Élet-Stílus

Szoboszlai legyőzte Obi-Wan Kenobit – de Pókemberrel nehéz dolga lesz

Balázs Attila / MTI (Illusztráció)
Balázs Attila / MTI (Illusztráció)
2024-es farsangi jelmezkörképünkből kiderül, hogy a szuperhősök minden oktatási intézményben dominálnak. Cowboyok helyett inkább nindzsák táncolnak a jelmezbálokon, de maradtak azért klasszikus karakterek is – viszont egyre kevesebb öltözék készül házilag. És kiderült az is, hogy sokakból szürreális emlékeket vált ki a gyerekkori farsangok említése.

Vajon öltözik még valaki tűzoltónak/pillangónak az ovis/iskolás farsangon, vagy mindent letaroltak a Disney-Marvel-DC univerzumok, és már csak azt nézik a jelmezversenyeken a zsűritagok, hogy melyik a jobb Pókember a hat közül? Létezik-e még olyan szülő, aki otthon jelmezt varrogat, ragasztgat és farigcsál, vagy kölcsönzőzve-hádázva szerzik be a kosztümöket és kiegészítőket, netán ki sem mozdulnak a lakásból az ügy érdekében, hiszen a Marketplace-en úgyis minden megvan?

A jelmezügyi körkép ötletéhez a szikrát Tóth Edu Facebook-posztja szolgáltatta – a humorista arról írt, hogy nagyobbik fia idei osztályfarsangján négy gyerek is Szoboszlai Dominiknak öltözött (pontosabban csak három és fél, mert az egyikük félig Darth Vader is volt, de ez mit sem változtat a tényen).

Vajon a magyar labdarúgás aktuális világsztárja más intézményi farsangokon is arat? Ha nem, akkor minek öltöznek manapság az ovisok és az iskolások? Megkérdeztük az érintett csoportok, úgy is mint: szülők, pedagógusok, jelmezszolgáltató ipar képviselőit.

Hetven-harminc

A Veszprémben élő Bettina megerősítette a Szoboszlai Domi-nanciát, azt mondja, keresztfia farsangján három kisfiú öltözött be (egymástól függetlenül) a Liverpool 8-asának:

ő volt a farsangi sztár, megelőzve ezzel Pókembert is, akiből csak kettő volt.

Bettina fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy sok saját készítésű, rendkívül kreatív jelmezt is felvonultattak: volt Titanic (a kisfiú volt a kapitány, köré volt építve a hajó), és Föld bolygó is, amin még a környezetszennyezés, globális felmelegedés okozta következményeket is bemutatták, egy harmadik kreatív gyermek pedig világítós medúzajelmezt villantott.

Olvasói fotó Archív képünkön Dani, aki nem a cikkünkben említett Titanic, hanem egy másik.

Andrea gyógypedagógusként rengeteg óvodai farsangon vett részt, így van rálátása a jelmeztrendekre. „Eddig három óvónői stílussal találkoztam: az egyik a „Mindent Lehet”, a másik a „Mindent Lehet, Kivéve Disney/Marvel/DC”. A harmadik, amikor az egész csoport egy tematika alapján öltözik be: varázserdő, tenger világa, cirkusz, királyi vár. Ez utóbbi a legklasszabb, egész héten eköré szervezik a foglalkozásokat, ilyenekről mesélnek, kreatívkodnak.”

Andi azt mondja, az idei évben az volt a jelentős újdonság, hogy már nem öt-hat jégvarázsos Elza nyüzsög egy csoportban (de egy azért egy mindegyikben volt), ezzel szemben „a tündérek (tavasz-/tavi/erdő-/jég-/virág-) nagyon mennek, és nindzsa is mindig van (piros, fehér, fekete, zöld).” A klasszikus jelmezek sem tűntek el: király, kalóz, lovag, rendőr, űrhajós, tűzoltó minden csoportban volt; az egyik csoportban négyen öltöztek menyasszonynak. A gyógypedagógus viccesen megjegyezte, hogy a „nemváltó műtétek propagandája” ellenére mindenki maradt a gendertipikus jelmeznél: „volt egy lány kalóz, de ezen kívül semmi megbotránkoztatót nem láttunk”. A készítés vs. vásárlás témájában Andi így összegez: a gyerekek nagyon konzervatívak, a szülők meg többnyire örülnek, ha a Marketplace-en hozzájutnak, és nem kell barkácsolni. A gyógypedagógus maga is beöltözött az idei farsangon: Leia hercegnős jelmezben vett részt a mulatságon.

