Összefoglaló: Kamerun kezdett jobban a mérkőzésen, ennek eredményeképp Eto’o a tizedik percben megszerezte a vezetést Kjaer hatalmas hibája után. A dán védő aztán javított, Bendtnert szolgálta ki bő fél óra elteltével, így 1-1-el fordultak a felek, igaz Eto’o az utolsó percekben telibe lőtte a kapufát.
Fordulás után is Kamerun pörgött jobban, azonban sorra maradtak ki a helyzetek és ez megbosszulta magát: Rommedahl verte meg egy az egyben Makount, majd ballal kilőtte a hosszú alsó sarkot.
A folytatásban is Kamerun veszélyeztetett, de gólt már nem tudott szerezni, így 2-1-re elvesztette ezt az igen fontos mérkőzést és kiesett. Az utolsó fordulóban a csoportelső, már továbbjutó Hollandiával meccsel az afrikai együttes.
Dánia Japánnal játszhat ki-ki meccset.
Az E csoport állása két forduló után:
1. Hollandia 6 pont (3-0)
2. Japán 3 pont (1-1)
3. Dánia 3 pont (2-3)
4. Kamerun 0 pont (1-4)
Eredmény:
Kamerun – Dánia 1-2 (Eto’o 10. ill. Bendtner 33., Rommedahl 61.)
94. PERC: Vége, Dánia 2-1-re megnyerte ezta angyon fontos meccset, talán a vébé eddigi legjobb mérkőzését láttuk!
90. PERC: 3 perc a ráadás.
A rövid saroknál fejelték ki ezt is a védők.
Belelőtte a sorfalba.
Makount rántotta le, kihagyja a következő meccset.
Időhúzásért.
Jacob Poulsen jön Tomasson helyére.
Idrissou fejelt fölé lesről.
Kifejeltéka rövid saroknál.Gere
82. PERC: Adoubakar lőtt egy földön fekvő dánba.
81. PERC: Bendtner lőtt a tizenhatos előteréből, Souleymanounak azonban nem okozott gondot a védés.
Jobbról jött a korner, Idrissou fejelt fölé.
Adoubakar jött Webo helyére.
78. PERC: Emana a meccs hőse lehetne, azonban Sörensen ismét meggátolta ebben, a hosszú alsó felé tartó lövését fogta meg.
Mbia sárgult be.
74. PERC: Song lőtt fölé 20 méterről.
Bassong helyett Idrissou a pályán.
Tomasson közeli lövését fogta.
Rommedahl gólja:
Kahlenberg váltja Grönkjaert.
66. PERC: Ha Kamerun nem akarna folyton bombagólt lőni… Makounhoz érkezett remek labda, ő pedig kapásból a kapu fölé vágta.
61. PERC: Bentner passzolt Rommedahlnak aki bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, egy az egyben megverte Makount és ballal kilőtte a hosszú alsó sarkot, Souleymanou hiába vetődött, 1-2!
Ballal lőtte ki a hosszú sarkot.
61. PERC: Assou Ekotto tette középre a labdát, Webo félfordulatból lőtt, azonban gyengére sikerült a löket.
58. PERC: Eto’o remek passza után Webo csúnyán fölé lőtt.
Kameruni kirúgás következik.
Emana vezeti a labdát:
A sorfalba lőtte, Kjaer duplázása fölé ment.
Bendtner lerántásáért.
48. PERC: Nem lett rosszabba meccs annyi biztos! Webo engedett el egy labdát középen, Assou Ekotto elől azonban famtasztikusan tisztáztak.
Ez veszélytelen szöglet volt.
Mbia fejesét tolta szögletre.
Mbia fejére varászolta a labdát.
Reméljük a folytatás is olyan jó lesz, mint az első félidő.
46. PERC: Eyong Makoun váltja az afrikai csapatban, Jensen Jörgensen helyére érkezik.
Csere itt is, ott is.
Félidő: Kamerun igencsak belekezdett a találkozó elejébe, egy védelmi hibát követően pedig Eto’o szerezte meg a vezetést. Az afrikai csapat ezt követően kissé visszavett a tempóból, de még mindig támadóbb volt, mint a magyar válogatott selejtezőbeli csoportellenfele.
Bő fél óra után aztán a semmiből egyenlítettek a dánok, Bendtner érekezett a kameruni gól előtt hibázó Kjaer passzára. Nem sokkal később a vezetést is megszerezhette volna Dánia, tomasson lövését azonban bevetődve blokkolta Bassong. Az ellenakcióból Eto’o lőtt kapufát, majd kisvártatva Emana lőtt Sörensenbe.
Talán a világbajnokság eddigi legjobb félidején vagyunk túl, 1-1-el fordulnak a felek.
