Molnár Dóra és Szabó-Feltóthy Eszter elődöntőbe jutott, Szabó Szebasztián azonban búcsúzott a dohai úszó-világbajnokság pénteki előfutamait követően.
A magyarok közül elsőként női 200 méter háton Molnár Dóra, majd Szabó-Feltóthy Eszter ugrott medencébe. Előbbi 2:11.35 perccel megnyerte futamát és a hatodik, utóbbi pedig 2:10.95-tel a negyedik idővel jutott az elődöntőbe.
„Jó volt bemelegítésnek, hogy úsztam a gyorsváltóban, bízom benne, hogy gyorsabb leszek a középdöntőben.
Ez a februári világbajnokság elég korai, de eddig sikerült mindegyik úszásommal megközelíteni a legjobbamat, ezt szeretném megvalósítani a középdöntőben is
– nyilatkozott a 17 éves Molnár, aki a 2022-es budapesti világbajnokságon robbant be azzal, hogy a hetedik helyen végzett.
„Nem volt könnyű, de elég erőteljesnek éreztem ezt az úszást, megvolt a tempóm. Örülök a negyedik helynek, úgy érzem, maradt bennem a középdöntőre is. Pozitívan állok hozzá” – mondta Szabó-Feltóthy.
Férfi 50 méter gyorson Szabó Szebasztián – aki 2022-ben hazai környezetben negyedik volt a sprintszámban – 22.32 másodperccel meglepetésre csak a 30. lett.
„Abból a szempontból nem történt semmi rossz, hogy technikailag minden rendben volt. Hogy miért volt ilyen lassú az úszásom, azt viszont nem tudom.
Arra nyilván nem számítottam, hogy februárban itt fogok egyéni csúcsot elérni, de nem tudom, miért vagyok ennyire lassú. Most szeretnék hazamenni és azonnal folytatni az edzéseket, mert ennél csak jobb lehet
– mondta a futam után a 27 éves sprinter.
A pénteki előfutamos programban még Késely Ajna lesz érdekelt 800 méter gyorson.