„Manapság ritka a sok idővel rendelkező anya vagy apa, aki felesleges energiáit azzal köti le február elején, hogy komolyabb jelmezt kreál otthon a farsangi mulatságra készülő gyermekének” – mondja Orsolya, aki egy belvárosi óvodában dolgozik. Tapasztalatuk szerint az otthon gyártott jelmezek kezdenek eltűnni az ovikból, de azért még minden évben akad egy-két olyan kompozíció, ami házilag készül. „Ezek ma már különlegességnek számítanak, ugyanúgy, mint bármelyik kézműves termék a piacon. Kevés a mesterségekhez tartozó jelmez, kivéve a rendőrt és a tűzoltót, a klasszikus meseszereplő is, és állat jelmezbe is egyre kevesebb gyermek bújik – azok is inkább a 3-4 évesek. A nagyobbak már mintát követve választanak, az óvodás korban is”. Orsolya szerint az ovisok számára a jelmezbe bújás még a közösségi élményt jelenti, teljesen mindegy, milyen módon valósul meg a kivitelezése:

A farsangi néphagyományok, szokások nem változnak, ugyanúgy várja a tavaszt a Pókember is mint a gomba, és ugyanúgy bekerül Elza ruhája is a szekrénybe a böjti időszak kezdetével, mint a legaprólékosabban kidolgozott robot dobozteste.

„Nagyjából hetven-harminc a százalékos arány a megvásárolt-kölcsönzött, illetve az otthon készített jelmezek között” – a statisztikai adatot Gizella, egy újpesti óvoda dolgozója tudatja velünk; az óvodapedagógus szerint a leggyakrabban választott jelmez a Pókember, és általánosságban is a Marvel-DC világok teremtményei aratnak. Az ő óvodájukban egyetlen Szoboszlai Dominik-imitátor tűnt fel, sokan választottak Mancs Őrjáratos figurákat, és a lányok körében még mindig menő a Jégvarázs. Gizella azt mondja, a legjobb-legötletesebb jelmezek továbbra is a házilag készítettek közül kerülnek ki. Sokszor viszont azt látják, a gyerekek egy része azt sem tudja, milyen figurának öltöztetik be őket a szülők, idén például volt olyan gyerek, aki a Sikoly című horrorfilm ismert maszkos sorozatgyilkosaként grasszált az oviban. (Az információt megerősítheti e sorok szerzője is, aki úgy értesült, hogy 6 éves gyermeke egyik osztálytársa dementornak öltözött.) Gizella és kollégái általában annyit kérnek a szülőktől, hogy ne legyen fegyver a gyerekek kezében, mert „abból egy idő után mindig baj van”, egyéb megkötés nincs, inkább csak javasolják, hogy a jelmez kényelmes legyen, és egyszerűen le- és fölvehető, mert a gyerekek hamar megunják a viselését.

A beöltözős bulik hangulatát már a legkisebbek is megtapasztalhatják – tudtuk meg Krisztinától, aki egy fővárosi bölcsődében dolgozik. Azt mondja, náluk is van farsangi mulatság, igaz, ebben a korban a gyerekeknek még nem a jelmez, sokkal inkább a körítés a fontos: a zene (náluk például élő népzene!), a tánc, a csoportszoba díszítése, és persze a fánk elfogyasztása. A nevelő azt mondja, sajnos egyre náluk ritkábban fordul elő, hogy a gyerekek saját készítésű (mármint apa-anya által eszkábált) jelmezben érkeznek, jellemzőbb, hogy a szülők inkább megveszik a szetteket. Leggyakrabban szuperhősöst vagy hercegnőst. „A bölcsis farsanghoz hozzátartozik, hogy a felnőttek is be szoktak öltözni, amit a gyerekek nagyon szeretnek.” Krisztina maga is nagyon kedveli a kreatív jelmezeket, az alábbi archív képen lánya látható, aki egykor „Derült égből villámcsapás” volt a farsangon.