Bendtner egyenlítő gólja:
47. PERC: Vége az első félidőnek, az állás 1-1, a játék nagyon jó!
43. PERC: Emana lőhetett, Sörensen védett nagyot!
42. PERC: Nagyon jó a meccs! Előbb Rommedahl cselezte be magát a tizenhatoson belülre, visszapasszolt Tomassonnak aki kapásból lőtt, azonban egy közbevetődő védőben elakadt, Bendtner duplázása pedig fölé ment. A túloldalon Kamerun is veszélyeztetett, egy pazar akció végén Eto’o lőtt kapufát.
Lesre futott.
33. PERC: A semmiből szerzett gólt Dánia! Kjaer lódult meg a jobb oldalon, középre lőtt labdájára pedig Bendtner érkezett menetrendszerűen és becsúszva a hálóba lőtt, 1-1!
Kjaer passzát lőtte a hálóba.
32. PERC: Emana ugyan most ismét rossz megoldást választott, azonban ezen a meccsen, melyen Le Guen a kezdőbe nevezte sokkal jobban él a csapat a támadások során, mint tette azt Japán ellen.
29. PERC: Emana kapkodott el egy helyzetet, három támadó állt három védővel szemben, a középpályás inkább a lövést választotta – nem jött össze neki.
25. PERC: Most főleg a mezőnyben folyik a játék. Dániának össze kell kapnia magát, ha tovább akar jutni. a kameruni szurkolók mindeközben saját magukat szórakoztatják.
Eto’o korai gólja:
Az első a meccsen.
13. PERC: Láttunk már jobb szögletet is Geremitől, azonban a túloldalon Assou Ekotto begyűjtötte a labdát, lekészített Emanának, a Betis játékosa pedig nem sokkal lőtt mellé.
Balról jön a sarokrúgás.
10. PERC: Kjaer adta el a labdát buta módon a saját tizenhatosa meleltt, Emana lecsapott rá, középre passzolt ahol a fogadkozását beváltani látszó Eto’o maga elé tette a játékszert és közelről a hálóba lőtt, 1-0!
Egy eladott labda után talált be.
9. PERC: geremi középre lőtt labdáját védte Sörensen.
Szabadrúgás lett a szögletből.
Balról jön a korner.
7. PERC: Rommedahl lódult meg a jobb szélen, majd a tizenhatos sarkához érve ellőtte a labdát, fölé szállt a löket.
6. PERC: Az afrikaiak részéről sok az apró szabálytalanság, igaz már a saját térfelükön letámadják az ellenfelet.
5. PERC: Eto’o gondolta úgy, hogy nem kezd bele cselsorozatba, így közel 20 méterről lövésre szánta el magát, de csúnynán mellé ment.
Elkezdődött a mérkőzés.
Most sorakoznak fel a pályára a csapatok, jönnek a himnuszok és utána a mérkőzés. Samuel Eto’o, a kameruni válogatott sztárja a meccs előtt elárulta, legjobb formáját szeretné nyújtani hazájának ezen a rendkívül fontos összecsapáson.
Kezdőcsapatok:
Kamerun: Souleymanou – Assou Ekotto, Bassong, Nkoulou, Mbia – Emana, Eyong, Geremi, Song – Eto’o, Webo
Szövetségi kapitány: Paul Le Guen
Dánia: Sörensen – Simon Poulsen, Agger, Kjaer, Jacobsen – Christian Poulsen – Jörgensen Grönkjaer – Tomasson, Rommedahl – Bendtner
Szövetségi kapitány: Morten Olsen
Az esti Kamerun – Dánia mérkőzésen két rossz formában lévő csapat találkozik. Paul Le Guen együttese Japánnal találkozott első meccsén a világbajnokságon, a nem túl látványos összecsapás pedig 1-0-ás ázsiai sikert hozott. Ami ennél is rosszabb, hogy Samuel Eto’o-ék 75 percet is átaludtak, csak az utolsó percekben próbálták kijavítani a védelem hibáját. Kamerunra ráadásul Hollandia vár az utolsó csoportkörben, így a Szelídíthetetlen Oroszlánoknak meg kell szakítaniuk négy meccses nyeretlen sorozatukat és mindenképpen le kell győzniük Dániát, ha tovább akar menni.
Dánia a nyitó körben Hollandiától kapott ki 2-0-ra. Morten Olsen fiai jól tartották magukat az első játékrészben, de egy öngól megtörte a lendületüket, ráadásul az oranje is bemelegedett a második felvonásra. A sokat megélt tréner is úgy nyilatkozott a találkozót követően, hogy ez a vereség úgy érintette, mint ha egy vödör hideg vízzel öntötték volna le. Az északiaknál a legfontosabb kérdés, milyen formában lesz Nicklas Bendtner, aki a torna előtti sérülése miatt kénytelen volt játszani a hollandok ellen, ám nem mutatott sokat.
A meccsre a pretoriai Loftus Versfeld Stadionban kerül sor, melybe közel 43 ezer ember fér be telt ház esetén. A találkozó játékvezetője a 42 éves uruguayi Jorge Larrionda lesz, aki 1998. óta tgaja a FIFA nemzetközi listájának.