a Megváltó küldetéséről szól, hanem az Istentől való eltávolodást Isten megcsúfolásával áthidalni törekvő barbarizmus vámszedőinek lelkületéről.

Akkoriban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai is látták a filmet, és tetszett nekik az alkotás, de abban mind egyetértettek, hogy a véres jelenetek miatt 14 éves kor alatt nem szabadna megtekinteni Gibson filmjét. Hozzátették, nincs nyoma antiszemitizmusnak, mert a film nem a felelősök kereséséről, sokkal inkább az evangélium végletekig menően hiteles ábrázolásáról szól, a kegyetlenséget pedig a rómaiaknak tulajdonítja a rendező.

A Magyar Hírlap korabeli, márciusi számában Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének akkori elnöke úgy nyilatkozott, bár lesznek olyanok, akiket vallási meggyőződésükben erősíteni fog A passió, többen fel is háborodnak majd a látottakon: „Nagy hatású film, de úgy gondoljuk, művészeti alkotásról lévén szó, annak elemzése és értékelése a filmkritikusok és az esztéták dolga.”

Állítólag maga II. János Pál pápa is megtekintette a filmet, egyes korabeli olasz lapok idézték is a néhai szentatya kritikáját: „azt meséli el, ami történt” – de ezt a kijelentést sohasem ismerte el a Vatikán.

Archives du 7eme Art / Photo12 / AFP

Visszatérve hazánkra, Spiró György ugyanakkor velős és kemény kritikát fogalmazott meg húsz évvel ezelőtt:

Ez a film azoknak szól, akik mind zsidó, mind keresztény, mind muzulmán szempontból pogányok, vagyis tökéletesen tudatlanok. Világszerte egyre többen vannak: ők az abszolút többség, bennük van az üzlet. Őket manipulálják azok, akik az Egyesült Államokban a nácizmus felé menetelnek eltökélten.

Nem tudni, Gibson számított-e arra, hogy az antiszemitizmus vádja felsejlik majd a premier után, ennek elkerülésére a forgatókönyv írásakor nem tett kísérletet, sőt: a végső forgatókönyvbe bekerült például az a mondat Máté evangéliumából, amit a zsidó tömeg kiabál Pilátus felé: „Vére rajtunk és fiainkon!”, mintegy Krisztus halálát hozzájuk csatolva.

Bele akartam tenni ezt. A bátyám figyelmeztetett, agyonüt, ha kihagyom. De azért elgondolkodtam: ha belekerül, sokan a házamig fognak jönni. Konkrétan meg akarnak majd ölni…

Embertelen mennyiségű kritika zúdult emiatt Gibsonra, kikiáltották antijudaistának, de ő határozottan védekezett, mondván, nem a zsidókra kívánta tolni a felelősséget, hanem az emberiség egészére.

Kritikai lavina ide vagy oda, a számok nyelvén Gibson sikert ért el: a nagyböjt kezdetén, 2004. február 25-én mutatták be a filmet az Egyesült Államokban: rögtön 80 millió dollár felett nyitott, és odahaza 370 milliós bevétellel zárt. Ez mindmáig a legnagyobb, R-besorolású – tehát csak felnőtteknek szóló – bevételt elérő mozi az amerikai piacon. Világszerte 612 millió dolláros bevételt hozott úgy, hogy idegen nyelvű filmként beszélhettünk róla.

Kettéválasztható Gibson magánélete és szakmai munkája?

Lehetetlen – vallja az Independent újságírója erről a kérdésről. Gibsont 2006-ban ittas vezetésen kapták, az őt letartóztató tisztnek egyebek közt olyasmiket kiabált:

A picsába a zsidókkal, ők felelősek a világ összes háborújáért! Tán ön is zsidó?!

Csakhogy ez két évvel a film premierje után történt, Gibsont pedig először inkább a film indokolatlan brutalitása miatt vették elő – és csak utána (saját antiszemita kijelentéseit követően) erősödött az ítélet, hogy mind Gibson, mind a Krisztusról szóló filmje fölöttébb zsidóellenes.

Olyan hollywoodi filmről beszélünk, amely követi azt a dramaturgiai sémát, mely szerint a világ jókból vagy rosszakból áll. Esetünkben kegyetlen főpapok, haragos tömeggé váló zsidók, valamint androgün formában kísértő sátán alkotják a „rosszakat”, míg a „jók” oldalán játszik a csak szenvedő Jézus Krisztus, Mária Magdolna, Szűz Mária és a tanítványok – kivéve Júdást.

A passió megosztó fogadtatását mindenképp árnyalta később Gibson több, antiszemitizmusra okot adó kirohanása, melyek után kétszer is kivetette magából Hollywood (és mindkétszer megbocsátott neki).

Ennyi év távlatából azt mondhatjuk, talán túlzás antiszemitizmussal vádolni a filmet. A vitát sokkal inkább Gibson művészi szabadsága, az üzenete átadására használt filmnyelvi eszközök generálták – épp úgy, ahogy későbbi filmjeinél is. De a Jézus halálát övező misztériumot, annak megvallását, hogy dacára az emberi kegyetlenségnek, mégis az emberek bűneiért halt meg – kevés Krisztusról szóló alkotás tudta így megmutatni. Még úgy is, hogy Gibson többször arányokat tévesztett véráztatta szimbolikájában.

Icon Productions / Collection ChristopheL / AFP

Hogy a mai napig botrányfilmként gondolkodnánk A passióra? Nehéz megmondani, noha számos elemzés született a filmről az elmúlt húsz évben, melyek alaposan megvizsgálták, s megállapították, hogy Gibson messzemenőkig igyekezett részletes képet adni arról, milyenek lehettek Krisztus utolsó órái. A racionalista törekvései persze léket kapnak számos olyan esetben, amikor direktori ambíciói egyértelműen elérik a plafont: jól érezzük, hogy az utolsó, Krisztus feltámadását megmutató jelenetet finomabb kézzel is megalkothatták volna, és összességében is akadnak bibliai pontatlanságok az igyekezet ellenére. De ezek a későbbi Gibson-életmű filmjeiben is visszatérő problémák: naturalizmusból ötös, minden más hármas alá.

Ám a film utóélete még így is jelentős: a húszéves évfordulóra talán szelídült a vita, és Gibson is maga mögött hagyta a botrányait. Ennek nyomán 2025 környékén Feltámadás címmel érkezik majd a folytatás, amihez Gibson már két forgatókönyvvázlatot is készített. Ezt Randall Wallace-szal, A rettenthetetlen forgatókönyvírójával skiccelte fel. Caviezel is visszatér, a várakozások pedig érthetően az egekbe emelkedtek, miután a színész kijelentette:

A passió folytatása lesz a világtörténelem legnagyobb filmje.

Érdemes kellő szkepszissel kezelni a kijelentést, elvégre húsz év után Gibson egy olyan világban kíván ismételten Jézus történetéről mesélni, mely azóta talán még kiélezettebbé vált a hibákra, a rossz döntésekre, mi több, az emberek vallás iránti fogékonysága sem most tetőzik. Nem elhanyagolható, hogy Caviezel karrierje gyakorlatilag elhalványult, és Gibson sem az amerikai dvd-piacra szánt filmjeivel fogja felgyújtani a filmstúdiók érdeklődését, mikor finanszírozókat keres A passió folytatásához.

Hogy új filmje megosztó lesz, arra sok pénzt tennénk.

De hogy Gibson arany- vagy netán töviskoronát kap majd azért, azt viszont nehéz megjósolni.

ICON PRODUCTIONS / COLLECTION CHRISTOPHEL / AFP
Olvasói sztorik