Olvasói fotó

Az általunk megkérdezett szülők közül többen is kiemelték, hogy az intézmény, ahová gyerekük jár sokszor leegyszerűsíti a dolgukat: például az egész csoport egy adott tematika szerint öltözik, és az óvónők a gyerekekkel készítik el a jelmezek nagy részét (egy általunk megkérdezett anya hozzátette: „hála Istennek”). Tehát apu-anyu feladata innentől csak annyi, hogy a gyereken a póló/gatya megfelelő színű legyen. Fruzsina említi, hogy gyermeke óvodájában például királyi udvart jelenítettek meg a gyerekek, ahol mindenki más szerepet kapott; gimnazista gyermekének pedig tavaly csak annyi volt a dolga, hogy a magyar népmese tematikához kellett öltöznie, így a fehér ing + kalap + tarisznya szett összeállításához nem volt szükség a Marketplace-re, és a lakásukat sem kellett elhagyniuk.

Izzadó búvár, indián pelenkával és a popcornból lett csősz

A megkérdezett szülők és egyéb rokonok közül szinte mindenki felelevenítette saját egykori farsangi jelmezeinek történeteit. Közös pont az elbeszélésekben, hogy mindenkinek akadt rettenetes emléke.

Balázs 10 éves korában fakírnak öltözött: „Fehér póló, turbán valami törülközőből. Egy kard volt átszúrva rajtam, a hasamon be, a hátamon ki. Úgy volt megoldva, hogy kivettünk két darabot a Wartburg hátsó ablakánál lévő, akkoriban divatos reluxából, és egymás fele fordítva össze-szigszalagozva pont olyan volt, mint egy hosszú kardpenge. Kartonból raktunk rá markolatot. Bement egy lyukon a pólómon elöl, ott kettévált, körbement a derekamon, és hátul megint egyben kijött.”

A budapesti férfi elmesélte egykori szomorú élményét is: általános iskola harmadik osztályában diszkvalifikálták a jelmezversenyből a „Mátyás király katonája” szettjében, amit apukájával gyártottak, mert annyira jó lett, hogy a zsűri tagjai nem hitték el, hogy saját készítésű a jelmez. Pedig nagyon is az volt: „a páncél buborékos hőtükör fóliából volt, amit a radiátor mögé szoktak rakni, a csúcsos sisak (orrvédővel!) és a kard pedig egy szétvágott sárga műanyag vödör és szintén a fólia kombinációja. A farsangot végül egy tetőtől-talpig begipszelt osztálytársnőm nyerte meg, aki egy aktuálisan ismert reklámnak, „Csak egy ugrás a Sugár”-nak öltözött, jól mutatva ezzel az akkori társadalom Szeszélyes Évszakok-szintű humorérzékét.”

Egy másik Balázs, szintén Budapestről szomorúan emlékezett vissza a farsangra, amikor búvárnak öltöztették a szülei:

egy ecetes üveg volt a palackom, a neoprén ruhát egy ízléses szürke műszálas harisnya pótolta, és mivel szürke pólóm nem volt, egy öt centi vastag gyapjúpulcsiban töltöttem a farsangot a szarrá fűtött oviban. Viszont, mivel a búvárt nemcsak az ecetesüveg különbözteti meg a pórnéptől, kaptam egy pipát is a számba, és egy búvármaszkot, ami nyilván remek kiegészítő volt egy terefere keksz / almalé fogyasztásáról szóló bulikában. És – hogy biztos lehessek abban, hogy örökbe fogadtak és ezért szívatnak – egész végig békatalpban klaffogtam meg bukdácsoltam.

Balázs azonban hozzátette: mégsem számára volt a legnagyobb szívás az említett farsang, hiszen Bogi nevű ovistársát a Balázs szüleihez hasonlóan empatikus anyjáék kéménynek öltöztették: „egy testre szabott kartondobozt képzelj el, frankón kidolgozott téglával meg fecskefészekkel a tetején, csak a gondos készítők sem a karjának, sem a szájának nem hagytak lyukat. Így, bár Bogi kilátott, se enni nem tudott, se tárgyakat megfogni, szóval amíg a többiek zabálták a négercsókot, addig ő álldogált és tehetetlenül nézte ezt. Egyfajta fordított prom queen és king lettünk Bogival.”

A már említett Tóth Edu egész családja egy sor fájó emléket cipel magával a farsangi időszakokból: „Egyszer teniszező voltam, úgy, hogy az ütő otthon maradt. Voltam indián, van is róla fotó: női harisnyában, női szandálban álldogálok, kezemben egy fehér pelenkával. A mai napig nem tudom értelmezni, hogy ott mi történhetett.”

Tóth Edu

Edu elmesélte, hogy a nagyfiának a Toy Story-s korszakában őrült drágán vett egy Buzz Lightyear jelmezt, amit aztán nem volt hajlandó felvenni, de annyira nem, hogy hazament, és nem vett részt a bölcsis farsangi mulatságon. „Most ugyanezt eljátszotta a kisebbik: három hete Micimackót olvasok neki, beszereztem a jelmezt, és végül mindenki más beöltözött a farsangra, csak ő nem.” A humorista a testvére farsangjáról is fura emlékeket őriz:

A húgom gyerekkorában popcorn akart lenni a farsangon, egész éjszaka varrtuk a jelmezét, a pécsi Uránia moziban vettünk 22 liter popcornt, azt fűztük fel neki madzagokra. Éjjel néztük a filmeket, én közben annyi pattogatott kukoricát ettem, hogy reggelre sárga volt a fejem, és aztán a jelmezt otthon felejtettük, úgyhogy a húgom a farsangon kapott valakitől egy fura maszkot és egy botot, és végül csősz lett, de azért a popcornos doboz ott volt a fején.

Természetesen rákérdeztünk az egész cikk alapjául szolgáló szoboszlais farsangra is. A humorista elmesélte, hogy nagyfiánál ciklikusan változnak a korszakok, többször volt star warsos, utána mindig jön egy Indiana Jones, aztán egy Lego, és amikor jobb az idő, akkor focista. „Most Szoboszlai-láz van, ő a példakép, ez felülírt mindent, úgyhogy miután a válogatott kijutott az Eb-re, Szoboszlai legyőzte Obi-Wan Kenobit.”

És ha már szóba került a Star Wars-szaga: Pál, budapesti szerkesztő megrázó gyermekkori élményei következnek. „Ötéves voltam. Apám egy félbevágott piros pöttyös gumilabdát feketére fújt neoluxszal. Fotókartonból maszkot készített, és ezt applikálta a gumisapkára. Ez volt Darth Vader feje. Anyám fekete szoknyájából lett a palástom, ami némileg, legalább hátulról takarta a fekete harisnya-fekete póló kombót, amire számoló korongokból voltak ráragasztva darabok, a lélegeztető gépet imitálva. Mivel ekkora csizmát nem találtunk, az természetesen nem volt rajtam. Lett viszont fénykardom: két fekete fotósdoboz, ebbe raktak egy elemet, és jött rá egy kapcsoló. A végébe pedig egy pici 3 voltos égő került, amit anyám körömlakkjával festettünk pirosra; az égőre pedig egy kémcső bura került. A szüleim igencsak elégedettek volt a végeredménnyel. Az oviban aztán a gumi elkezdett reagálni a neoluxra, ezért finom fekete masszaként szép lassan szétfolyt a fejemen. A csizma hiánya ott bosszulta meg magát, hogy megcsúsztam a linóleumon és kettétörtem a fénykardot. De én így is nagyon boldogan emlékszem erre a napra. 1979 február volt. Hideg. Már nagyon vártuk a nyarat. Főleg az augusztust, hogy jobban megértsük, hogy tulajdonképpen mi a szart akart ábrázolni a jelmezem. Hiszen a filmet Magyarországon csak akkor mutatták be.”

Super trooper

Eddig csak egyéni véleményekről és megérzésekről esett szó, de hogy jobban rálássunk a jelmezszektorra, megkérdeztünk kölcsönzéssel és -eladással foglalkozó cégeket, hogy ők hogyan látják az aktuális trendeket.

Gyaraki Dávidtól, a REGIO JÁTÉK ügyvezető-helyettesétől például megtudtuk, hogy az idei farsangi szezon sztárjai a szuperhős jelmezek (Pókembertől Batmanig), a népszerű mesekarakterek (Bing, Sonic és Mancs Őrjárat-karakterek) voltak, de a klasszikus jelmezek iránt is volt érdeklődés (katona, nindzsa, kommandós, hercegnő és sellő). Állítása szerint évek óta ezek a legnépszerűbb jelmezek, a felsoroltakon túl ki kell emelni a kislányok állandó kedvenceit: Elzát és Annát Jégvarázsból.

Gyaraki Dávid azt mondja, egy korábbi, 2022. februári felmérésükből az derült ki, hogy a válaszadók több mint fele vásárol kész jelmezt, egynegyedük készíti saját kezűleg, valamivel kevesebb, mint egynegyedük pedig csak kiegészítőt vásárol (például cicás hajpántot, pillangószárnyat, tündér fejdíszt, Batman vagy Darth Vader álarcot, szuperhős-köpenyt).

A Maszka jelmezkölcsönzőből azt a választ kaptuk, hogy náluk az idei szezonban a gyerekek körében a Star Wars volt a legmenőbb, azon belül is a clone trooper (azaz klónkatona) jelmezek iránt volt a legnagyobb az érdeklődés. Üzletükben évek óta a szuperhősök dominálnak, az ilyen típusú jelmezeket minden évben sokan keresik.

Deák Andrea, az Orosházán működő gyerekjelmez.hu ügyvezetője azt mondja, náluk is menő tematika a Star Wars és minden, ami szuperhősös, emellett a fiúknál töretlenül sláger a rendőr, a katona, a kommandós jelmez (a nagyobbaknál a videójáték és anime karakterek); de hozzátette azt is, hogy „a rendőrség pályázati kiírása miatt a rendőrjelmezek a szokásosnál is nagyobb népszerűségnek örvendenek mind a lányok, mind a fiúk körében”. Lányoknál emellett Miraculous, Harley Quinn és Wednesday az idei kedvencek.

Ujvári Sándor / MTI (Illusztráció)

A jelmezberles.hu solymári üzletéből azt a visszajelzést kaptuk, hogy bár a régi klasszikus jelmezeket – mint indián-, cowboy- – már nemigen keresik, de a kisebb gyerekek még szívesen öltöznek be tűzoltónak vagy rendőrnek. Náluk az utóbbi egy-két évben lettek nagyon felkapottak az anime és videójáték témájú szettek, lányoknál a hercegnő mellett trendinek számít a pompomlány és a táncos öltözék is.

A Mandarin Jelmezkölcsönzőből pedig megtudhattuk, hogy a Tini Ninja Teknőcök, a Teletubbies figurák és Pikachu lekerültek a keresési listáról, ami viszont állandóan sláger: fiúknál a katonák, kommandósok, Star Wars-szereplők, lányoknál a királylányok, hercegnők minden mennyiségben és változatban, „lényeg, hogy minél csillogóbb és csajosabb legyen”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik